hát, lehet, hogy nekem nem kéne erőltetnem a beszámolóírást:-)

Elég régen volt ugye szept. 19. Igen, 2010:-) Nyilván csak foszlányokra emlékszem. Tényleg csak néhány benyomás:

A Harbour Bridge északi lábától, Milsons Point-tól indult a verseny, rögtön a hídra való felkapaszkodással. Nem elég, hogy amúgy is nehéz visszafognia magát az embernek az elején, rögtön el lehet játszani az egész versenyre félretett muníciót 2-3 km alatt. Na jó, azért nem sikerült teljesen elfutni. