...és remélem itt is marad a NIKE-ig!

mottó: 30 fölött nincs egészség, csak tünetmentes napok

Múlt hétfőn kezdődött, amikor sikerült benyalnom egy valószínűleg gluténos kaját (málnahab, amibe elvileg NEM KELL liszt/keményítő). Már evéskor gyanús volt, de a konyhásnéni, aki a pultban lévő összes kajáról is vágta, hogy mi van benne, és nem akarta őket rám sózni (azoknak nem hiszek, akik mindenre azt mondják, vigyem nyugodtan), azt mondta, ebben biztos nincs. Nem kellett volna hinni neki. Most tiszta kiütés vagyok. Tanulság: ha kicsit is gyanús, bár ki van fizetve és éhes vagyok, mégis érdemesebb otthagyni a francba.

A pénteki futást ellogisztikáztam, az egyedül otthon + mosás&teregetés + kutyasétáltatás + vihar + futás kombót nem sikerült összehozni. Hát persze hogy a futás lett a vesztes.

Szombatra Trapp25-öt terveztünk Jil+Habi, én+Lego társasággal, de mivel nem volt túl rózsás az idő, a kocsiban gyorsan DömDöDömre módosítottunk, mert nem volt kedvünk esőben-szélben térképet, itinert bogarászni, DömDöDöm meg már megy vakon is. Szó szerint :o) (Ki van próbálva, múltkor nem volt kontaktlencsém, és csak az utolsó lightos 3-4 kilire vettem fel a szemüveget, amikor elengedtem Legót.) Vakon igen, bénán nem :o/ Már az elején az aszfaltos részen elkezdett fájni a derekam, pont ott és pont úgy, mint a(z) - eddigi legkomolyabb - régi-régi sérülésem. Ebben biztos benne volt, hogy extrém kevés, 3-4 óra alvással vágtam neki az etapnak* (kötsög ERSTE-vel szívtam éjfél után sokatsokat). Megállapítást nyert, hogy ha kellően összeszorítom a fenekem, akkor nem fáj :o), de úgy meg nem lehet 25-öt tolni. Kicsit enyhült, aztán megint rosszabb lett, így 8 km-nél nyomtunk egy hátraarcot, és bementünk terepre, de az meg csúszott, a kutyák nagyon vadászni akartak, húztak mint a veszedelem, ezért féligmeddig gyaloglósra vettük a figurát. Közben betértünk az erdőbe gombászni, a hajolgatás (vagy a gyermeki rácsodálkozások és a sok röhögés) úgy tűnik jót tesz, mert meggyógyult tőle a derekam.
Ettől kellően fellelkesültem, és kitaláltam, hogy akkor még este kimegyek, megpróbálok egyet résztávozni, és ha simán megy, akkor másnap reggel újra nekimehetnénk egy DömDöDömnek, ha már a mai kudarcba és gombászásba fulladt. Szerencsére otthon megjött a jobbik eszem, és aznap már nem erőltettem a futást.

Vasárnap meg úgy ébredtem, mint aki nagyondenagyon elaludta a nyakát. De az elalvás napközben helyre szokott jönni, ez meg inkább csak rosszabb lett, előre-hátra nem igazán tudtam mozgatni a fejem, mert fájt. Estére már akkor is fájt (hátul, a nyakizmom!), ha nyeltem egy nagyobbat. Ez meg mi a fene?!?!?

Hétfőre se lett sokkal jobb a helyzet, mozgatásra kevésbé fájt, nyelésre jobban, tüsszentésre borzasztóan. Mára mozgásra már OK, nyelésre továbbra sem. És mintha lappangana bennem vmi megfázásféleség is, nem százas a torkom :o((( Hogy lesz ebből így egy jól megfutott NIKE, battyameg?!

Most írom a vészforgatókönyvet, a teljes rápihenés (értsd egész héten nulla futás) nem lehet üdvözítő, és most egy könnyű héttel se megyek sokra, mert – ha a váltogatásokat nem számítjuk - utoljára 4 hete futottam értékelhető tempót. Azt se lehet mondani, hogy a sok-sok edzésmunka nem vész el, mert nem volt sok-sok edzésmunka, csak egy gyors formábahozás – és mint tudjuk, ami könnyen jött, könnyen is megy.

Szóval most az a terv, hogy 3 egymás utáni napon meg kéne futni ezeket, akkor van értelme bármiről is beszélni:
1. könnyű futás
2. váltogatás
3. 2x HHH sétány 3,3 km a tervezett NIKE verenytempóban (avagy legyen az a NIKE tempó, ahogy ez sikerül?)
Ma vagy legkésőbb - de ez már tényleg a utolsó utáni lehetőség újra megragadni a gyeplőt - holnapi kezdettel. És szorítsatok, hogy ne betegedjek le, se nyaki (tervezek egy csontkovácsolódást, ha még holnap is tart ez az állapot), se nátha fronton.

