Monerd2! Eldöntöttem, nem megyek Futóbolondságra (túl sok a program, és rövid a hétvége), de a pólóajánlat természetesen áll! Majd összehozunk egy talit valamikor, jó?

Terv a hét második felére:
Ma: 8x1000 a szigten
Holnap KF (de legalább 10 km egyben)
Szombat de. kutyás-futós-gombászós túra a Pilisben Jillel
Szombat du. valami rövid pörgőset futni a szigeten (10*500-600, vagy vmi ilyesmi)
Vasárnap meg hosszúúúúúúúú, jó lenne, ha vmi tempót is bele lehetne vegyíteni, pl. 30-ban 15-20 km 4:20-as tempóban, ezt még egyeztetem Kicsihangyával

Annak a 10-15 rendszeres olvasónknak, aki még akkor is benéz ide minden nap, amikor síri csönd és hullaszag, ezúton ígérem, hogy mától jó kislány leszek.

A futásról nem olvasgatni és álmodozni kell, hanem írni róla - mert az motivál :o), de még inkább CSINÁLNI. Ehhez pedig fel kell pörgetni az élet többi területét is. Mert nálam vagy minden megy, mint a karikacsapás, vagy hullik szét az egész - az elmúlt hetekben inkább az utóbbi volt. Azért így is sikerült a NIKE után két 70 km-es hetet, és egy pihenős 50 kiliset csinálni, ez azért még nem katasztrófa, de hülye vagyok, hogy nem használom ki a blogban rejlő erőt.

A feladatok tehát:

1. munka: szigorúbban odatenni magam napközben, hogy ne marasztaljon a lelkiismeretem este 9-ig a melóhelyen. A fő gépen nincs netezés, csak néha a másikon.
2. blog: minden nap írni, lenne mit, a fejem tele a futással. "A maraton mindig veled van!"
3. otthon: lakással/háztartással haladni, főzni, Legóval többet foglalkozni

+1: ha mindez megvan, a FUTÁS már sima ügy lesz!

MBohó amatőrök

Az előzmények itt.
Alig tértünk be az erdőbe Sikáros után, kiszúrtunk egy hatalmas őzlábgombát, kimagasodott az avarból. Na ezt mégse hagyhatjuk itt! Zacskó elő, gomba leszed, körülnéz, álmélkodik: ott is egy szép zöld gomba, ott meg egy nagy fehér, az a piros biztos mérgező. Úúúúúgy ennék egyszer egy jó kis erdei gombás kaját, nem csak mindig a teszkós csiperkét! Van még nálunk zacsi? Szedjünk belőlük, aztán egy piacon bevizsgáltatjuk! Az lett a vége, hogy a nálunk fellelhető összes nylonszatyorba és uzsonnászacsiba (a kutyakakiszedés első pozitívuma - ki gondolná, hogy 2 futólánynál ennyi zacskó van?) gomba került, alig tudtuk abbahagyni, mindig újabb és újabb típusok bukkantak elő. Akkurátusan külön gyűjtöttünk minden különbözönek látszó fajtát (kivéve egy „tudományos”-nak nevezett zacsit, amibe a ritkább darabokból ment 1-1, hogy megtudjuk, egyáltalán mi az), mert annyit konyítottunk csak a gombászáshoz, hogy ha egy méregző kerül a jók közé, az egészet kihajítják. Olyan is volt, amit újabb zacskó híján ott kellett hagynunk, arról fotó készült. Annyira belelkesedtünk, hogy már a következő gombászást terveztük, meg előtte valami szakirodalom beszerzését. A végén fejenként vagy 2-3 kiló gombával a kezünkben próbáltunk futni-gyorsgyalogolni, a karunk majd’ kiszakadt (a leggyengébb láncszem mindkettőnknél), de már majnem dél volt, és nem tudtuk, meddig lehet egy piacon gombaszakértőt találni.

Akinek aztán megcsináltuk a napját, otthon volt mit mesélnie a zasszonynak! Sikerült szednünk összevissza 2 ehető fajtát, az őzlábat és egy szatyor zöldhátú galambgombát, de sajnos ez utóbbit is kíméletlenül kikukázta a bácsi, mert a kukacok gyorsabbak voltak nálunk, kettétörve csak úgy hemzsegtek a szárban. Otthagytuk viszont a legértékesebb fajtát, a sötét trombitagombát, ami állítólag kiváló fűszergomba :o) De sebaj, gyűjtöttünk helyette földtoló galambgombából úgy 2 kilót, a szintén élvezhetetlen szagos galambgombából is vagy másfelet. No meg egy kis gyilkos galócát, fehér galócát, és valami szintén mérgező élénksárga tölcsérszerű gombát. De most már legalább tudjuk, mit nem kell leszedni :o)
A végén egyetlen egy szép nagy özláb-kalappal a kezemben sétáltam ki a piacról, Jil nem akart hinni a szemének. Gondolatban már tervezgettük, mit fogunk főzni a gombákból, de aztán maradt a Z-terv, gombapöri bóóóti csiperkéből. És letettünk a nagy gombászós tervekről is, a futás jobban megy :o) Azért az őzlábkalapot megsütöttem baconban, fincsi lett, csak kevés volt. És a kis fekete fűszergombát is levadásszuk még!

Egyelőre ennyi, aztán, majd hét vége felé lesz nagy is:-)

4:16:28

NIKE Budapest Félmaraton beszámoló

A tatai minimaraton, a nem túl acélosra sikerült utolsó két hét és Athosz CCC beszámolójának elolvasása után a következő volt a terv: az első 2 kilin óvatosan (4:30) kezdeni, utána felgyorsulni egy még kényelmesen tartható tempóra, 17-ig várost nézni, utána robbantani. Ahogy azt Móricka elképzelte!

Amikor reggel odaértem a versenyterületre, és megláttam a sokezer futót, meghallottam a zenét és a szpíkert, gombóc lett a torkomban. Rég voltam ekkora versenyen, nem is tudom, hogy bírtam ki enélkül a feeling nélkül. Kicsit késésben voltam, de flottul ment az átöltözés, csomagmegőrzés, wc, bemelegítés, pedig hol van már a versenyrutin... Nem csináltam nagy faxnit semmiből, hiszen csak várost nézni jöttem :o)

A kihívás azért kihívás, így az 1:30-on belüli rajtzónáig verekedtem előre magam az utolsó percekben, és ott megtaláltam Szaszát és Ákibácsit is, hurrá! A "milyen tempóval akartok kezdeni?" kérdésre egybehangzó 4:40 volt a válaszuk, hittem is meg nem is.

Aztán elrajtoltunk, próbáltam visszafogott tempót menni, nem is tűnt erősnek. Hősök tere, Andrássy út, majd az első kilinél leesett az állam, 4:16, akkor ebből nem gyorsítunk. Lazán nyomtuk, bár a tempót leginkább Nylonman diktálta, poénkodtunk, senki nem erőlködött. Opera. Gödör. Lánchíd. Várost nézek, tényleg :o) A frissítőknél kijött azért a rutintalanság, Tatán könnyebb volt. Ebben a nagy mezőnyben - nem is emlékeztem rá, hogy 1:30 körül a NIKE-n ilyen sűrű a mezőny (lehet, hogy 1:25-26 körül már ritkább volt? vagy azóta még többen neveznek?) - alig fértem oda a feladott poharakhoz. Meleg volt, tűzött a nap, a vizezéshez időben elő kellett (volna) szedni a szivacsot, később már inkább a sapkát merítgettem, de az se ment egy mozdulattal, túl nagy volt a választék, víz, izo, víz, ki ér erre rá, jesszusom, elhúztak a nyulaim! Minden frissítés után nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolnom, hogy újra felzárkózzak kis bolyunkhoz. De valahogy éreztem, csak akkor lehet meg az a fránya 1:30, ha végig bírom velük. Ez 12-ig könnyedén is ment, még amikor 4:10-en belül toltuk a hátszeles szakaszon, akkor is. Bár itt már megfordult a fejemben, hogy lehet hogy meglesz még ennek a tempónak a böjtje: "Ha a maraton 30-nál kezdődik, akkor a félmaraton 15-nél. Ki mondta hogy nem fog fájni?! Addig élvezd, amíg tudod! Műegyetem. Lágymányosi híd. Városnézés 4:10-ben." Aztán befordultunk a szembeszeles szakaszra, bár a budai oldalon még nem volt olyan vészes. 12-nél viszont egy elrontott frissítés után - illetlenül bevágtam egy srác elé és elkaptam előle a poharat, majd amikor erre rájöttem, bocsánatot kértem és odaadtam neki, azzal, hogy ha véletlenül marad benne, testálja rám a maradékot - újra a szembeszélbe fordultunk, és itt kellett utolérni a fiúkat. Közben meg valahogy a boly tempója se volt jó, mértem egy 4:30-on kívüli km-t, próbáltam kicsit meghúzni a srácokat, nehogy csapatos elhajlás legyen a dologból. Az nem is lett, elhajlok én egyedül is, nem kell nekem ahhoz csapat! Olyan szembeszél volt, hogy már 1 méterre Szasza mögött se ért sokat a szélárnyék, közelebb meg nem mertem menni, nehogy letapossam a sarkát. Megint előjött a rutintalanság, régen, amikor nem egyedül edzettem, simán elfutottam szoros emberfogásban vki mögött. A Parlamentnél már nem volt őszinte a mosolyom. A 15-ös frissítőnél már annyira leszakadtam, hogy esélyem se volt visszazárkózni, itt már a tisztes (értsd: nem négykézláb) beérésért és nem az 1:30-ért küzdöttem. A tempóm megint kicsúszott 4:30-on kívülre, és ezért is vért izzadtam. Már azt számolgattam, mennyit lehetne még lassulni az 1:32-höz, pedig a részidő még 1:30-on belüli volt. Innen kicsit homályosak az emlékeim, ahol elmúlt a pofaszél, lett helyette kacskaringózás és felüljáró, húztak el mellettem az emberek, köztük a valahol egyszer már leszakadt Ákibácsi is. Reméltem, legalább neki sikerül. A végére kicsit összeszedtem magam, és bár igazi hajrára nem futotta, azért az órám szerint az utolsó 1097,5 m-t 4:11-es átlaggal toltam.

