Avagy miért érdemes még 2:58-as maratont futni ;o)

Korábban csak távolról ámultam az őrültségeiken (pl. Márky+Levi 13FÁK futásán: 4 órán belül 13 x FGY-től Árpád-kilátóhoz fel, fogadásból), aztán a maratoni gratulációból levelezés lett Márkyval, kiderült, hogy Márky+Joe+én egy 500 m átmérőjű körön belül lakunk, továbbá hogy Márkynak meg nekem 99%-ban megegyezik az idei első félévi versenynaptárunk (ez nekem is hatalmas wow volt, az egyetlen különbség, hogy Márky a VTM-en fog indulni, én csak a VTFM-en, pedig van itt 11-től 58 km-ig aszfalt és trail vegyesen, na ennek mekkora volt az esélye?!), és bekérdezkedtem én is  A_TEAM-be :o)

M: "benne vagy olyan kreténségekben, hogy 5x HHH fel, FÁK13x újra. stb. :)))"
H: "...kapható vagyok bármilyen őrületre, ami terepen zajlik. ... Cél a Mátrabérc Trail 7 órán belül, és hülyeségre csak hülyeséggel lehet készülni ;o)"
H: "Ja, és én is óbudai vagyok, lehetek én is ÓHRT tag? ;o)"
M: "Marha jó lenne, hatalmas erősítés lennél! üdvözlöm és köszönöm, hogy alapítótagként üdvözölhetlek ... most áll össze a team és a legtökéletesebb időben csatlakozol. A többieknek is üzentem, képben volt mindenki veled kapcsolatban (a sok jó versenyidő meghozza a celebbé válást, hehe) és happy everybody. Akkor TE, Joe, Levi, és jómagam alkotjuk az ÓBUDA HARDCORE csapatot."
Közben még csatlakozott Ironka is, így ő lett a leggyorsabblábú ÓHBC tag. Köszi srácok, új motivációt hoztok az életembe, és úgy érzem valami hasonló dolog indult el, mint ami anno a Sötét Oldal (Larzen, Ákibácsi, Tapír, -balázs-) volt!

Az e hétvégi aktuális action: mindkét nap maratont tolnak a srácok (Joe, Levi, Márky) a szigeten! A main már túl vannak, én a nyavajám miatt csak szolidarítani mentem ki a végére egy könnyű 12 km erejéig. Holnapra nagy hajrá, és csak okosan!!! :o)))

Futás után édes a pihenés.
Kézilabda BL (Midtjylland-Győri ETO), savanyú káposzta, alma+sajt, csipkebogyótea, közben egy kis blogolás, van mit pótolni.
Szívinfartust nem fogok kapni az izgalomtól, mert tudom a végeredményt :o)
Játszik az ETO! :o)))

Coming out: múlt pénteken futottam utoljára, 1 hét teljesen kimaradt :o(((
Szombaton síelni voltam Szeszével és Helgával, fantasztikus volt, majd teszek fel pár képet, 3 éve síeltem utoljára, így ez most megváltás volt, köszi! :o))))))))))))
Vasárnap óta viszont dögrováson vagyok (nem a síelés tett be, vírus van, és a kevés alvás hozta ki asszem), rossz közérzet, köhögés, takony, láz, ittfáj-ottfáj, ezek voltak. (Avagy a csontrafutott maraton ára...) Mostanra csak köhögés és kicsi orrfújás maradt, tegnap már mozogtam egy kicsit, most pedig kimegyek végre futni is, a szigetre, majd délután elárulom kikkel ;o)

Egy dilemmám van csak, míg én itthon halódtam, addig kint alattomosan kitavaszodott, mi a túrót kell felvenni 10 fokban?!

Dögrovatunkat olvashatták :o)

Az már bizonyos, hogy a sub3órás nápolyi eredmény 8 napon túl gyógyuló eufóriát okozott :o)))

Megpróbálok kicsit mögé nézni, hogy hogyan is jöhetett össze ez a számomra is meglepő eredmény. A dolog nagyon sok összetevőből áll, érdemes összegyűjteni, mik lehettek a felkészülésem kulcsai, tanulságul a későbbiekre, illetve a többi futótársnak.
Most még én se nagyon tudom, mi az, aminek a legnagyobb szerepe lehetett, csak találgatok: időjárás? fedett pályán "gyorsítás"? érzésből edzéstervezés? étkezés? motiváció és akaraterő? futótársak és barátok, akikkel és akikért lehetett futni? Talán pár bejegyzés, és letisztul egy kicsit a kép.