*5. szabály: min. 6 óra alvás futás előtt! Ezt régóta halogattam beírni, mert nyáron (vagy tt előtt) hajnali 4-es kelés esetén a 22-kor fekvés nálam teljességgel mission impossible, de sajnos csak a saját kárán tanul az ember.

Jókor, csütörtökön :o) De jobb későn, mint soha!

H-Sze: lazulás volt, csupán 5x3 km.
Ez így pont egy hét pihenő a 4 napos hegyi kalandozás után – 500 és 2135 m magasság között 80 km-t futni+túrázni, az vajon már magaslati edzőtábornak számít? Kb. 4+3+2,5+4,5 órát töltöttünk mozgolódással 1200 m felett***, szóval én megszavazom. Mert akkor ez után jogos a kipurcanás és a pihenő, a szervezetem lehet hogy tudja, mi jár neki, nem véletlenül alszom annyit...)

erős rész:
Cs este: 10 km-ben 5 km váltogatás
P este: 6x1000 4:10-ben
Szo de: 25 km (DömDöDöm vagy tt)
V de: 4x2000 4:15-ben
H: 3+6 kf
K este: 15-ben 10 km 4:15-ben (Na ehhez most nagyon jól jönne egy nyúl. Valaki?)

aztán jöhet a rápihenés:
Sze: 3+3
Cs: reggel HHH, 8-10 km KF
P: 3+este egy kis pörgetés, 5-6 km könnyen, beleváltogatva, párat repülőzve
Szo: 10:00 6 km KF
V: NIKE félmaraton!

***"Training routes between 1200 and 1500m - giving the beneficial effects of altitude training, whilst not overwhelming the body as at higher altitudes."
Szóval Lizzy Hawker szerint is 1200 felett sportolni, az már ér valamit :o)

A nyaralásról röviden:
Szombat: utazás, sátorverés, eső, eső és eső
Vasárnap: ráhangolódás, 6 km átmozgatással
H-CS: "edzőtábor" :o)
Összesen kb. 25 óra futás+túrázás, kb. 80 megtett km több mint 4000 m szinttel, 2 csúcskönyvbejegyzés (ezelőtt még sosem írtam csúcskönyvbe!), a 4. napra hagyva a legnagyobb falatot, 1450 m szintkülönbség (PB, ennyit még sosem mentem felfelé egyvégtében) után értünk fel a Storzic-ra (2135 m), majd nyomtuk lefelé ahogy tudtuk, menekülve a sötétedés elől.
P-Szo: pihenés a horvát tengerpartnál, és akkora izomláz, hogy a kempingben azt is 3x meggondoltam, hogy felmenjek-e a vizesblokkig (kb. 30 lépcsőfok).
Vasárnap reggel már hajlandó voltam egy könnyű átmozgatásra, de mivel a turistajelzés ismét felfelé vezetett, "fusson felfelé a lépcsőkön a halál" jeligére felfelé inkább kutyagoltam(-tunk, Legóval), és csak lefelé futottam. Aztán meg jól hazajöttünk.

Azóta a 2 pihenő- és egy utazós nap ellenére a 3 itthon töltött éjszakát véletlenszerűen valahol a kanapén/ágyban ruhástól elaludva sikerült abszolválnom, minden nap későn ébredve, 9 óra alvás után is tudtam volna még horpasztani tovább. Általános fáradtságot amúgy nem érzek, de valahogy futni semmi kedvem, eddig csak a közlekedős jellegű otthon-munka-otthon távot gyűrtem, 4x3 kilit, és ma már szerda van. Elvileg ez lenne az utolsó erős hét a félmaraton előtt, de érdemi munkára eleddig nem sikerült rávenni magam, és valami azt súgja, ma se fogom.

Úgyhogy most para van futás helyett - vajon hogy lesz ebből egy jól megfutott NIKE?!?!?
Tönkre lehet vágni a jó formát 4 nap hegyi keménykedéssel, vagy ez csak hasznomra lesz? Mindenesetre olyan gyönyörű helyeken jártunk, hogy nem cserélném el egy 1:25-ös félmaratonra se. Talán egy 1:19:59-esre, talán... ;o)

A 11. hét kissé lazára sikerült. Tervnek ennyit írtam: "easyrider, 3-4 futás kedv szerint". Ez mondjuk szó szerint sikerült, 3+3+6 km-t véstem az edzésnaplóba. Szégyengyalázat.

Szlovéniában azt álmodtam, hogy 3:05-ös maratont futottam Firenzében. Ez vajon mit jelent? ;o)
Mindenesetre aláírnám :o)

1. Nagyon tartottam a mai szögletes mozgástól, de szerencsére minimális izomlázzal megúsztam.

2. Az edzésonline-on található időkalkulátor szerint 4:10:40-re lennék jó a maratonon. Lehet, mégis újra kellene gondolni a tervet. Á, még alszom futok rá egyet.

3. A szombati virrasztásnak azért volt értelme is. Népszabi megint.

Hát, itt fogok futni úgy egy hónap múlva.

Először is tegnap itt választás volt, és késő éjszakáig néztük a tévében, csak azért, hogy végül döntetlen legyen a két nagy párt között. Kötsögök. Eh, inkább feküdtünk volna le jó korán, mert a gyerekek kb. 30x keltek éjszaka, mikor is Dani 4.50-kor úgy döntött, hogy neki eddig tartott az alvás. Jól kialudtuk magunkat.

Sok-sok év után magamra aggattam a narancspólót (végre rámjött:-) és 6-kor elindultunk Bankstown-ba. A helyszínen neveztünk, chip, rajtszám. Ahogy körülnéztem csupa futófazon. Ez a félmaraton az állam (NSW) hivatalos félmaratoni bajnoksága is. Az már a tavalyi eredményekből kiderült, hogy a mezőny nagy része a bajnokságra jön, így a tervezett 6 perces tempóval a mezőny legvégén leszek, hiába 3 óra 15 perc a szintidő.

A pályáról előzetesen annyit írtak, hogy kiegyensúlyozott a lejtős és az emelkedős részek aránya. Hát, végül is ha ugyanott van a rajt és a cél, akkor nyilván ugyanannyi a le és a fel. Bár kiegyensúlyozottságon inkább a 21 km-be férő felfelék arányát értettem, és egész 5 km-ig meg is voltam róla győződve, hogy kellemesen hullámos, egyenletesen futható a pálya.

A f8-as rajt csak 4 percet csúszott, és a mezőny elhúzott, én meg csak néztem, Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire hátul leszek, hé! Az első pár kilométeren azért helyrebillent a kis lelkem, szépen elkezdtem előzgetni. 2 km környékén apró dombocska, erről eszembejutott két mamai a rajtban, amikor nevetgélve beszélgettek, hogy majd a hill tetején gondolnak egymásra. Gondoltam, most biztos gondolnak. Aha. Aztán még egyszer ugyanez a kör, és akkor egy másik irányba tereltek minket. Itt már jött több komolyabb dombocska. Egész idáig, 6 km-ig szépen ment a kicsivel 5 p-en kívüli tempó, itt azért kicsit visszavettem az arcomból. Egyrészt elkezdtem fáradni, ami kicsit korainak tűnt, aztán meg megláttam azt a dombot, amiről a mamik valószínűleg beszélhettek. Hát, inkább hegy volt. Baromi hosszan kanyargósan kellett megmászni, kicsi lejtő, és mire épp kinyúlt volna a combom, ismét felfelé. Khm... És akkor bevillant a térkép, hogy itt még egyszer... Na, mindegy, a tempót végül 6 percesre csökkentettem, ha nem is egyszerűen, de tudtam tartani. A második kör egyébként könnyebb volt, valahogy okosabban tudtam menni, így hogy tudtam mire számíthatok. 17-nél már nagyon vártam a végét, 18-nál már örültem, hogy csak 3, 19-nél teljesen szétestem és azt hittem sosem érek be, 20-nál meg tényleg csak az éltetett, hátha meglesz 2 órán belül. A mutatós kis karórám szerint 1:59 fél lett kb, a hivatalos versenyidőm 2:00:10. A célban kicsit szédelegtem, de két pohár víz helyretett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a célba érők átlagideje 1:45:21 volt. A Nike-n csak ott kezd sűrűsödni a tömeg:-)

A frissítés sima víz volt, először 6-nál, majd kb 3-4 kilinként. Nem láttam még ilyet, de nagyon funkcionális volt a zacskós víz, vihettem magammal, nem ömlött ki, és könnyen lehet belőle inni futás közben is. Az útvonalon minden egyes elágazásnál irányítók álltak, akik drukkoltak, tapsoltak, az egyik helyen szólt a Tűzszekerek:-)

A pálya nehézsége kb. Monoton maratonéval megegyező volt, amin novemberben 2:29-et mentem. Ennek fényében akár át is gondolhatnám a maratoni időtervet, mondjuk 4:10-4:12-re, de nem dőlök be még egyszer ennek. Megnéztem a maratoni útvonalat, és azok a részek amiket ismerek belőle, hogy is mondjam, kissé dombosak. Marad a 4:20, legfeljebb majd örülök, ha jobb:-)

Mai eredmények

A héten mindennap beállítottam az órát, f6 és f7 között mindenféle időpontot próbáltam. Igazán nem akarom a gyerekekre fogni, de az óra csörgése előtt hajszálpontosan 2 perccel ébrednek és jönnek át mellém. Na most onnan kikelni ezek után olyan izé... Magyarul szombaton húztam először futócipőt. Nem volt semmiféle terv, csak úgy, amennyi jólesik. Lett belőle 10 km fartlek. Jó volt, na.

Vasárnap Balázsnak nagy tervei voltak, életében először igazi tájfutóversenyen, a legnehezebb pályán. Sydneytől kb. 100 km-re erdő-mező, ilyesmi. Hogy nekem is meglegyen a hosszú futásom, ezért 12 kilométerre a végcéltól kiszálltam a kocsiból, mire a fiúk neveztek, nézelődtek, beértem én. Itt még 1-2 percet nézelődtem, majd Szandrával elmentünk még futni 50 percet, így kb. 20-21 lett a vége.

Szandra nagyon jól halad, az 50 perc folyamatos futás meg sem kottyan neki. Az edzés végén pedig giga-nyújtásbemutató, mindenhez magyarázat. A szept 19-i 9 km-re készül. A táv már nagyjából megvan, még egy kis gyorsítás, és jó lesz.

Hétvégén Bankstown félmaraton

Ez pedig egy régebbi, de itt még nem volt.

Ide is beírom, hátha innen jön meg a tuti válasz:

Nyaralás közben (ahol nem lesz kimért pályám) résztáv helyettesítő edzésnek intervallozni szeretnék. Polar RS200-as óram van, és nem tudom, hogy kell neki beállítani egy intervallos edzést (nem találom a "gépkönyvet"), minden sallang - pulzus, vagy footpod-os távolsagmérés - nélkül. A feladata az lenne, hogy csipogjon 4 perc/1,5 perc/4perc1,5 perc... időközönként. Vagy ha csak egyféle megy, akkor 1,5 vagy 2 percenként. Lehet ezzel ilyet játszani? Ha igen, hogy?

Holnap hajnalban pedig balra el, irány Szlovénia, juhhhéééé!

Vigyázat giccses!!!

A legutóbbi 12 kilis bejegyzésem óta nemcsak, hogy nem írtam, nem is nagyon futottam. Egyszerűen valahogy kimaradtak napok, ha meg elindultam, pár kili után visszafordultam, nem ment, nem is erőltettem.
A világ legnagyobb versenyeként elhíresült City2Surf-öt viszont nagyon vártam, és időtervem is volt, ami az előzményeket tekintve meglehetősen nagyképűnek tűnt.
A világ legnagyobb versenye egyébként mégsem a legnagyobb, találtunk nála 2 nagyobbat is, de azt gondolom, hogy 80 ezer vagy 86 ezer induló között már egyébként nincs nagy különbség. A végleges szám egyébként: 82 134 induló és 67 980 célba érő, és 3 millió dollárnyi adomány.

Egyébként érdekes, rám a tömeg mindig nagy hatással van. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni a BSI-nél, első versenyem az árvíz miatt a Felvonulási térre szorult Vivicittá volt. Csak álltam fent a színpadon Péter Attila mellett és néztem a tömeget, és éreztem a gombócot a torkomban, meg hogy nedvesedik a szemem. Rámnézett Árpi, csak ennyit kérdezett: Te is? Igen. És utána minden alkalommal. Hacsak tehettem, mindig a színpadra álltam és néztem a sok-sok futót, a kavalkádot, ahogy az elit melegít, komoly arccal néz maga elé, piszkálja az óráját, méregeti a másikat, aztán a komoly amatőröket, akik még az utolsó pillanatban is igazgatnak a gps-en, és nyújtanak, a mezőny közepét, aki tapsolnak, sikítanak, nevetnek, és a mezőny végét, ahol izgalomnak nyoma sincs, inkább a felhőtlen öröm, hogy a rajtban lehetnek. A sok gyerek, akiknek talán sikerül az életük részévé tenni a mozgást, sok-sok pozitív élményt adni nekik. Sokan vagyunk sokfélék. Sokan csak a természet lágy ölén szeretnek futni és a város lezárása miatt hőbőrgőknek is ez a fő érvük, de én vagyok annyira önző, hogy szeretem, hogy az Andrássyn, a Lánchídon, a rakparton és még ki tudja hol futhatok, és miattam le van zárva a város. A Nike-nak volt egy szlogenje régebben, talán 2004? Egy napra miénk a város. Hát, Sydney-ben tényleg a miénk volt.

A rajtszám chippel együtt postán érkezett, benne egy kis tájékoztató, hogy az adott rajtszámmal, mikor, honnan kell majd rajtolni, mi hol lesz a célban, ilyesmi. 7 külön rajtszámtartomány, 5 rajthelyszín: 50 meghívott elitfutó, 100 akinek a korábbi eredményei annyira jók, hogy a mezőny elejéről rajtolhatnak az elittel (Balázs idekerült), majd a piros tartomány. Rögtön utánuk az a 39 futó, aki eddig az összes versenyen ott volt, majd következik a zöldrajtszámos kategória. Itt vagyok én, ehhez az 1.39-es félmaraton volt a beugró. A Hyde park egyik oldaláról rajtolnak a kékek, a másikról a sárgák, és a legeslegvégéből a narancsosok. Ebben a kategóriában van mindenki, aki először indul és máshonnan nincs igazolható eredménye, a kisgyerekesek, a babakocsisok.

Aug. 8., reggel hn6-kor ébresztő. Kicsi ivás, bíbelődés a chippel (minek van rajta négy lyuk, ha csak kettőbe kell bedugni?), csomagoptimalizálás. F7-kor elindultunk, nagyon hideg volt, a rövidujjú futópóló felett csak egy vékony futódzseki volt, majd szétfagytam. A vonatindulásig még volt vagy 20 perc, úgyhogy inkább tébláboltunk kicsit, majd jött egy busz City felirattal, felugrottunk rá. Jut eszembe, aznap a rajtszámmal az egész városban ingyen lehetett közlekedni. Sok más városban is van ilyen, sajnos Budapesten a BKV ebben nem partner. (sőt, a verseny napján a kisföldalatti teljes hosszában és a trolikon megerősítik az ellenőri állományt...)

Egy idő után már tele volt a busz rajtszámosokkal, gondoltuk majd követjük a tömeget, mert hogy hol kell leszállnunk, azt nem nagyon tudtuk. Persze mindenki máshol szállt le, a saját rajthelyéhez közel... Mindegy, bőven volt még időnk. Hamar megtaláltuk a zöldeket, a 8.30-as rajthot képest 7.20-kor már sokan álltak bent a rajtzónában. Balázsnak volt előreküldendő csomagja, úgyhogy elmentünk megkeresni, hogy hol lehet eladni. Nem volt egyszerű, nagy tömeg, nagy terület, de meglett. Rajtszámhoz passzoló zacsi, rajta a rajtszám. A csomag gyűjtése vicces volt. Kinyitották a teherautó hátulját, és szépen mindenki elkezdte becélozni a csomagot. Ha a sofőrt sikerült valakinek eltalálni megtapsolták. Nem, a sofőr nem volt mérges, nevetett és ő is tapsolt:-) Mikor megtelt, indult is Bondi-ra, és jött a következő autó. A 8.30-as rajthoz képest 8-kor indultak az utolsó teherautók, szóval - bár időközben azért melegebb lett - mindenki didergett.

8.15 körül álltam a rajtzónába, mindenki mosolygott, nem volt lökdösődés, tülekedés. Pár perc múlva pedig elkezdődött a ruhazuhatag. Ahogy vették le a melegebb cuccot az emberek és dobálták ki a járdára, az önkéntesek pedig gyűjtötték őket, az fergeteges volt. Közeledve a rajtidőhöz elénekelték az ausztrál himnuszt. Körülöttem mindenki telitorokból üvöltötte. (Ezt otthon nehezen tudnám elképzelni. Amilyen pörgős a himnuszunk, a rajtra mindenki depresszióba esne és elaludna.) Eldördült a pisztoly, ééééés nem történt semmi:-) Valószínűleg elindultak a profik a pirosrajtszámosokkal, Balázs is már tolja, de mi még percekig állunk. Majd egyszercsak elbontják előlünk a korlátokat és szépen átgyalogolunk a rajthelyre. Második lövés, és mi is indulunk. Bármerre nézek, eszméletlen tömeg, mégis simán lehet lépni, igaz kerülgetni is kell. Kétszer-háromszor nekem is sarkamra lépnek, megbillentenek, de ez benne van. Lejtőn indulunk, mindenki tolja, és hiába hosszú az előttünk lévő utca, már nem látni az elejét, rég bementek az alagútba. Hiába nem beszéltünk ezeréve, eszembejut Hauanita, aki a kis családias versenyeket szereti, nem bírja a tömeget. Egyszer beszélgettünk erről, de nem tudtam megmagyarázni, hogy én miért szeretem. Most bevillan. Valahogy olyan ez itt beleolvadni a sokezer indulóba, együtt szörfölni fel-le az utcákon, mintha egy valaki futna csak, akinek te egy pici része vagy. Egyetlen identitás, egyszerre dobban a szív, egyszerre lép, egyetlen gondolat vezérli, felérni a Heartbreak Hill tetejére és onnan lecsorogni Sydney ikonikus tengerparti strandjára, Bondi-ra.