A vége 1:30:41 lett, Tapírtól kaptam az érmet, megölelgetett, gratulált, megdícsért, segített kinyerni az órámból a nettó időt, és úgy örült neki, hogy ettől én is ott-akkor kezdtem el értékelni ezt a majdnem 1:30-at. Köszi Tapír!* :o)))

A végén még kézfogások és gratulák Szaszának és Nylonman-nek, akikre legközelebb nyugodtan rá lehet bízni az 1:30-as nyufilufikat, és akik nélkül ez a műsor nem - vagy nem így - jött volna létre, köszi srácok! A levezetéssel nem sokan bíbelődtek, akinek jól sikerült a futása, az lelkesen élménybeszámolt inkább, akinek nem annyira, az meg örült, hogy élt. Csak én cikáztam föl-le 10 percig a befutózónában, mielőtt kifelé menet a kezembe nyomták a befutócsomagot, mert nem volt kedvem egy másfél literes palack társaságában kocogni**. Utána még nyújtottam is egy nagyot, mint egy igazi profi, sőt ha már a Szecskában volt az öltözés a lányoknak, a 37 fokos medencét is leteszteltem.

*de ki az a Tapír? ;o)
**sokan fikázták a befutócsomagot, de életmentő volt: fél liter víz kevés lett volna, a másfeles jó ötlet volt. És az a Snickers! Évek óta nem ettem, de ott akkor olyan jól esett, hogy teljesen függő lettem, azóta majd' minden nap betolok egyet, sőt néha kettőt is. Ray már külön elment a METROba gazdaságos kiszerelésben (84 db-os doboz, nyamm) venni nagy tételt belőle.

Régóta először futottam hosszút. Egyedül valahogy nem vitt rá a lélek, de Kicsihangya és Future társaságában sima ügy volt. Úgy kellett visszafogniuk, hogy ne gyorsuljak el. Ők 5 kört mentek, én 6-ot, 33,5 km lett a vége, 2:48 alatt, ez pont 5 perces átlag. Az utolsó szigetkör - már egyedül - 23:05 lett (4:37-es tempó).

Önmotivációként zsaroltatom magam: tippeket adok, hogy a számomra fontos/kedves/hasznos dolgokat milyen feltételekkel kaphatom meg.
ON: NIKE beszámolóért edzőtárs :o) Még van 24,5 órám teljesíteni a feladatot.
OFF: Akkor megyünk IKEA-ba, ha megrajzoltam végre a fürdőbe a tükrösszekrény tervét.

Update: OFF teljesítve, a NIKEnak viszont csak most (kedd este) állok neki. Jobb későn,  mint soha...

Ha jól számolok, már bőven a rajtzónában kell állnia, 5 perc múlva rajt.
Mindent beleeeeeeeeeee!

Kissé eltűntem, nem nagyon futottam. Konkrétan 9 napot hagytam ki teljesen, egy jó kis izomfájdalom miatt. Nem vészes, csak ha hosszabb ideig ülök, nem tudok lábraállni, észre sem veszem úgy bicegek. Szóval megvártam az első tünetmentes napot, és tegnap végre kimentem kocogni. Futottam egy jól eső 8 kilit, aztán még mérlegre is álltam. A nem futós 9 nap alatt felszedtem 2 kilót. Bakker. A maratoni idő a fentiek függvényében hogy is mondjam, az eddigiekhez képest is bizonytalanabbá vált. Egy biztos csak, valahogy-valamikor célba érek:-)

De jó hírem is van, vasárnap abszolváltam az írásbeli vizsgát, íme az eredmény:

Sunday, 5th September, 2010

Dear Gabriella

forrás: edzésonline.hu - köszi Pen!
Mesteri fotók, az egyiken sikerült elkapnia a nemlétező repülőfázisomat is! ;o)

1:30:41

Majdnem :o) De mint tudjuk, ami MAJDNEM AZ, az NEM AZ.

helyezés (abszolút): 292. az 5507 indulóból
helyezés a nők között (abszolút): 18. az 1513 indulóból
helyezés a korcsoportomban (N5, 30-35 év között): 2.

osztályzat a futott idő alapján: 4/5
osztályzat a versenyzésre: 2/3 (a beszámolóra még kell aludnom egyet)

Apropó ERSTE-s szívás: múlt héten vettem két repjegyet Rómába. Március 18-23 ;o)

...és remélem itt is marad a NIKE-ig!

mottó: 30 fölött nincs egészség, csak tünetmentes napok

Múlt hétfőn kezdődött, amikor sikerült benyalnom egy valószínűleg gluténos kaját (málnahab, amibe elvileg NEM KELL liszt/keményítő). Már evéskor gyanús volt, de a konyhásnéni, aki a pultban lévő összes kajáról is vágta, hogy mi van benne, és nem akarta őket rám sózni (azoknak nem hiszek, akik mindenre azt mondják, vigyem nyugodtan), azt mondta, ebben biztos nincs. Nem kellett volna hinni neki. Most tiszta kiütés vagyok. Tanulság: ha kicsit is gyanús, bár ki van fizetve és éhes vagyok, mégis érdemesebb otthagyni a francba.

A pénteki futást ellogisztikáztam, az egyedül otthon + mosás&teregetés + kutyasétáltatás + vihar + futás kombót nem sikerült összehozni. Hát persze hogy a futás lett a vesztes.

Szombatra Trapp25-öt terveztünk Jil+Habi, én+Lego társasággal, de mivel nem volt túl rózsás az idő, a kocsiban gyorsan DömDöDömre módosítottunk, mert nem volt kedvünk esőben-szélben térképet, itinert bogarászni, DömDöDöm meg már megy vakon is. Szó szerint :o) (Ki van próbálva, múltkor nem volt kontaktlencsém, és csak az utolsó lightos 3-4 kilire vettem fel a szemüveget, amikor elengedtem Legót.) Vakon igen, bénán nem :o/ Már az elején az aszfaltos részen elkezdett fájni a derekam, pont ott és pont úgy, mint a(z) - eddigi legkomolyabb - régi-régi sérülésem. Ebben biztos benne volt, hogy extrém kevés, 3-4 óra alvással vágtam neki az etapnak* (kötsög ERSTE-vel szívtam éjfél után sokatsokat). Megállapítást nyert, hogy ha kellően összeszorítom a fenekem, akkor nem fáj :o), de úgy meg nem lehet 25-öt tolni. Kicsit enyhült, aztán megint rosszabb lett, így 8 km-nél nyomtunk egy hátraarcot, és bementünk terepre, de az meg csúszott, a kutyák nagyon vadászni akartak, húztak mint a veszedelem, ezért féligmeddig gyaloglósra vettük a figurát. Közben betértünk az erdőbe gombászni, a hajolgatás (vagy a gyermeki rácsodálkozások és a sok röhögés) úgy tűnik jót tesz, mert meggyógyult tőle a derekam.
Ettől kellően fellelkesültem, és kitaláltam, hogy akkor még este kimegyek, megpróbálok egyet résztávozni, és ha simán megy, akkor másnap reggel újra nekimehetnénk egy DömDöDömnek, ha már a mai kudarcba és gombászásba fulladt. Szerencsére otthon megjött a jobbik eszem, és aznap már nem erőltettem a futást.

Vasárnap meg úgy ébredtem, mint aki nagyondenagyon elaludta a nyakát. De az elalvás napközben helyre szokott jönni, ez meg inkább csak rosszabb lett, előre-hátra nem igazán tudtam mozgatni a fejem, mert fájt. Estére már akkor is fájt (hátul, a nyakizmom!), ha nyeltem egy nagyobbat. Ez meg mi a fene?!?!?

Hétfőre se lett sokkal jobb a helyzet, mozgatásra kevésbé fájt, nyelésre jobban, tüsszentésre borzasztóan. Mára mozgásra már OK, nyelésre továbbra sem. És mintha lappangana bennem vmi megfázásféleség is, nem százas a torkom :o((( Hogy lesz ebből így egy jól megfutott NIKE, battyameg?!

Most írom a vészforgatókönyvet, a teljes rápihenés (értsd egész héten nulla futás) nem lehet üdvözítő, és most egy könnyű héttel se megyek sokra, mert – ha a váltogatásokat nem számítjuk - utoljára 4 hete futottam értékelhető tempót. Azt se lehet mondani, hogy a sok-sok edzésmunka nem vész el, mert nem volt sok-sok edzésmunka, csak egy gyors formábahozás – és mint tudjuk, ami könnyen jött, könnyen is megy.

Szóval most az a terv, hogy 3 egymás utáni napon meg kéne futni ezeket, akkor van értelme bármiről is beszélni:
1. könnyű futás
2. váltogatás
3. 2x HHH sétány 3,3 km a tervezett NIKE verenytempóban (avagy legyen az a NIKE tempó, ahogy ez sikerül?)
Ma vagy legkésőbb - de ez már tényleg a utolsó utáni lehetőség újra megragadni a gyeplőt - holnapi kezdettel. És szorítsatok, hogy ne betegedjek le, se nyaki (tervezek egy csontkovácsolódást, ha még holnap is tart ez az állapot), se nátha fronton.

*5. szabály: min. 6 óra alvás futás előtt! Ezt régóta halogattam beírni, mert nyáron (vagy tt előtt) hajnali 4-es kelés esetén a 22-kor fekvés nálam teljességgel mission impossible, de sajnos csak a saját kárán tanul az ember.

Jókor, csütörtökön :o) De jobb későn, mint soha!

H-Sze: lazulás volt, csupán 5x3 km.
Ez így pont egy hét pihenő a 4 napos hegyi kalandozás után – 500 és 2135 m magasság között 80 km-t futni+túrázni, az vajon már magaslati edzőtábornak számít? Kb. 4+3+2,5+4,5 órát töltöttünk mozgolódással 1200 m felett***, szóval én megszavazom. Mert akkor ez után jogos a kipurcanás és a pihenő, a szervezetem lehet hogy tudja, mi jár neki, nem véletlenül alszom annyit...)

erős rész:
Cs este: 10 km-ben 5 km váltogatás
P este: 6x1000 4:10-ben
Szo de: 25 km (DömDöDöm vagy tt)
V de: 4x2000 4:15-ben
H: 3+6 kf
K este: 15-ben 10 km 4:15-ben (Na ehhez most nagyon jól jönne egy nyúl. Valaki?)

aztán jöhet a rápihenés:
Sze: 3+3
Cs: reggel HHH, 8-10 km KF
P: 3+este egy kis pörgetés, 5-6 km könnyen, beleváltogatva, párat repülőzve
Szo: 10:00 6 km KF
V: NIKE félmaraton!

***"Training routes between 1200 and 1500m - giving the beneficial effects of altitude training, whilst not overwhelming the body as at higher altitudes."
Szóval Lizzy Hawker szerint is 1200 felett sportolni, az már ér valamit :o)

A nyaralásról röviden:
Szombat: utazás, sátorverés, eső, eső és eső
Vasárnap: ráhangolódás, 6 km átmozgatással
H-CS: "edzőtábor" :o)
Összesen kb. 25 óra futás+túrázás, kb. 80 megtett km több mint 4000 m szinttel, 2 csúcskönyvbejegyzés (ezelőtt még sosem írtam csúcskönyvbe!), a 4. napra hagyva a legnagyobb falatot, 1450 m szintkülönbség (PB, ennyit még sosem mentem felfelé egyvégtében) után értünk fel a Storzic-ra (2135 m), majd nyomtuk lefelé ahogy tudtuk, menekülve a sötétedés elől.
P-Szo: pihenés a horvát tengerpartnál, és akkora izomláz, hogy a kempingben azt is 3x meggondoltam, hogy felmenjek-e a vizesblokkig (kb. 30 lépcsőfok).
Vasárnap reggel már hajlandó voltam egy könnyű átmozgatásra, de mivel a turistajelzés ismét felfelé vezetett, "fusson felfelé a lépcsőkön a halál" jeligére felfelé inkább kutyagoltam(-tunk, Legóval), és csak lefelé futottam. Aztán meg jól hazajöttünk.

Azóta a 2 pihenő- és egy utazós nap ellenére a 3 itthon töltött éjszakát véletlenszerűen valahol a kanapén/ágyban ruhástól elaludva sikerült abszolválnom, minden nap későn ébredve, 9 óra alvás után is tudtam volna még horpasztani tovább. Általános fáradtságot amúgy nem érzek, de valahogy futni semmi kedvem, eddig csak a közlekedős jellegű otthon-munka-otthon távot gyűrtem, 4x3 kilit, és ma már szerda van. Elvileg ez lenne az utolsó erős hét a félmaraton előtt, de érdemi munkára eleddig nem sikerült rávenni magam, és valami azt súgja, ma se fogom.

Úgyhogy most para van futás helyett - vajon hogy lesz ebből egy jól megfutott NIKE?!?!?
Tönkre lehet vágni a jó formát 4 nap hegyi keménykedéssel, vagy ez csak hasznomra lesz? Mindenesetre olyan gyönyörű helyeken jártunk, hogy nem cserélném el egy 1:25-ös félmaratonra se. Talán egy 1:19:59-esre, talán... ;o)

A 11. hét kissé lazára sikerült. Tervnek ennyit írtam: "easyrider, 3-4 futás kedv szerint". Ez mondjuk szó szerint sikerült, 3+3+6 km-t véstem az edzésnaplóba. Szégyengyalázat.

Szlovéniában azt álmodtam, hogy 3:05-ös maratont futottam Firenzében. Ez vajon mit jelent? ;o)
Mindenesetre aláírnám :o)

1. Nagyon tartottam a mai szögletes mozgástól, de szerencsére minimális izomlázzal megúsztam.

2. Az edzésonline-on található időkalkulátor szerint 4:10:40-re lennék jó a maratonon. Lehet, mégis újra kellene gondolni a tervet. Á, még alszom futok rá egyet.

3. A szombati virrasztásnak azért volt értelme is. Népszabi megint.

Hát, itt fogok futni úgy egy hónap múlva.

Először is tegnap itt választás volt, és késő éjszakáig néztük a tévében, csak azért, hogy végül döntetlen legyen a két nagy párt között. Kötsögök. Eh, inkább feküdtünk volna le jó korán, mert a gyerekek kb. 30x keltek éjszaka, mikor is Dani 4.50-kor úgy döntött, hogy neki eddig tartott az alvás. Jól kialudtuk magunkat.

Sok-sok év után magamra aggattam a narancspólót (végre rámjött:-) és 6-kor elindultunk Bankstown-ba. A helyszínen neveztünk, chip, rajtszám. Ahogy körülnéztem csupa futófazon. Ez a félmaraton az állam (NSW) hivatalos félmaratoni bajnoksága is. Az már a tavalyi eredményekből kiderült, hogy a mezőny nagy része a bajnokságra jön, így a tervezett 6 perces tempóval a mezőny legvégén leszek, hiába 3 óra 15 perc a szintidő.

A pályáról előzetesen annyit írtak, hogy kiegyensúlyozott a lejtős és az emelkedős részek aránya. Hát, végül is ha ugyanott van a rajt és a cél, akkor nyilván ugyanannyi a le és a fel. Bár kiegyensúlyozottságon inkább a 21 km-be férő felfelék arányát értettem, és egész 5 km-ig meg is voltam róla győződve, hogy kellemesen hullámos, egyenletesen futható a pálya.

A f8-as rajt csak 4 percet csúszott, és a mezőny elhúzott, én meg csak néztem, Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire hátul leszek, hé! Az első pár kilométeren azért helyrebillent a kis lelkem, szépen elkezdtem előzgetni. 2 km környékén apró dombocska, erről eszembejutott két mamai a rajtban, amikor nevetgélve beszélgettek, hogy majd a hill tetején gondolnak egymásra. Gondoltam, most biztos gondolnak. Aha. Aztán még egyszer ugyanez a kör, és akkor egy másik irányba tereltek minket. Itt már jött több komolyabb dombocska. Egész idáig, 6 km-ig szépen ment a kicsivel 5 p-en kívüli tempó, itt azért kicsit visszavettem az arcomból. Egyrészt elkezdtem fáradni, ami kicsit korainak tűnt, aztán meg megláttam azt a dombot, amiről a mamik valószínűleg beszélhettek. Hát, inkább hegy volt. Baromi hosszan kanyargósan kellett megmászni, kicsi lejtő, és mire épp kinyúlt volna a combom, ismét felfelé. Khm... És akkor bevillant a térkép, hogy itt még egyszer... Na, mindegy, a tempót végül 6 percesre csökkentettem, ha nem is egyszerűen, de tudtam tartani. A második kör egyébként könnyebb volt, valahogy okosabban tudtam menni, így hogy tudtam mire számíthatok. 17-nél már nagyon vártam a végét, 18-nál már örültem, hogy csak 3, 19-nél teljesen szétestem és azt hittem sosem érek be, 20-nál meg tényleg csak az éltetett, hátha meglesz 2 órán belül. A mutatós kis karórám szerint 1:59 fél lett kb, a hivatalos versenyidőm 2:00:10. A célban kicsit szédelegtem, de két pohár víz helyretett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a célba érők átlagideje 1:45:21 volt. A Nike-n csak ott kezd sűrűsödni a tömeg:-)

A frissítés sima víz volt, először 6-nál, majd kb 3-4 kilinként. Nem láttam még ilyet, de nagyon funkcionális volt a zacskós víz, vihettem magammal, nem ömlött ki, és könnyen lehet belőle inni futás közben is. Az útvonalon minden egyes elágazásnál irányítók álltak, akik drukkoltak, tapsoltak, az egyik helyen szólt a Tűzszekerek:-)

A pálya nehézsége kb. Monoton maratonéval megegyező volt, amin novemberben 2:29-et mentem. Ennek fényében akár át is gondolhatnám a maratoni időtervet, mondjuk 4:10-4:12-re, de nem dőlök be még egyszer ennek. Megnéztem a maratoni útvonalat, és azok a részek amiket ismerek belőle, hogy is mondjam, kissé dombosak. Marad a 4:20, legfeljebb majd örülök, ha jobb:-)

Mai eredmények

A héten mindennap beállítottam az órát, f6 és f7 között mindenféle időpontot próbáltam. Igazán nem akarom a gyerekekre fogni, de az óra csörgése előtt hajszálpontosan 2 perccel ébrednek és jönnek át mellém. Na most onnan kikelni ezek után olyan izé... Magyarul szombaton húztam először futócipőt. Nem volt semmiféle terv, csak úgy, amennyi jólesik. Lett belőle 10 km fartlek. Jó volt, na.

Vasárnap Balázsnak nagy tervei voltak, életében először igazi tájfutóversenyen, a legnehezebb pályán. Sydneytől kb. 100 km-re erdő-mező, ilyesmi. Hogy nekem is meglegyen a hosszú futásom, ezért 12 kilométerre a végcéltól kiszálltam a kocsiból, mire a fiúk neveztek, nézelődtek, beértem én. Itt még 1-2 percet nézelődtem, majd Szandrával elmentünk még futni 50 percet, így kb. 20-21 lett a vége.

Szandra nagyon jól halad, az 50 perc folyamatos futás meg sem kottyan neki. Az edzés végén pedig giga-nyújtásbemutató, mindenhez magyarázat. A szept 19-i 9 km-re készül. A táv már nagyjából megvan, még egy kis gyorsítás, és jó lesz.

Hétvégén Bankstown félmaraton

Ez pedig egy régebbi, de itt még nem volt.

Ide is beírom, hátha innen jön meg a tuti válasz:

Nyaralás közben (ahol nem lesz kimért pályám) résztáv helyettesítő edzésnek intervallozni szeretnék. Polar RS200-as óram van, és nem tudom, hogy kell neki beállítani egy intervallos edzést (nem találom a "gépkönyvet"), minden sallang - pulzus, vagy footpod-os távolsagmérés - nélkül. A feladata az lenne, hogy csipogjon 4 perc/1,5 perc/4perc1,5 perc... időközönként. Vagy ha csak egyféle megy, akkor 1,5 vagy 2 percenként. Lehet ezzel ilyet játszani? Ha igen, hogy?

Holnap hajnalban pedig balra el, irány Szlovénia, juhhhéééé!

Vigyázat giccses!!!

A legutóbbi 12 kilis bejegyzésem óta nemcsak, hogy nem írtam, nem is nagyon futottam. Egyszerűen valahogy kimaradtak napok, ha meg elindultam, pár kili után visszafordultam, nem ment, nem is erőltettem.
A világ legnagyobb versenyeként elhíresült City2Surf-öt viszont nagyon vártam, és időtervem is volt, ami az előzményeket tekintve meglehetősen nagyképűnek tűnt.
A világ legnagyobb versenye egyébként mégsem a legnagyobb, találtunk nála 2 nagyobbat is, de azt gondolom, hogy 80 ezer vagy 86 ezer induló között már egyébként nincs nagy különbség. A végleges szám egyébként: 82 134 induló és 67 980 célba érő, és 3 millió dollárnyi adomány.

Egyébként érdekes, rám a tömeg mindig nagy hatással van. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni a BSI-nél, első versenyem az árvíz miatt a Felvonulási térre szorult Vivicittá volt. Csak álltam fent a színpadon Péter Attila mellett és néztem a tömeget, és éreztem a gombócot a torkomban, meg hogy nedvesedik a szemem. Rámnézett Árpi, csak ennyit kérdezett: Te is? Igen. És utána minden alkalommal. Hacsak tehettem, mindig a színpadra álltam és néztem a sok-sok futót, a kavalkádot, ahogy az elit melegít, komoly arccal néz maga elé, piszkálja az óráját, méregeti a másikat, aztán a komoly amatőröket, akik még az utolsó pillanatban is igazgatnak a gps-en, és nyújtanak, a mezőny közepét, aki tapsolnak, sikítanak, nevetnek, és a mezőny végét, ahol izgalomnak nyoma sincs, inkább a felhőtlen öröm, hogy a rajtban lehetnek. A sok gyerek, akiknek talán sikerül az életük részévé tenni a mozgást, sok-sok pozitív élményt adni nekik. Sokan vagyunk sokfélék. Sokan csak a természet lágy ölén szeretnek futni és a város lezárása miatt hőbőrgőknek is ez a fő érvük, de én vagyok annyira önző, hogy szeretem, hogy az Andrássyn, a Lánchídon, a rakparton és még ki tudja hol futhatok, és miattam le van zárva a város. A Nike-nak volt egy szlogenje régebben, talán 2004? Egy napra miénk a város. Hát, Sydney-ben tényleg a miénk volt.

A rajtszám chippel együtt postán érkezett, benne egy kis tájékoztató, hogy az adott rajtszámmal, mikor, honnan kell majd rajtolni, mi hol lesz a célban, ilyesmi. 7 külön rajtszámtartomány, 5 rajthelyszín: 50 meghívott elitfutó, 100 akinek a korábbi eredményei annyira jók, hogy a mezőny elejéről rajtolhatnak az elittel (Balázs idekerült), majd a piros tartomány. Rögtön utánuk az a 39 futó, aki eddig az összes versenyen ott volt, majd következik a zöldrajtszámos kategória. Itt vagyok én, ehhez az 1.39-es félmaraton volt a beugró. A Hyde park egyik oldaláról rajtolnak a kékek, a másikról a sárgák, és a legeslegvégéből a narancsosok. Ebben a kategóriában van mindenki, aki először indul és máshonnan nincs igazolható eredménye, a kisgyerekesek, a babakocsisok.

Aug. 8., reggel hn6-kor ébresztő. Kicsi ivás, bíbelődés a chippel (minek van rajta négy lyuk, ha csak kettőbe kell bedugni?), csomagoptimalizálás. F7-kor elindultunk, nagyon hideg volt, a rövidujjú futópóló felett csak egy vékony futódzseki volt, majd szétfagytam. A vonatindulásig még volt vagy 20 perc, úgyhogy inkább tébláboltunk kicsit, majd jött egy busz City felirattal, felugrottunk rá. Jut eszembe, aznap a rajtszámmal az egész városban ingyen lehetett közlekedni. Sok más városban is van ilyen, sajnos Budapesten a BKV ebben nem partner. (sőt, a verseny napján a kisföldalatti teljes hosszában és a trolikon megerősítik az ellenőri állományt...)

Egy idő után már tele volt a busz rajtszámosokkal, gondoltuk majd követjük a tömeget, mert hogy hol kell leszállnunk, azt nem nagyon tudtuk. Persze mindenki máshol szállt le, a saját rajthelyéhez közel... Mindegy, bőven volt még időnk. Hamar megtaláltuk a zöldeket, a 8.30-as rajthot képest 7.20-kor már sokan álltak bent a rajtzónában. Balázsnak volt előreküldendő csomagja, úgyhogy elmentünk megkeresni, hogy hol lehet eladni. Nem volt egyszerű, nagy tömeg, nagy terület, de meglett. Rajtszámhoz passzoló zacsi, rajta a rajtszám. A csomag gyűjtése vicces volt. Kinyitották a teherautó hátulját, és szépen mindenki elkezdte becélozni a csomagot. Ha a sofőrt sikerült valakinek eltalálni megtapsolták. Nem, a sofőr nem volt mérges, nevetett és ő is tapsolt:-) Mikor megtelt, indult is Bondi-ra, és jött a következő autó. A 8.30-as rajthoz képest 8-kor indultak az utolsó teherautók, szóval - bár időközben azért melegebb lett - mindenki didergett.

8.15 körül álltam a rajtzónába, mindenki mosolygott, nem volt lökdösődés, tülekedés. Pár perc múlva pedig elkezdődött a ruhazuhatag. Ahogy vették le a melegebb cuccot az emberek és dobálták ki a járdára, az önkéntesek pedig gyűjtötték őket, az fergeteges volt. Közeledve a rajtidőhöz elénekelték az ausztrál himnuszt. Körülöttem mindenki telitorokból üvöltötte. (Ezt otthon nehezen tudnám elképzelni. Amilyen pörgős a himnuszunk, a rajtra mindenki depresszióba esne és elaludna.) Eldördült a pisztoly, ééééés nem történt semmi:-) Valószínűleg elindultak a profik a pirosrajtszámosokkal, Balázs is már tolja, de mi még percekig állunk. Majd egyszercsak elbontják előlünk a korlátokat és szépen átgyalogolunk a rajthelyre. Második lövés, és mi is indulunk. Bármerre nézek, eszméletlen tömeg, mégis simán lehet lépni, igaz kerülgetni is kell. Kétszer-háromszor nekem is sarkamra lépnek, megbillentenek, de ez benne van. Lejtőn indulunk, mindenki tolja, és hiába hosszú az előttünk lévő utca, már nem látni az elejét, rég bementek az alagútba. Hiába nem beszéltünk ezeréve, eszembejut Hauanita, aki a kis családias versenyeket szereti, nem bírja a tömeget. Egyszer beszélgettünk erről, de nem tudtam megmagyarázni, hogy én miért szeretem. Most bevillan. Valahogy olyan ez itt beleolvadni a sokezer indulóba, együtt szörfölni fel-le az utcákon, mintha egy valaki futna csak, akinek te egy pici része vagy. Egyetlen identitás, egyszerre dobban a szív, egyszerre lép, egyetlen gondolat vezérli, felérni a Heartbreak Hill tetejére és onnan lecsorogni Sydney ikonikus tengerparti strandjára, Bondi-ra.

Az alagútban kétfelé lehet futni, a hangulat olyan, mint otthon az éjszakai futáson, indián üvöltés, taps, nevetés. Az alagút után egyszercsak egy másik utcáról is becsatlakoznak, akik az elején a másik irányt választottak itt jönnek vissza. Az első sétálót kb. 2 kilinél hagyom le. Idős bácsi, 70 körüli, lila rajtszámmal, sárga pólóval. Ő azt elmúlt 39 évben mindig itt volt és szörfölt Sydney utcáin. Hihetetlen biztatást és tapsot kap. Innen emelkedik, majd kicsit lejt, majd megint emelkedik, tényleg szörf. Valahogy mindig azt képzeltem, hogy Sydney lapos, és erről már több ízben kiderült, hogy tévedtem, mégsem néztem utána a pályavezetésnek. Ki gondolná, hogy a centrumból a tengerpartra felfelé kell futni??? Hát, kell. Kanyargunk az utcákon, fogalmam sincs merre járunk. A km táblákból a 6-os az első, amit észreveszek, 6 percen belüli tempót nyomok még az emelkedőn is, pedig ott azért a belesétálás gondolata is felmerült. Az út szélén szurkolók, zenekarok, igen, Elvis él, a saját szememmel láttam:-) Lépten nyomon frissítőállomások. Mindenütt önkéntesek, gyerekek, lassú a kiszolgálás, de mindenki fegyelmezett. Nincs tolongás, sürgetés. Sok helyen a szponzorok extra gumicokrot osztogatnak, tényleg funrun. A Heartbreak Hill tetejét mindenki megtapsolja, majd egy nagy levegő és be lehet izzítani a rakétákat. Hosszú hajrá, de menni fog. A 13. km már a Bondi Beach-en van, de innen még egy szép nagy kanyar következik. Befutó, s mivel csak mutatós órám ,így egy elég pontatlan 1:22-es eredményt könyvelek el, aminek örülök, 6 percen belül vagyok. Éremosztás, hosszú-hosszú frissítősor, befutócsomag-osztás. Önkéntesek, gyakorlatlanok, mégis mindenki türelmes. Az előre küldött csomag visszaszerzése is jó időbe kerül, mikor valaki megkapja végre, nagy taps is jár mellé:-)  Senki nem siet, mindenki téblábol, megy a partra, ahol cégek tucatjai állítottak fel sátrakat, mindenki piknikezik, bbq-zik, sokan a tengerbe vetik magukat. Balázzsal Gyaloggaloppot és a Balaton Maratont emlegetjük, mert hogy itt is tél van:-)

Dél körül felkerekedünk elindulunk haza. A szervezők a legközelebbi vonatállomásig különbusszal viszika futókat. A buszokhoz eszméletlen sor áll, Balázs szerint 200 m, szerintem meg néhány kanyart nem látott, a sokszorosára tippelek. Tényleg nem túlzok, szerintem 800-1000 m körül lehetett. Az emberek nagyon fegyelmezettek, senki nem tolakszik, mindenki vár a sorára. Furcsa ez a magyar szemnek:-) Mikor a dombról visszanézek a partra, még mindig tömött sorokban futnak be az emberek.

Kedden a Sydney Morning Herald melléklete 56 oldalas, a teljes eredménylistával, és szerdára a honlapra is felkerülnek az eredmények. 1:20:50 lett vége:-)

A maratoni időtervet azért a fentieknek megfelelően át kell egy kicsit igazítani. A 6 perces tempó nem lesz sajnos (még) pálya, szóval a 4.20 megfelelőnek tűnik. Aztán majd meglátjuk, van még addig több mint egy hónap.

Mert a hosszútávfutók élete nem csak játék és mese edzés, evés és alvás.

Kispál, búcsú. Keresztedzésnek nem volt rossz. Giorgoval mentünk ki, és taktikusan elkezdtük a roséfröccsös "frissítést". A koncert előtt még összeverődtünk a fél Sötét Oldallal, Tapírral és Ákibácsival, így négyesben nyomtuk végig az estét. Körbetáncoltuk 100-szor a Szent Fröccsöt, figyeltük a Középsőket, de végül egyet se szedtünk fel :oD, telitorokból énekeltünk, elmorzsoltam egy könnycseppet az utolsó számnál, aztán még ugrabugráltunk 3 órát az egyik vendéglátóegység mellett.
Jó volt, nem is tudom, mikor éreztem magam ilyen jól koncert/bulizás közben. Úgy tűnik, mégsem örexem, csak az éveim száma nő ;o)

avagy Tatai Minimaraton, 14 13,? km

Az előzetes terv az volt, hogy legrosszabb esetben is (ez nálam általában a kánikulát jelenti) 63 percen belül kéne futnom, jó időben a 62, esetleg 61 is megcélozható. Mivel kb. 5 éve nem indultam egyéniben utcai futóversenyen, így óvatos futást terveztem: első 2 km lightosan (4:30-4:40, lényeg, hogy erőlködés nélkül menjen), a közepső 10 km hosszútávú versenytempóban (4:30?, 4:20? Ki tudja?), az utolsó kettőre meg be lehet izzítani a rakétákat egy hosszú hajrára. (4:20? 4:10? Majd kiderül...)

A versenyre eljött velem Ray, aki hősiesen végigállta a nevezést, versenyt, várakozást, eredményhirdetést, és vittük Legót is, akivel a bemelegítést+levezetést futottam -  mondtam már, hogy imádom a családomat? :o) Rögtön amikor odaértem, találkoztam Snecivel és Lunával, és később előkerült Szasza is, jó volt ismerős arcokat látni.

A tervet majdnem maradéktalanul sikerült betartanom: az első, lassabb km után (előzgetni és kerülgetni kellett az embereket, így lett 4:29, nem rossz) megállapítottam, hogy jajdejó, nem futottam el az elejét, és nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolni. Innentől kezdve gyakorlatilag végig előztem.
Az időjárás kegyes volt, eleve nem volt meleg, de közben még az eső is rákezdett, minden adva volt egy jó futáshoz.
A 2., 3., és 4. km táblát nem láttam, de utólag talán jobb is, így nem tudtam megijedni a tempótól. Aztán amikor 5-nél 17:04-et mutatott az órám az elmúlt 4 kilire, már nem volt mitől: gyors fejszámolás, úristen, ez 4:16-os tempó! De hát már 4 kilit lefutottam ebben, és még csak meg se kottyant, akkor hát nyomni tovább! Elegánsan futottam, kb. 2 kilinként volt frissítő, és mivel kétszer is túl messze vittem a poharat, már nem akartam eldobni, így még arra is volt gondom, hogy szemetesbe hajítsam be őket.
4:18, 4:12, 4:18, 4:18, 4:20, 8:41 következett (nem, nem lassultam le ennyire, csak nem láttam a 11-es táblát). Közben néha váltottam 1-2 mondatot a körülöttem futó srácokkal, szóval még a beszéd is ment ennél a tempónál. 12-nél utolértem végre a két SPURI SC-s sárga trikós srácot, akik irtó rendesek voltak, egyikük végig figyelt rám, bíztatott, és páros felvezetést biztosítottak a hosszú hajrához – pont ők is itt kezdtek el gyorsítani, csak mennem kellett velük. Ezúton is köszi, fiúk! :o) Toltunk így egy 4:03-as kilit, és lelkiekben már készültem még egy ilyenre (simán ment volna), amikor kezdett gyanúsan ismerős lenni a környék, és 1:28-nál a célkapuban találtam magam. 57:12-es idővel! Na én ilyet nem tudok 14 kilin, az tuti.