Addig is íme a befutó utáni fotó rólam, fáradtan, de nagyon boldogan. Kb. úgy érzem itt magam, mint aki megnyerte az olimpiát :o)))

Firenze és Nápoly között nagyjából ez volt az edzéseim váza:

H – kf (2x3 km, mh-re+haza közlekedés)
K – sátor, rövid résztáv
Sz – kf (2x3 km)
Cs – sziget, tempófutás vagy hosszú résztáv
P – kf (2x3 km)
Szo+Vas: hosszú aszfaltos futás a szigeten + vmi futókirándulás Legóval (és jó esetben Jillel) terepen

Most ezt tervezem Mátrabércig (főleg, amilyen cudar idő van kint, pláne indokolt a 2 sátor/hét):

H – kf (2x3 km)
K – sátor, rövid résztáv (tavasztól 400-as pálya)
Sz – SZESZ (közösségi futás a HHH-n, Legóval, szintgyűjtés)
Cs – kf (2x3 km)
P – sátor, hosszú résztáv (tavasztól sziget)
Szo - vmi futókirándulás Legóval (és jó esetben Jillel) terepen
Vas - hosszú szintes terepfutás

Illetve ha úgy érzem, hogy ez már sima ügy, és kéne még km-t gyűjtenem, akkor reggelente beiktatok a 3 km elé +5 km-t Legóval. Célok: gyorsulni méééééééég, szintet gyűjteni és minél többet futni Legóval (ez a heti egy nagyon kevés neki, élete legboldogabb pillanatai amikor az erdőben rohangálunk)

. . .

Ma azt álmodtam, hogy beneveztem a márciusi Róma maratonra, és futottam ott egy 2:56-ot. Simán, szinte kocogva :o)
Az álmaim mindig kicsit előttem járnak...

Vajon ki lehet az a furcsa mozgású futó ott középen? ;o)

ÉP: 47
súly: 42,1 kg
Polar OwnIndex: 61

A maraton óta nem futottam, pihenek, mert megérdemlem :o) Ma azért lesz már egy kis szobabicózás. Jól vagyok, izomzatra érzésre már majdnem 100%-os.
De ez a hideg nem tetszik, főleg hogy a kicsi torokkaparás, ami hetek óta kerülget, még mindig itt van. Azt hiszem, tartok egy teljes pihenőhetet, csak beltéri mocorgás lesz, aztán vagy elmúlik, vagy vasárnaptól nem foglalkozom vele, lesz ami lesz...

Ezt a futást Barnaki Ferinek ajánlom. Nem lehetnék az a futó, aki most vagyok, ha ő nem vesz a szárnyai alá anno. Mindent köszönök.