Az alagútban kétfelé lehet futni, a hangulat olyan, mint otthon az éjszakai futáson, indián üvöltés, taps, nevetés. Az alagút után egyszercsak egy másik utcáról is becsatlakoznak, akik az elején a másik irányt választottak itt jönnek vissza. Az első sétálót kb. 2 kilinél hagyom le. Idős bácsi, 70 körüli, lila rajtszámmal, sárga pólóval. Ő azt elmúlt 39 évben mindig itt volt és szörfölt Sydney utcáin. Hihetetlen biztatást és tapsot kap. Innen emelkedik, majd kicsit lejt, majd megint emelkedik, tényleg szörf. Valahogy mindig azt képzeltem, hogy Sydney lapos, és erről már több ízben kiderült, hogy tévedtem, mégsem néztem utána a pályavezetésnek. Ki gondolná, hogy a centrumból a tengerpartra felfelé kell futni??? Hát, kell. Kanyargunk az utcákon, fogalmam sincs merre járunk. A km táblákból a 6-os az első, amit észreveszek, 6 percen belüli tempót nyomok még az emelkedőn is, pedig ott azért a belesétálás gondolata is felmerült. Az út szélén szurkolók, zenekarok, igen, Elvis él, a saját szememmel láttam:-) Lépten nyomon frissítőállomások. Mindenütt önkéntesek, gyerekek, lassú a kiszolgálás, de mindenki fegyelmezett. Nincs tolongás, sürgetés. Sok helyen a szponzorok extra gumicokrot osztogatnak, tényleg funrun. A Heartbreak Hill tetejét mindenki megtapsolja, majd egy nagy levegő és be lehet izzítani a rakétákat. Hosszú hajrá, de menni fog. A 13. km már a Bondi Beach-en van, de innen még egy szép nagy kanyar következik. Befutó, s mivel csak mutatós órám ,így egy elég pontatlan 1:22-es eredményt könyvelek el, aminek örülök, 6 percen belül vagyok. Éremosztás, hosszú-hosszú frissítősor, befutócsomag-osztás. Önkéntesek, gyakorlatlanok, mégis mindenki türelmes. Az előre küldött csomag visszaszerzése is jó időbe kerül, mikor valaki megkapja végre, nagy taps is jár mellé:-)  Senki nem siet, mindenki téblábol, megy a partra, ahol cégek tucatjai állítottak fel sátrakat, mindenki piknikezik, bbq-zik, sokan a tengerbe vetik magukat. Balázzsal Gyaloggaloppot és a Balaton Maratont emlegetjük, mert hogy itt is tél van:-)

Dél körül felkerekedünk elindulunk haza. A szervezők a legközelebbi vonatállomásig különbusszal viszika futókat. A buszokhoz eszméletlen sor áll, Balázs szerint 200 m, szerintem meg néhány kanyart nem látott, a sokszorosára tippelek. Tényleg nem túlzok, szerintem 800-1000 m körül lehetett. Az emberek nagyon fegyelmezettek, senki nem tolakszik, mindenki vár a sorára. Furcsa ez a magyar szemnek:-) Mikor a dombról visszanézek a partra, még mindig tömött sorokban futnak be az emberek.

Kedden a Sydney Morning Herald melléklete 56 oldalas, a teljes eredménylistával, és szerdára a honlapra is felkerülnek az eredmények. 1:20:50 lett vége:-)

A maratoni időtervet azért a fentieknek megfelelően át kell egy kicsit igazítani. A 6 perces tempó nem lesz sajnos (még) pálya, szóval a 4.20 megfelelőnek tűnik. Aztán majd meglátjuk, van még addig több mint egy hónap.

Mert a hosszútávfutók élete nem csak játék és mese edzés, evés és alvás.

Kispál, búcsú. Keresztedzésnek nem volt rossz. Giorgoval mentünk ki, és taktikusan elkezdtük a roséfröccsös "frissítést". A koncert előtt még összeverődtünk a fél Sötét Oldallal, Tapírral és Ákibácsival, így négyesben nyomtuk végig az estét. Körbetáncoltuk 100-szor a Szent Fröccsöt, figyeltük a Középsőket, de végül egyet se szedtünk fel :oD, telitorokból énekeltünk, elmorzsoltam egy könnycseppet az utolsó számnál, aztán még ugrabugráltunk 3 órát az egyik vendéglátóegység mellett.
Jó volt, nem is tudom, mikor éreztem magam ilyen jól koncert/bulizás közben. Úgy tűnik, mégsem örexem, csak az éveim száma nő ;o)

avagy Tatai Minimaraton, 14 13,? km

Az előzetes terv az volt, hogy legrosszabb esetben is (ez nálam általában a kánikulát jelenti) 63 percen belül kéne futnom, jó időben a 62, esetleg 61 is megcélozható. Mivel kb. 5 éve nem indultam egyéniben utcai futóversenyen, így óvatos futást terveztem: első 2 km lightosan (4:30-4:40, lényeg, hogy erőlködés nélkül menjen), a közepső 10 km hosszútávú versenytempóban (4:30?, 4:20? Ki tudja?), az utolsó kettőre meg be lehet izzítani a rakétákat egy hosszú hajrára. (4:20? 4:10? Majd kiderül...)

A versenyre eljött velem Ray, aki hősiesen végigállta a nevezést, versenyt, várakozást, eredményhirdetést, és vittük Legót is, akivel a bemelegítést+levezetést futottam -  mondtam már, hogy imádom a családomat? :o) Rögtön amikor odaértem, találkoztam Snecivel és Lunával, és később előkerült Szasza is, jó volt ismerős arcokat látni.