Mit ne mondjak, fel voltam háborodva, bennem maradt párszáz méter 4 perces tempóban, sose tudom meg, pontosan mennyi is volt a táv, és mennyit mentem volna 14 km-en. Egyedül az vígasztalt, hogy 4. lettem a nők között, és első a korcsoportban – újrakezdésnek nem rossz. Bár ahogy az eredményhirdetést elhúzták... Kupára én ennyit még nem vártam (de, de az rég volt, már nem is emlékszem), a tombolát meg ki is hagytuk, mert már majd’ éhenhaltunk. Remélem, Sneci azért nyert helyettünk valamit.

Most lehet számolgatni 14 km-re vonatkoztatva:
A. tegyük fel, hogy a 13-as tábla jó helyen volt, és ment volna a 4 perces utolsó km (mert ment volna, ebben biztos vagyok): 55:45+4:00 = 59:45, 4:16-os átlag, királyság! :o)))))
B. tegyük fel, hogy Szasza mérése és Luna információi jók, és 13,6 volt a táv: 57:12/13,6*14 = 58:53, 4:12-es átlag, na ez már az „el se hiszem” kategória.

Mindenesetre a 4:16-os átlagot figyelembe véve sajnos szigorúnak kell lennem magammal, és mégiscsak kitűzni azt az 1:30-as célidőt a NIKE-ra. Kizárólag jó idő esetén, kánikulára nem érvényes!

Dévényi Tibi bácsinak pedig ezt üzenem:
1. szeretnék ilyen időjárást a NIKE-ra is!
2. szeretném a NIKE-n a két SPURI-s sárgatrikós srácot 17 kilihez :o)
3. szeretnék egy új – puha, nem lapostalpú, de könnyű - félverseny cipőt (NIKE Air Skylont mé’ nem gyártanak már?!), mert az „öregek” közül az elmúlt hetekben eddig kettőt le kellett selejteznem, a harmadik-negyediket csak azért nem, mert még nem mertem őket felvenni...

11. hét: pihenőhét, easyrider. 3-4 futás kedv szerint, itthoni szálak elvarrása (munka, lakás), készülés az utazásra, és szombaton irány Szlovénia!
12. hét: Júlia Alpok, kempingezés, Jil+kutyák, Ray+Pke. A terv az, hogy egyik nap reggel (amíg a fiúk alszanak) 1-2-3 óra futás, azután közös program, minden másnap pedig vmi keményebb futós-hegyitúrázós nap Jil+Szeder + én+Lego négyessel. Ebbe kéne belecsempészni valahogy 1-2 váltogatást, és 1-2 résztávot imitáló "4 v. 6 perc gyors, 1,5 lassú 6-8x" típusú intervallt, lévén ez egy erős hét, és gyorsulni kéne méééééééég. A végére meg talán lemegyünk 2 napra a tengerhez kipihenni a nyaralás fáradalmait ;o)

Mivel csütörtök-pénteken 24 órás Sztahanovista munkaverseny :o) lelkes résztvevője leszek, némiképp ehhez kellett formálni az eheti edzéstervet is:

Szombaton vár rám az első verseny, amolyan szintfelmérő, ha nagyon meleg lesz, 4:30-as tempó a terv, ha nem, akkor megpróbálom a 4:20-at.

H: pihi
K reggel: 2(L)+3 km
K este: 11 km Legóval, benne 20 p "vicces" váltogatás, fél- és vaksötétben, szófogadatlan kutyával - ezt így nem kéne túl gyakran megismételni...
Sze: 12 km majdnem RT
Cs: 3 km
P reggel: 4 km
P este: 12,4 km, benne 3x2000 RT
Szo: 26 km (L, CC) DömDöDöm, Jil+Habi, én+Lego, rekordot mentünk, 4 órán belül :o)))
Vas: 20,6 km tempó
Összesen: 95 km
Már nincsenek fényévekre a százas hetek, jippijááééé! :o)))

Július összesen: 338 km (+ 9 km túra + ~2km úszás, min. 300 kilis hónap pipa!

Tegnap futottam egy közel-félmaratont, 20,6 km* 320 szinttel 1:34 alatt. (Odafelé emelkedő, 52:50, visszafelé lejtő, 41:12) Volt 2 fős (Jil+Ray) biciklis kíséretem, így persze könnyű. Az emelkedő első felén adták a tempót, megitattak, aztán direkt lemaradtak ("nem bírjuk a tempódat"), hogy növeljék az önbizalmamat :o).
Ebből az időből egyenesen következik, hogy az 1:39-es időterv a NIKE-ra tényleg nagyon alultervezett, kéne most már valami konkrétabb. De fogalmam sincs, mi jöhet ki az eddigiek alapján. Elfutni nem akarom, az 1:30-at még nem érzem reálisnak, az 1:35-tel meg nem lennék boldog...
Lehet, hogy lopok ötletet a futo.blogból, és a verseny előtt kiírok vmi tippversenyt :oD

*azért csak ennyit, mert már így is volt szombatig 73 km-em erre a hétre

8:39, 8:28, 8:32
Erről az edzésről az egyetlen jó, amit elmondhatok, hogy legalább megcsináltam.

Szerda, 6x1000 2x1000

1. előző este komolytalankodjuk el a váltogatást: csináljuk vaksötétben, közben kutyát hajkurászva/fegyelmezve
2. aznap menjünk gyalog a mh-re (35 p), és közvetlenül a futás előtt tegyünk egy másfél órás sétát a kutyával, amiben feltétlenül legyen 40 perc egy helyben ácsorgás is!
3. hazaérve érezzük magunkat hullafáradtnak, és rogyjunk le „10 percre” a TV elé – találjuk meg legnagyobb meglepetésünkre az atlétika EB közvetítést
4. mire végre rá tudnánk szánni magunkat az indulásra, éppen kezdődjön a női 10000 m két magyar indulóval, akik minden bizonnyal 2 perccel jobbat futnak, ha mi is ott szurkolunk a képernyő előtt, így még legalább fél órát maradnunk kell :o) Magunk megnyugtatására nevezzük el a hosszútávfutás-nézést „mentális felkészülésnek”.
5. a TV elől végre felállva szüttyögjük még legalább fél órát: hol a trikóm, hol a sapkám, jaj melyik cipőben fussak, stb.
6. kerüljünk nosztalgikus hangulatba, és ássuk elő 5 éve nyugdíjazott, majd’ 10 éves félversenycipőnket, hiszen abban milyen jól ment... (nóóóóóóóóóóóórmááális?!?!?!?)
7. szegjük meg az első szabályt
8. kajáljunk 20:30-as induláshoz, és kezdjünk 22:15-kor
9. az első ezret kezdjük egy 44 mp-es 200 méterrel*, de nyugtassuk meg magunkat, hogy ez nem is tűnik olyan gyorsnak, meg majd úgyis „magától” belassul. 3:57
10. a 2. ezret is kezdjük 44 mp-es 200-zal*. 4:02, a végére iszonyatos hányinger-gyomorégés-gyomorfájás kombó, ivás, térdtámasztás, ivás, kicsit helyrerázódás.

Eredmény: a harmadiknak nekilódulva azonnal visszajött a „gyomros” érzés, kicsit próbáltam visszavenni, hogy jobb legyen, aztán nagyon próbáltam visszavenni, aztán teljesen, 4:55 lett a vége. Innentől a maradék 3 kilit és a levezetést egyben lekocogtam, úgy 6 percesben haldokolva, közben elmélkedve az élet – és a futás – értelmén... Közben a józanabbik énem BF (ő a régi – és talán egyszer még leendő – edzőm) hangján osztotta a naivabbik énemet: *„az OK, hogy nem érezted gyorsnak, de számolni azért tudsz, nem?!” De, csak a remény hal meg utoljára... a naiv futó meg először :o(

A tegnapi közlekedési jellegű futóedzés finoman szólva is kisebb kihívások elé állított. 12 kili könnyűfutás, semmi extra, szépen kocogósan, piroslámpát kivárva, eltévedés beleszámolva, stb.
Kicsit későn indultam, már sötétedett, de úgy emlékeztem, hogy kb. 4 és fél km-től van világítás a folyóparton, szóval nem aggódtam. Mikor bekanyarodtam a Livingstone Rd-ra (kb. 300 m-nél) el kezdett cseperészni. Az egy kilis sarkon már zuhogott, és az a kevés világosság, ami volt még, eltűnt, beborult teljesen. OK, nem gond imádok esőben futni, nem kell aggódni, Balázs kocsival jön ugyanoda, hozza nekem a száraz cuccot. A 2. km-nél kicsit meghökkentem, mert a teljesen nyílt folyóparton (értsd nincs bezavaró fasor, ilyesmi) már elég sötét volt, és komolyan felmerült bennem a gondolat, hogy inkább hazamegyek. Jaj, de az meg milyen már... Rábeszéltem magam a folytatásra és tempósan haladtam, vártam, hogy mihamarabb a kivilágított részre érjek. Aha. Nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy ott van világítás, baromira nem volt, és a jobb kontaktlencsém is begyűrődött, amit nem mertem megigazítani, mert ha kiesik, nekem annyi. Meg aztán vaksötétben teljesen mindegy volt, hogy mennyit látok. A helyzet kicsit javult később, mert sportpályák mellett futottam el, amik, bár senki nem játszott rajtuk, teljesen ki voltak világítva, így ha nem is sok, azért valamennyi fény jutott. Időközben a kontaktlencse vmi csoda folytán beugrott a helyére, szóval, olyan is volt, hogy akár 3 méterre is elláttam:-) Az eső hol alábbhagyott, hol felerősödött, de már totál el voltam ázva, nadrágostól, futókdzsekistől. Kicsit aggódtam a telefon miatt, meg hát az itiner! 9 km-től kanyarogni kellett mindenféle utcákon, úgyhogy nem ázhatott el teljesen... 10 km-hez pont 60 percnél értem. Ez minden csak nem kényelmes tempó nekem, de lehet, hogy most már le kell számolnom ezzel a hiedelemmel, és elfogadni, hogy már tudok tarósabban is 6 perces tempót produkálni. Szóval örültem, de azért kicsit lassítottam, az itiner sem ázott el teljesen, hogy mégis volt egy kis eltévedés, az nem az ő hibája volt. Sok-sok piroslámpa, meg várakozás, hogy a forgalom kicsit megálljon, végül 1 óra 18 perc alatt értem oda a tervezett másfél óra helyett.
A közlekedési futás legnagyobb baja, ha nem haza irányba fut az ember, akkor a célhelyszínen nem biztos, hogy lehet nyújtani. Tegnap elmaradt, érzem is.

Hajrá Kriszta, hajrá Zsófi!!!

Nekem most éppen résztávozni kéne, de pechemre bekapcsoltam a tévét, és mit találtam? Atlétika EB, nem is tudtam, hogy már elkezdődött... Most fejben futok tízezret a magyar lányokkal :o), aztán megint éjszakai résztávozás lesz a mai edzésből.

Kezdem elveszteni a fonalat, szóval, amíg még képben vagyok (érdekes másokét hetekkel visszamenőleg precízen tudom...).

A 3/1-es ambíciózus terv megvalósult. Sikerült 5x futni, és a hétvégi 31 is lecsúszott, 32 lett belőle.
Meadowbank-ban rendeztek tájfutóversenyt, ahová Pista unszolására Balázs benevezett, úgyhogy oda kellett eljutni, és mivel kellőképp messze volt, eléggé adta magát, hogy ez legyen a hétvégi LSD. Az mindig mókás, amikor az ember a gmap-en kinéz egy útvonalat, aztán az utca vagy ott van, vagy nincs, vagy gyalogos csak halált megvető bátorsággal léphet rá, vagy átépítették, és még bele kell tenni egy 2 kilis kitérőt, hogy visszatalálj az eredeti útvonalra. Szóval valahogy úgy vágtam neki, reggel f7-kor, hogy f10-re ott kell lennem, mert Szandi vár, igaz, az csak 26, és ott még együtt futunk 40 percet.
Az első 13 km sima ügy, ismert útvonal, folyópart. Onnan egy bazi hosszú út sok kilin keresztül. Kertvárosi jelleg, aztán egyszercsak hatalmas forgalom és vasárnap reggel a burwood-i piac kellős közepén eszméltem. Miután átverekedtem magam három kínai halaskofán, egy görög fűszeresen, és két abo utcazenészen, és azt hittem, hogy innen már csak kifelé megyek a dzsumbujból, szembejött a vonatállomás. A sidney-i suburb-ök bevásárló utcái természetesen a vonatállomások mellé települtek, vagy fordítva, mindenesetre minden második kapualjban zsúfolt kávézó, reggelizőhely. 10 méterenként pedig lámpás zebra. A piroson itt nagyon nem illik átmenni, de legalább pihentem egy kicsit. A Burwood Rd-ról kis jobbra-balra flikk-flakkal eljutottam a 3-as főútra, ahol megint szépen hosszan futhattam kellemesen csordogáló forgalom mellett. 22 kilinél egy kicsit megrogytam, de muszáj volt menni, mert hát ugye, ha vki vár, ciki sokat késni. A híd közepénél már látszott, hogy a másik oldalon valami nem kóser, kicsit átépítették a túlpartot, szó se róla. Kétségbeesett kavarás után, azért meglettem, csak 5 percet késtem a randiról. Újabb 40 perc kocogás következett, a vége kb. 32, 3:45 alatt. Hát, nem rossz ez így most és egyedül, azért ebből jócskán kell még faragni.

A 3/2-es terv eredetileg egy ennél nehezebb hét lett volna, de nagyon elfáradtam, nem igazán tudtam normális futást produkálni. A hosszú után kedden mentem ki először. 3 kilinél, mintha elvágták volna, megálltam, hazasétáltam. A többi hétköznap sem lett sokkal fényesebb, de vasárnapra sikerült annyira összszedni magam, hogy Flemingtonból hazafussak 3 forraltbor, egy kürtőskalács és egy fél lángos után. Igen, magyar piknik volt:-) A hazafutás vége 14 kili lett 1:23 alatt, hajszálnyival 6 percen belül, juhéjj:-)

A 3/3-as ügyosztály hét eredeti terv szerint pihenőhét, ehhez tartom is magam, kb. így néz ki:
H pihi
K 6 K
Sz pihi
Cs 12 K (ez megint közlekedési célú futás lesz. A legjobb motiváció)
P 6 F
Sz 8 K
V 8 T

És már csak másfél hét a világ legnagyobb futóversenyéig! A rajtszám, chip már itt lapul a fiókban, előre kiküldték postán.

Wellnesscafé again

Találtam a neten két „rövidprogramos” 1:30-as félmaratoni edzéstervet, az egyik 12 hetes - ez egészen emlékeztet a sajátomra, megnyugató :o), a másik 10 hetes, szóval nem én vagyok az egyetlen őrült, aki gyorsan akar gyors lenni.

Végre megjött a jóidő: 15 fok, szakadó eső, szélvihar. Emiatt ugyan töröltük a Pilisbe tervezett bringázást (Jil+Ray) + hosszú futást (én), de végre lehetett vmi tempósabbat futni. Mivel nem akartam mindjárt a „feledik” erős héten nagyon túllőni a 80 km-s célon, és sikerült az indulást is kellőképpen elhúzni (21:15 – én vagyok A Lány, Aki Éjszaka Fut), ezért 15-ben 10 km fokozó mellett döntöttem.
A szigetig kockásra fagytam. „Utálom a szelet! Te akartad hogy hűvösebb legyen, 2 napja még a fél karodat odaadtad volna 15 fokért. De akkor is szarrá fagyok! Rendesen kell futni és akkor lesz még meleged is.” – vitáztam magammal. A terv kb. egy 12:00-11:30-11:00-10:30 félkörökből álló 10 km volt, ez egy kicsit merészebb, mint az előző ilyen edzés, kiderül, mennyit fejlődtem azóta. (Vagy mennyit fejlődött az időjárás, nézőpont kérdése ugye... 30 fok kontra 15.)
Most a nagyon laza félkört kihagytam, a „normál” tempóval kezdtem, aztán kicsit nyom –> közepesen nyom –> nagyon nyom. Már a második nagyon jól ment, sima ügy volt a 4:30-as tempó, aztán a harmadikat bár toltam neki elég rendesen, de éreztem, hogy van még itt tartalék. Az áttörés az utolsó kör volt, végig tudtam nyomni maxra, azzal az érzéssel, amit nemrég még csak 1-2 percig voltam képes elviselni. Most meg simán számoltam vissza, hogy már csak 2 kili, már csak 1500m, már csak ezer, már csak 500, mintha a világ legtermészetesebb érzése lenne, hogy bólogatok, mint Paula Radcliffe és a fülemen is levegőt veszek. A végére még egy kis hajrára is futotta. Jobban futok, mint 4 éve, igen, megcsináltam! :o)
12:01, 11:14, 10:51, 10:15, ez igen acélos, a nemrég még csak álom szintjén felmerülő 4:30-ban 10 km pipa (44:21 lett a 2 kör), szintúgy a 4:15-ben 5 km. Új rész-célokat kell keresnem ;o))))))))))))))