6:18: Nyűgös kelés, mintha esne az eső, basszus, erről nem volt szó. Kicsit el is megy a kedvem mindentől. Nehezen csúszik a reggeli, töketlenkedek az öltözéssel (még mindig nem tudom, hogy hosszúgatyában vagy rövidben kéne futni, és felül hány rétegben), nem haladok a cuccolással, 20 perccel később sikerül indulni, mint a tervezett.
7:35: elhagyom a hotelt, esőnek nyoma sincs, tökéletes az idő, 5 fok, kicsit borús. Huhh, megkönnyebbülök. (Később kiderült, hogy az eső-hangeffekt az udvarban csöpögő konténernyi méretű légkondikból jött, és csak a reggeli párától volt vizes minden.) Kikocogok a megállóba (100 m). Síri csönd és hullaszag, se emberek, se járművek. Előkotrom a telefonomhoz a fejhallgatót, beizzítom a zenét, és várok.
7:44: jön végre egy busz, és ez pont a gyorsabbik, az R2, hurrá!
7:46: fent vagyok végre a buszon, jegyet kezelek, leülök, huh, most már simán odaérek (ahogy azt Móricka elképzelte…). Alul rövid lesz a nyerő, ezt gyorsan eldöntöm, megszabadulok egy réteg hosszúnadrágtól, visszaveszem rá a túragatyát. Közben szól a Metallica: Enter Sandman, majd Mobytól a Lift Me Up. Feltölt, felpörget, meghat, jön a flow, I am ready to fly :o)))
7:52: mintha nem jó irányba menne ez a busz, tegnap erre sétáltunk, ez megy vissza a szállás felé, wtf?!?! Teló + kesztyű táskába bevág, odarohanok a vezetőfülkéhez, hajtogatom a megálló nevét, ahol le akartam szállni, de a sofőr csak csóválja a fejét. Aztán kiveszem a szavaiból, hogy nem megy arra, mert a maraton miatt le van zárva. Vááááááááá, hogy lehetek ennyire hüjje 3,14csa, hogy ez nem jutott eszembe?! Magyarázom neki, hogy qrvagyorsan rakjon le engem valahol, mielőtt visszavinne oda, ahonnan hozott. 8:30-kor van rajt, minden perc számít. Az olaszos lazaság első előnye: gyorsan megáll egy villamosmegállónál, és leszállhatok végre.
7:54: innen olyan 1,5 kili lehet a rajt, odakocogok a nagy hátizsákkal (még jó, hogy a sátrat is így szoktam megközelíteni, fel se tűnik az a plusz x kg a hátamon). Nem így terveztem a bemelegítést, de még így is olcsón megúsztam a bakit.
8:02: odaérek a rajtba, pakolás, vetkőzés, "miben fussak?" tanakodás: a legtöbben felül 2 rétegben vannak, de nekem jónak tűnik az egy szem ujjatlan fölső + karmelegítő kombó. Azzal nyugtatom magam, hogy ők biztos 4+ órás maratonhoz öltöztek, nem gyors tempóhoz. De azért bújkál bennem a kisördög: bár itt most a körbezárt téren szélcsend van, vajon lent a tengerparton mekkora huzat lesz? Mindegy, most már így leszek és kész. Zsebek megtömése (gélek, zsepi, wc papír, kis palack izo, vészkészlet Ca+Mg+K), cucc leadás, beállás a toitoi sorba (ami nem rövid, viszont hosszú - ennyit a további melegítésről), közben kis ugrálgatás-nyújtás, ha már másra úgyse lesz idő.
8:20: jaj, a nulladik gélt már 5 perce meg kellett volna ennem, gyors gél+izo tankolás
8:24: én jövök végre, egy perc pisiszünet, aztán már nincs több dolgom, mehetek a rajtba
8:25: meglátom Ornella Ferrarát (2:27-es PB-je van), ő is 2 rétegben van, ő se vastagabb nálam, talán tud valamit, mégiscsak kéne az a hosszúujjú
8:26: csomag újra ki, kesztyű le, hosszúujjú előkotor, karmelegítő le, sapka le, ujjatlan le, hosszúujjú fel, ujjatlan vissza, sapka vissza, kesztyű vissza, karmelegítő elrak
8:28: csomag vissza, berobbannék a rajtba, az első zónába, de mutatják, hogy azt a másik oldalról kell. Keresztülverekszem magam a tömegen. Még jó, hogy a PUF koncerten ezt is gyakoroltam :o)
8:29: bent vagyok végre az első rajtzónában, látom, hogy az elitfutólányok még most futnak vissza a rajtfolyosón szemből, én is kirobbanok még a fotósokat kerülgetve egy 50 méteres repülőszerűségre, utolsónak állok be a rajtba, kb. a 3. sorba.
8:30: Rajt! Rajt? Nem rajt. Miért nem rajt? Mire várunk?
8:35: Játszik vmi zenekar, kedélyesen szpíkel a szpíker, a többi futó is türelmetlen, fázunk, a pulzusom esik, 115, már 100 alatt, már csak 89, már 76. Na fasza, a végén még alvásból kell rajtolni…
8:39: végre eldördül a pisztoly, és végre egy tempóban tudok rajtolni a körülöttem futókkal. Se halálfélelem, hogy bedarálnak, mint 2010-ben Firenzében, se tötyörgés előttem 5 perces tempóban, mint tavaly novemberben. Jó jel.

