Idézet by Tapír, de nem ő az egyetlen, aki mostanában ilyenekkel traktál (amúgy köszi a belém vetett bizalmat, jól esik ám):
"Az utóbbi két év női eredményei alapján simán dobogóesélyes vagy"
Vajon miért gondolja mindenki, hogy aszerint választok versenyeket, hogy honnan lehetne elhozni a legfényesebb rézbiliket? ;o) No way! A lényeg, hogy az adott célnak (idén nyári például a gyorsulás) a leginkább megfeleljen edzésként/szintfelmérésként. Kékes Csúcsfutásnak így most nincs helye az életemben. Sajnos. Pedig egy kicsit tényleg kedvet kaptam...

De ha az edzéstervem és a versenynaptáram - micsoda nagy szavak! még szokni kell őket :o) - nem lenne elég visszatartó erő, a 6000 forintos nevezési díj biztosan eltántorít az utolsó perces nevezéstől. De abbafejezem a BSI ekézését, mielőtt csúnyán kikapok a Tapírtól. Pont azt nézegettem, hogy jövőre már én is - 10 év után újra - törzsfutó leszek, szóval azért vannak ott jó kis versenyek :o)

Azt hiszem, ez volt életem legnagyobb futósikere. Versenyt nyertem már egy párszor (nem sokszor, talán a két legjobb félmaratoni időm ért egyben aranyat is, meg 1-2 kisebb crossfutás), de hogy egy olyan versenyen, ami abszolút debütálás a számomra, ennyire hideg fejjel, maximálisat nyújtva tudjak végigmenni, hatalmas pályacsúcsot futni és még a fiúkat is megszorongatni az utolsó két szakaszon, erre minden eddiginél büszkébb vagyok. Madarat lehetne velem fogatni, nem cserélném el ezt az élményt egy Oscar-díjra sem.

Apropó Oscar, akkor jöjjön a köszönetnyilvánítás, mert ez a műsor nem jött volna létre, ha nincs:
- BF, akinek az évekkel ezelőtti tanácsai talán most kezdenek beérni – vagy a fejem lágya benőni :o) Jobb későn mint soha!
- Dildi+ Jucus+ KerCsabi, akikkel végigmentünk bejáráson Piliscsabától Kisrigóig, és akik megtanítottak arra, hogy nem szégyen, sőt kifejezetten hasznos az emelkedőkön gyalogolni. Nélkülük Klastrompusztáig se jutottam volna, vagy legfeljebb négykézláb!
- Jil+Ray+Gergő, akik a mindennapokban társként/futótársként/barátként segítenek
- Lego kutya
- annyi barát és ismerős, aki bíztatott, esetleg próbálta rám rakni a győzelem terhét – nem hagytam magam, de nagyon jól esett, hogy hisznek bennem, ez plusz erőt adott
- Femina, aki „végigtolt” a pályán, ha a 170-175-ös felső pulzushatár volt a „Lassíts!”, akkor ő volt a „Gyorsíts!” és így a rendőrelv szerint szépen, a nekem ideális tempóban, nem elfutva, de hála Feminának nem is kieresztve masíroztam a célig
- Balázs, aki anno szülőatyja volt a versenynek és Lúdtalp+Alow, az útvonal kitalálói
- és végül de nem utolsó sorban: a teljes T100 szervező- és segítőgárda, fantasztikusak voltatok! Külön kiemelném a frissítőpontok személyzetét, a sok szeretetet, amit kaptam, mind mind kilométerre váltottam. És nagyon sokszor hálával gondoltam arra is, aki a narancssárga jeleket festette – bár sokat szerint nem volt 100%-os a jelölés, én úgy gondolom, hogy nem is kell hülyebiztosnak :o) lennie, viszont minden egyes narancssárga pötty és vonal azt jelentette nekem, hogy jó helyen járok, figyelnek rám, gondoltak rám, ez főleg az utolsó harmadban nagyon sokat jelentett.

No meg köszi az időjárás- és talajviszony felelősnek. Nem csak a béna magyar időjós honlapokat néztem előtte, és szerencsére külföldiában tényleg jobban tudják mi a dörgés: az itthoniak 24-25, a kintiek 18-21 fokot mondtak, utóbbi jött be).
Továbbá Anyunak + Apunak a génekért :o), mert erre a versenyre messze nem edzettem annyit, ami ezt az eredményt indokolná.

És még néhány dolog, amit muszáj leírnom, ezek azok a dolgok, amik magasan kiemelik a T100-at a többi verseny közül (BSI, figyelj!!!):
- a női fazonú póló a lányoknak olyan figyelmesség, amivel még Rómában sem sikerült meglepniük. Nem mellesleg jó az anyag és a design is
- kisméretű, tökéletes anyagú rajtszám: nem lóg le rólam a szélrózsa minden irányába, nem szúr a sarka, nem izzadok alá. Szuper!
- a díjazás! Tudom, hogy ez csak 4x3 embert érint, de nagyon jó, hogy Csanyáék felismerték, hogy a rézbilik kora lejárt. VTFM-en a gravírozott kulacs, most az üvegplakett mind önmagában is remekül kinéző darabok. A hagyományos kupák olyan rondák, hogy folyton dilemmában vagyok, hogy eldugjam őket, vagy kitegyem, mert a teljesítményre, amit jelképeznek, büszke vagyok. Ezek egyelőre a kupiszobában vannak egy polc tetején, de a VTFM+T50 trófeák a nappaliban, mindig szem előtt kaptak helyet.
- és amit a BSI akkor se tud hozni, ha akar (a mennyiség nem tud átcsapni minőségbe): a fantasztikus segítőcsapat (melynek én is tagja voltam az összes korábbi versenyen, erre nagyon büszke vagyok) és a családias hangulat. Ezen a versenyen otthon érzem magam!