Péntek este, 30 fok. 21:50, nem várhatok tovább a lehűlésre, lásd még 1. szabály, bár az előző esti váltogatás után nagyon nem akaródzik hőségben résztávozni. Futótrikó hidegvíz alá, kicsavar, felvesz, sikít, sapka bevizez, felvesz, nemsikít, fél literes vizespalack a kézbe, indulás futni :o) A szigetre érve meghúzom a palackot és elrejtem a 2 km-es buszmegálló előtt (nem, ez nem a hossza, hanem a helye). Fullasztó az idő, a penzum 6x1000 4:10-ben, de ez utóbbi mindegy is most. Túlélésre játszom, az elsőt az "ebben a tempóban egy félkör is menne" érzésre futom, jelenleg egy 4:20-as átlaggal is kiegyeznék (ha sikerül egyenletesen futni), csak sikerüljön mind a 6 db ezer... Adok még egy plusz könnyítést is a cél érdekében, 1 p helyett 1:30-as pihenőket engedélyezek magamnak.
1. 4:13 - jobb mint a 4:20, már ennek is örülök. Na még egy ilyet, óvatosan.
2. 4:13 - OK, jöhet a vizezés, palack előtúr a bokorból, és iszom egy keveset + locsolok is, a pihenő kicsúszik 2 percen is túlra, de kell ez most. El lehet kezdeni egy kicsit jobban nyomni.
3. 4:08
4. 4:03 - hűha, ezt egy kicsit szétfutottam, most aztán tekerhetek, hogy az utolsó kettő jobb legyen. (Vizezés, pihi 2:xx p)
5. 4:05 - nem nyert. Nem mertem teljes oxigénadóssággal futni, nehogy kifeküdjek idő előtt. Jöhet az utolsó, mindent bele.
6. 4:01 - majd' megdöglöttem, hátha sikerül 4 percen belül, de nem jött össze.
Az átlag így is minden képzeletemet felülmúlta, 4:07.
Örülünk, Vincent? Örülünk! :o)))
ps: mire hazaértem, még mindig 29 fok volt...

Először is köszönök mindenkinek mindent! A tegnapi tésztapartyt, külön is a külön gnocchit :o), a névnapi meglepiket és köszöntéseket, csomagmegőrzést és -szállítást, a frissítést, a fényképezést, Nyuszinak a nyulazást (Bár ez most kivételesen nem jött be: 2x is ráléptem =:o) sarkára, és a siratófal után csak 2 km-t bírtam futni Vele, aztán leszakadtam pedig Nyuszi tényleg megtett mindent. Szerencsére 1-2 kili múlva mégis sikerült beállnom a kívánt tempóra, csak így már egyedül kellett megküzdenem az elemekkel), a szurkolást és hogy olyan sokan megvártátok az eredményhirdetést (Olyan kedves volt mindenki! Külön jó poén volt a "szponzorok" az eredményhirdetés hátterében :o), és a sok-sok gratulát!!!
[...]
A versenyről csak röviden: 7-8 km-ig nehéz volt, utána egyszercsak beállt a lábam a tempóra, és "csak" menni kellett. Utána csak a nagy szembeszél szivatott meg, de most legalább volt ugyanannyi hátszél is, amikor igyekeztem "vitorlázni". A vége 1:23:29, új PB!

forrás

A mai edzésről csak tényszerűen, mert még mindig alig hiszem el: 10 km tempó 38:11 (19:18+18:53). Köszönöm a sok nyuszinak (1.kör: Zsuga, Csaszi, 066, végig: FUTURE és Gombár Peti) akik teljes asszisztenciát vállaltak mellettem: az összes szembeszéltől megóvtak, és tökéletes tempót diktáltak!
Most ilyen: :o)))))) vagyok, meg nagyon álmos.

forrás

ez életem legjobban sikerült edzése azóta is

5 km-ek:
1. 20:59: Szigorú edzoi utasításra „easy rider”. Egy atletikus alkatú lánnyal futottunk a 3-4. helyen, meglepve tapasztalom, hogy 4:10-ben _kocogok_ , a 2. kilitol tényleg vissza kell fognom magam, nagyon könnyen megy ez a tempó; o se nagyon kapkodta a levegot. Jó volt vele futni, egyszerre léptünk, egyszerre néztünk az óránkra, egyikünk sem akart már itt az elején huzavonázni (lehet, hogy hülyén hangzik, de nem éreztem körülötte ellenséges légkört, mint más lányoknál, amikor dobogóközelben futunk együtt), bár azt vmiért nem engedte, hogy néha én fussak elöl, pedig gondoltam a váltott vezetés lett volna a fair. Ha nem, hát nem, beálltam mögé.
2. 19:32 Még egy kili a fordítóig, addig bírtam fékezni magam. Közben megmértem, hogy Kriszta kb. 1,5 perccel, Kati 50 mp-cel van elottem már 6 km után – oket nem sok esély van megelozni, de ha most rákapcsolok, legalább a dobogót bebiztosíthatom magamnak. Így is tettem, jól belehúztam, a lánynak szerintem eszébe se jutott eljönni velem. (De az se zavart volna, ha o is gyorsít, mert engem most az ido érdekelt elsosorban, és egymást húzva lehet a legjobb idot elérni.) Éreztem, hogy nagyon gyors vagyok, sorra eloztem le a fiúkat, az órámra pedig rá se mertem nézni, nehogy megijedjek és behaljak egy esetleges 4 percen belüli tempót meglátva.
3. 20:11 Fogyatkoztak az elozendo futók, kicsit egyedül vagyok, kicsit fáradok. 12-nél az edzom bekiabál: „48:40 a 12 km, a 2. lány elotted kékben (elvileg látótávolságon belül volt, de nem nekem, a vaksinak :o), az elso további 45 mp!” Persze nem bírtam ki, hogy az 5 kilis idom alapján (ott néztem utoljára az órámra) ne számoljam ki, hogy milyen átlagot futottam az elmúlt 7 km-n. (Ez legalább 1-2 percre lekötötte a figyelmemet) 3:57!!! Nem csoda, ha fáradok. Viszont meglepve tapasztaltam, hogy még így, kicsit belassulva is fokozatosan közeledtem Katihoz. Mikor utolértem, szép csendben beálltam mögé egy kicsit pihenni, éppen mögé ért egy srác is hangosan zihálva, így engem valószínuleg észre se vett.
4. 19:34 Csak 1-2 perc múlva, egy hirtelen kiugrással eloztem meg. O is megindult utánam (valami nagy káromkodást elnyomva), de hallottam a zihálásán, hogy nem esik jól neki a dolog. Én meg igyekeztem könnyedséget tetteni, szerencsére pont jött egy lejto, ahol ez nem is esett nehezemre. Egyre közelebb kerültünk Krisztához, és (talán éppen ettol megijedve) Kati vhol 17-nél leszakadt. Pedig én már kuncogtam magamban: lehet, hogy 3-as sprint befutó lesz, és az utsó százon dol majd el minden?! :o) Beálltam Kriszta mellé, egy darabig mentünk együtt, jónak tunt a tempó, gondoltam így legalább húzzuk egymást. Aztán 18-nál az emelkedon belémbújt a kisördög, és kicsit megnyomtam a felfelét. Nem jött utánam. Innen már „csak” tartani kellett a távolságot, és ez ua. srác segítségével sikerült is, akivel a Philips végén is együtt futottunk. (Ezúton is köszi!)
+1,1km: 4:01 (3:39/ezer!) Hosszú hajrá, itt már én is ziháltam, de tudtam, hogy ezt most már úgyis túlélem.
A végén kivételesen nem felejtettem el lenyomni az órámat: 1:24:17, 4 percen belüli átlag! És én szerdán még azon törtem a fejem, hogy fogom 6 hét alatt annyira összeszedni magam, hogy ez talán a Nike-n sikerülhessen!!! :o)))”

...ha már a fizikális nem megy :o)

Hiver TOP3 futása
A múltkor a régi leveleimet szortíroztam a mailboxomban, és a kezembe akadt egy 2002-es versenybeszámoló, elolvastam, bevallom megkönnyeztem. Ráadásul ez az almádi félmaraton majdnem napra pontosan 8 éve volt, így pont aktuális is egy megemlékezés.
Aztán vmi számítgatáshoz kellettek a legjobb 10000-es és félmaratoni időim, így beletúrtam a Futóbolondok topik archívumába, mondván, hogy ott biztos megtalálom. Így is lett. Közben belefutottam egy kis nosztalgiázásba, amit Gabival és Snecivel ecseteltünk nemrég. Idemásolom ezt a három írást, hogy emlékeztessem magam, milyen érzés is, amikor igazán jól megy – amiért érdemes küzdeni szélben-jégen-kánikulában is!