1. km, pulzus meglepően alacsony, 160-ra is nehezen kúszik fel. De emlékeztetem magam, hogy nem kell mindjárt az elején elérni a 170-et, ráér az majd csak 5 kilinél. 4:00 az első ezer. Gyorsnak tűnik, de egy marha nagy lejtővel indítottunk.
2. km, 4:04, lazán, pulzus még mindig 165 alatt. Lehet, hogy még itt is lejt, csak nem olyan látványosan? Vagy a hátszél? Mert vmi szél az fúj, örülök a 2. rétegnek, Ornella tudott valamit. Már ekkor világossá vált, hogy nem szabad figyelnem az egyes km időket, csak a frekit, az érzéseimet és az átlagtempót 5 kiliken, mert itt a terep- és szélviszonyok miatt minden lesz, csak egyenletes tempó nem. Na tessék, egy biztos pont kilőve…
3. km, beállok egy stabilnak tűnő pulzusra, és a hozzá tartozó 4:10-es tempóra. Egy olasz fickó jön velem, innen kb. 20 km-t futunk együtt, segítünk egymásnak, figyelünk egymásra.
4. km, alagút, de milyen bazihosszú ez már? A 4. kilis táblát nem is látom. Nem mozog a levegő, és mintha emelkedne is, lassulás van.
6. km, befutunk vmi kapun, zene szól, szocreál közeg, megkerülünk vmi hosszú medenceszerűséget egy nagy parkban, aztán vissza ki a kapun.
9. km: ez bizony 4:10-es tempó, akárhonnan is nézem. Fejben már elkezdem írni a sub3órás beszámolót, elkalandozik a figyelmem, leesik kicsit a pulzusom, megint lassulok. Hééééé, előbb még le is kell futni, most inkább ide kéne figyelni, hellllóóóó!
14-15. km körül érünk vissza a versenyközpontba, itt kapjuk meg először a nagy emelkedőt (kb. 400 m hosszú lehet 30 m szinttel), nem lesz ez vidám 2 kör múlva. A térről kifutva tudatosul bennem, hogy a domb a másik oldalról is domb, tehát megint le, és majd itt is vissza kell nyerni a szintet újra meg újra, de ez az oldal szerencsére lankásabb. Az egész belvárosban szinte egy méter sík útszakasz sincs.
A félmaraton is a versenyközpontnál van, ez most nem nagyon érdekel, csak annyit látok az órán, hogy valahol 1:28:xx-nál haladtam át. Tartom a 4:10-es tempót, de itt az emelkedőn mintha lassultam volna, megpróbálom a nagy lejtőn visszanyerni, amit elvesztettem. Futok is egy 3:54-es kilit, itt szakad le a sporttárs, akivel eddig együtt jöttünk végig. És lehet, hogy ezt nem kellett volna...
23. km, kisüt a nap, hirtelen melegem lesz, még az is megfordul a fejemben, hogy valahogy le kéne venni alulról a hosszúujjút. Aztán rájövök a megoldásra, locsolni kell magam, eddig ment vízhűtés nélkül, de mostantól nem csak iszom. Jó, hogy csak víz van, és palackból, egy füst alatt le lehet rendezni a frissítést időveszteség nélkül.

Kb. a 27. kilinél jelez először a vészjelző, „Houston, baj van!”. Nem megy feljebb a pulzusom, terv szerint itt már 174 körül pörögtem volna, ehelyett erősen nyomni kell a 172-ért is. Csak a pulzussal kalkuláltam, azzal nem, hogy az izmaim nincsenek hozzászokva ilyen sokáig ilyen erős tempóhoz, egyszerűen nem akarnak menni a lábaim, visszabeszélnek. Rossz jel, ez úgy tűnik mégse a „sima ügy” jelzésű akták közé fog bekerülni, fel kell készülni egy hosszú csatára önmagammal.

Mit lehet tenni, gondolni ilyenkor, mi tartja az emberben a lelket? Ilyenek:
- senki nem mondta, hogy nem fog fájni!
- rengeteg futócimbora szurkol nekem, küldi az erőt, annyi erőnek kell itt lenni, hogy mindjárt oszogatok egy kicsit a körülöttem futóknak is :o)
- kisanyám, senki nem mondta, hogy könnyű lesz!
- ha a Terep50-et végig tudtad nyomni, akkor 3 óra nem okozhat gondot (itt azért vitába szálltam magammal, a Terep50-en ugyanis egy – előre tudott nemszeretem – 2 kilis szakaszt leszámítva egyáltalán nem kellett küzdenem)
- aki egy végtörlesztésre a C-tervet ki tudta dolgozni egy éjszaka alatt (félálomban, ha már aludni nem tudtam a stressztől), és le tudta pörgetni a legeslegutolsó délelőtt pakolás közben/helyett (ezúton is special thanks to my family, nélkülük ez se ment volna), annak egy óra küzdés meg se kottyan
- fejben dől el! Manbo is megmondta!
- mitől vagyok én jobb futó, mint a hasonló tempót tudók? Attól, hogy ezt itt most végignyomom, nem török meg, kemény vagyok!
- "de ha szívtelenül megyek én az idén, nem lesz már győzelem"
- velem még1x nem fog előfordulni, hogy éppenhogy kicsússzak a 3 órából, aztán évekig verjem a fejem a falba, hogy meglehetett volna…
-"Life is for living, you only get one shot at it, so live it to the full and enjoy every minute. [...] Have the courage to go after your dreams and always fight for what you believe in." [Paula Radcliffe: My Story So Far]
- a Mátrabérc ennél sokkal hosszabb ideig és sokkal jobban fog fájni, ha ezt sem bírod ki, mit akarsz a hegyen?!
- folyamatosan hajtottam magam, gyerünk kislány, nem eshet le a pulzus, mert tudtam, ha innen most tartósan 170 alá megy, akkor vége a játéknak
- elképzelem, hogy Nedus visszafut elém, mint Törökbálinton szilveszterkor, az akkor nagyon feldobott
- a többieknek is szembeszél van, a többieknek is emelkedő van
- ez nem az angolkisasszonyok teadélutánja
- ha sikerül a sub3óra, megírhatom Ferinek (ő a volt edzőm) végre, jó lenne újra felvenni vele a kapcsolatot (de ehhez le akartam tenni valami maradandót az asztalra), és megköszönni mindent, amit valaha tőle tanultam (edzés, versenyzés, táplálkozás, és egyáltalán a hosszútávfutó lét, a futás iránti alázat***), nélküle ez a mai futás se (így) lett volna...
- folyamatosan számoltam (így utólag azt mondhatom, pesszimistán, 4:20-as tempóhoz, de még az ahhoz tartozó 3:03-nak is örültem volna, tényleg), hogy hogy állok, és a vége felé már látszott, hogy van tartalék 155 mp-cem a maradék 11 km-re, majd 147 mp 7 kilire, azaz onnan már elég 4:34-ben futni, aztán 35-től 4:40-ben, és még akkor is meglesz a 3 óra. De nem engedhettem ki egy perce sem, örültem, hogy gyűlnek a tartalék mp-ek, mert tudtam, hogy ez maraton b+, bármelyik pillanatban meg lehet borulni úgy, hogy a 6 perces tempó is kínszenvedés. Tehát még a 3:03, 3:06 is veszélybe kerülhet, ha nem veszem komolyan
- ha lelassulok 4:30-4:40-re, nem fog kevésbé fájni, viszont sokkal tovább
- 35 után: végrehajtottad az utolsó feladatot is (gél+víz), közben pihentél egy kicsit, innen már „csak” futni kell, gyerünk!
- és a vége felé: mégiscsak jobban néz ki egy 2:58:xx, mint egy éppenhogy sub3órás 2:59:xx :o)))

34. km, újra a dombon, Ray bekiabálja, hogy előttem 5 perc, mögöttem 8 (látta, hogy már eléggé kész vagyok, és azt akarta, hogy tudjam, hogy állok, és hogy kicsit kiereszthetek, ha akarok), de én tudtam, hogy most csak egyetlen, virtuális ellenfelemmel szabad törődnöm, a 3 órával. "Aki" itt lohol mögöttem 2 perccel, és egyáltalán nem fárad a kis kötsög, nem úgy, mint én :o)
(Azt hiszem, itt már nem hogy nem volt őszinte a mosolyom, hanem egyáltalán nem volt mosolygás, ez azért sokmindent elárul.)