A tervet majdnem maradéktalanul sikerült betartanom: az első, lassabb km után (előzgetni és kerülgetni kellett az embereket, így lett 4:29, nem rossz) megállapítottam, hogy jajdejó, nem futottam el az elejét, és nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolni. Innentől kezdve gyakorlatilag végig előztem.
Az időjárás kegyes volt, eleve nem volt meleg, de közben még az eső is rákezdett, minden adva volt egy jó futáshoz.
A 2., 3., és 4. km táblát nem láttam, de utólag talán jobb is, így nem tudtam megijedni a tempótól. Aztán amikor 5-nél 17:04-et mutatott az órám az elmúlt 4 kilire, már nem volt mitől: gyors fejszámolás, úristen, ez 4:16-os tempó! De hát már 4 kilit lefutottam ebben, és még csak meg se kottyant, akkor hát nyomni tovább! Elegánsan futottam, kb. 2 kilinként volt frissítő, és mivel kétszer is túl messze vittem a poharat, már nem akartam eldobni, így még arra is volt gondom, hogy szemetesbe hajítsam be őket.
4:18, 4:12, 4:18, 4:18, 4:20, 8:41 következett (nem, nem lassultam le ennyire, csak nem láttam a 11-es táblát). Közben néha váltottam 1-2 mondatot a körülöttem futó srácokkal, szóval még a beszéd is ment ennél a tempónál. 12-nél utolértem végre a két SPURI SC-s sárga trikós srácot, akik irtó rendesek voltak, egyikük végig figyelt rám, bíztatott, és páros felvezetést biztosítottak a hosszú hajrához – pont ők is itt kezdtek el gyorsítani, csak mennem kellett velük. Ezúton is köszi, fiúk! :o) Toltunk így egy 4:03-as kilit, és lelkiekben már készültem még egy ilyenre (simán ment volna), amikor kezdett gyanúsan ismerős lenni a környék, és 1:28-nál a célkapuban találtam magam. 57:12-es idővel! Na én ilyet nem tudok 14 kilin, az tuti.

Mit ne mondjak, fel voltam háborodva, bennem maradt párszáz méter 4 perces tempóban, sose tudom meg, pontosan mennyi is volt a táv, és mennyit mentem volna 14 km-en. Egyedül az vígasztalt, hogy 4. lettem a nők között, és első a korcsoportban – újrakezdésnek nem rossz. Bár ahogy az eredményhirdetést elhúzták... Kupára én ennyit még nem vártam (de, de az rég volt, már nem is emlékszem), a tombolát meg ki is hagytuk, mert már majd’ éhenhaltunk. Remélem, Sneci azért nyert helyettünk valamit.

Most lehet számolgatni 14 km-re vonatkoztatva:
A. tegyük fel, hogy a 13-as tábla jó helyen volt, és ment volna a 4 perces utolsó km (mert ment volna, ebben biztos vagyok): 55:45+4:00 = 59:45, 4:16-os átlag, királyság! :o)))))
B. tegyük fel, hogy Szasza mérése és Luna információi jók, és 13,6 volt a táv: 57:12/13,6*14 = 58:53, 4:12-es átlag, na ez már az „el se hiszem” kategória.

Mindenesetre a 4:16-os átlagot figyelembe véve sajnos szigorúnak kell lennem magammal, és mégiscsak kitűzni azt az 1:30-as célidőt a NIKE-ra. Kizárólag jó idő esetén, kánikulára nem érvényes!

Dévényi Tibi bácsinak pedig ezt üzenem:
1. szeretnék ilyen időjárást a NIKE-ra is!
2. szeretném a NIKE-n a két SPURI-s sárgatrikós srácot 17 kilihez :o)
3. szeretnék egy új – puha, nem lapostalpú, de könnyű - félverseny cipőt (NIKE Air Skylont mé’ nem gyártanak már?!), mert az „öregek” közül az elmúlt hetekben eddig kettőt le kellett selejteznem, a harmadik-negyediket csak azért nem, mert még nem mertem őket felvenni...

11. hét: pihenőhét, easyrider. 3-4 futás kedv szerint, itthoni szálak elvarrása (munka, lakás), készülés az utazásra, és szombaton irány Szlovénia!
12. hét: Júlia Alpok, kempingezés, Jil+kutyák, Ray+Pke. A terv az, hogy egyik nap reggel (amíg a fiúk alszanak) 1-2-3 óra futás, azután közös program, minden másnap pedig vmi keményebb futós-hegyitúrázós nap Jil+Szeder + én+Lego négyessel. Ebbe kéne belecsempészni valahogy 1-2 váltogatást, és 1-2 résztávot imitáló "4 v. 6 perc gyors, 1,5 lassú 6-8x" típusú intervallt, lévén ez egy erős hét, és gyorsulni kéne méééééééég. A végére meg talán lemegyünk 2 napra a tengerhez kipihenni a nyaralás fáradalmait ;o)

Mivel csütörtök-pénteken 24 órás Sztahanovista munkaverseny :o) lelkes résztvevője leszek, némiképp ehhez kellett formálni az eheti edzéstervet is:

Szombaton vár rám az első verseny, amolyan szintfelmérő, ha nagyon meleg lesz, 4:30-as tempó a terv, ha nem, akkor megpróbálom a 4:20-at.