35 után utoljára legurulok a dombról, a tengerparti szakaszon – ahol az elején 4:00-4:04-ben toltam - mérek egy 4:11-es kilit, nincs itt azért akkora baj, csak ez már nagyon nem esik jól. A fordító után úgy 38-nál már nagyon szét lehet esve a mozgásom, szembeszél is van, csak hogy igazán jó legyen, de tudom, hogy ha valami fatal error nem történik (elájulok, elüt egy autó), akkor 3 órán belül leszek. Innen már nem is számolok, azt hiszem már nem is tudnék, csak nézem az összidőt: 2:44, akkor már max. 15 percet kell kibírni, 2:51, már csak 8 perc, mikor jön már az a rohadt 41-es tábla? Azannyaúristenit, már innen emelkedik?! Ez eddig nem tűnt fel! Az utolsó 2 kilin nyomom az órát is ezrenként, majd később még tanulságosak lehetnek az adatok. Jön a nagy domb, úgy érzem, sose érek fel. Pont a 42-es tábláig emelkedik. Mikor először erre sétáltunk, azt hittem, legalább az utolsó 200 méteren lehet majd hajrázni, de most két dolog köti le a figyelmemet: egyáltalán mozgásban maradni a bezsibbadt combjaimmal és kikerülni a célfolyosón keresztülsétáló (!) kutyás bácsit :o( Vaffanculo! Legalább itt lezárhattátok volna a pályát, laza délolasz barátaim! Ránézek a versenyórára, 2:58, minden meg van bocsátva! Sikerült, megcsináltaaaaaaaaaam!!!!!!!!!!!!!!!!! :o))))))))))))))
Kezembe nyomják a 4. helyezett cetlit, amivel egyelőre nem tudom, mit kéne kezdeni, Ray csinál rólam fotót, majd felveszem a cuccot, és elmegyek az öltözőbe. Levezetésre se hely, se erő. Átöltözöm, és a 2 termofölső tetejére felveszem a Trail Running Hungary pólómat. Mert a szívem már a terepre húz, és a terepfutó barátok közé :o) Reszkess Mátrabérc, jövök!!!

. . .

A vége 2:58:30 lett, több mint 2 perces PB, és ezzel az idővel jelenleg 78. vagyok a magyar női maratoni örökranglistán. Az utolsó harmad 1 óra kőkemény lelkigyakorlat volt. Nem mondom, hogy nem fájt, de nagyon megérte :o)))

Végre 3 órán belül! Teljesült egy nagy álmom. Sőt, _A_ NAGY ÁLOM.

Kicsit elkapkodtam :o), a sub3 órát őszre terveztem, egy sub1:30-as félmaratont ápr.1-re, erre itt megfutottam az első felén 1:28:13-at. Meg volt közben egy 41:18-as 10 km is. Most kereshetek új célokat :o))) Nincs mese, kell futni versenyen egy 3-assal kezdődő tizest, olyanom úgysincs még, csak egyetlenegy, edzésről. És nem érhetem be 1:29:xx-cel a Vivicittán...

*** mi a különbség a 2002-es [Firenze, 1:26-os bekezdés után 3:00:39, avagy 2:59:99 :o))) ] és a 2012-es önmagam között? A 2012-es javára a tapasztalat (így mondják szépen, hogy öregszel :oD) mellett egyetlen dolog billentette a mérleget, az a futás iránti alázat. Kellett 10 év, amíg megtanultam (és ebben rengeteget segítettek a terepfutók és a terepfutás), pedig már mindent tudt(hatt)am (volna) hozzá 25 évesen is... 

Linkek:
Hivatalos eredmények, 5 kilis részidők és pulzusadatok