H: pihi
K reggel: 2(L)+3 km
K este: 11 km Legóval, benne 20 p "vicces" váltogatás, fél- és vaksötétben, szófogadatlan kutyával - ezt így nem kéne túl gyakran megismételni...
Sze: 12 km majdnem RT
Cs: 3 km
P reggel: 4 km
P este: 12,4 km, benne 3x2000 RT
Szo: 26 km (L, CC) DömDöDöm, Jil+Habi, én+Lego, rekordot mentünk, 4 órán belül :o)))
Vas: 20,6 km tempó
Összesen: 95 km
Már nincsenek fényévekre a százas hetek, jippijááééé! :o)))

Július összesen: 338 km (+ 9 km túra + ~2km úszás, min. 300 kilis hónap pipa!

Tegnap futottam egy közel-félmaratont, 20,6 km* 320 szinttel 1:34 alatt. (Odafelé emelkedő, 52:50, visszafelé lejtő, 41:12) Volt 2 fős (Jil+Ray) biciklis kíséretem, így persze könnyű. Az emelkedő első felén adták a tempót, megitattak, aztán direkt lemaradtak ("nem bírjuk a tempódat"), hogy növeljék az önbizalmamat :o).
Ebből az időből egyenesen következik, hogy az 1:39-es időterv a NIKE-ra tényleg nagyon alultervezett, kéne most már valami konkrétabb. De fogalmam sincs, mi jöhet ki az eddigiek alapján. Elfutni nem akarom, az 1:30-at még nem érzem reálisnak, az 1:35-tel meg nem lennék boldog...
Lehet, hogy lopok ötletet a futo.blogból, és a verseny előtt kiírok vmi tippversenyt :oD

*azért csak ennyit, mert már így is volt szombatig 73 km-em erre a hétre

8:39, 8:28, 8:32
Erről az edzésről az egyetlen jó, amit elmondhatok, hogy legalább megcsináltam.

Szerda, 6x1000 2x1000

1. előző este komolytalankodjuk el a váltogatást: csináljuk vaksötétben, közben kutyát hajkurászva/fegyelmezve
2. aznap menjünk gyalog a mh-re (35 p), és közvetlenül a futás előtt tegyünk egy másfél órás sétát a kutyával, amiben feltétlenül legyen 40 perc egy helyben ácsorgás is!
3. hazaérve érezzük magunkat hullafáradtnak, és rogyjunk le „10 percre” a TV elé – találjuk meg legnagyobb meglepetésünkre az atlétika EB közvetítést
4. mire végre rá tudnánk szánni magunkat az indulásra, éppen kezdődjön a női 10000 m két magyar indulóval, akik minden bizonnyal 2 perccel jobbat futnak, ha mi is ott szurkolunk a képernyő előtt, így még legalább fél órát maradnunk kell :o) Magunk megnyugtatására nevezzük el a hosszútávfutás-nézést „mentális felkészülésnek”.
5. a TV elől végre felállva szüttyögjük még legalább fél órát: hol a trikóm, hol a sapkám, jaj melyik cipőben fussak, stb.
6. kerüljünk nosztalgikus hangulatba, és ássuk elő 5 éve nyugdíjazott, majd’ 10 éves félversenycipőnket, hiszen abban milyen jól ment... (nóóóóóóóóóóóórmááális?!?!?!?)
7. szegjük meg az első szabályt
8. kajáljunk 20:30-as induláshoz, és kezdjünk 22:15-kor
9. az első ezret kezdjük egy 44 mp-es 200 méterrel*, de nyugtassuk meg magunkat, hogy ez nem is tűnik olyan gyorsnak, meg majd úgyis „magától” belassul. 3:57
10. a 2. ezret is kezdjük 44 mp-es 200-zal*. 4:02, a végére iszonyatos hányinger-gyomorégés-gyomorfájás kombó, ivás, térdtámasztás, ivás, kicsit helyrerázódás.

Eredmény: a harmadiknak nekilódulva azonnal visszajött a „gyomros” érzés, kicsit próbáltam visszavenni, hogy jobb legyen, aztán nagyon próbáltam visszavenni, aztán teljesen, 4:55 lett a vége. Innentől a maradék 3 kilit és a levezetést egyben lekocogtam, úgy 6 percesben haldokolva, közben elmélkedve az élet – és a futás – értelmén... Közben a józanabbik énem BF (ő a régi – és talán egyszer még leendő – edzőm) hangján osztotta a naivabbik énemet: *„az OK, hogy nem érezted gyorsnak, de számolni azért tudsz, nem?!” De, csak a remény hal meg utoljára... a naiv futó meg először :o(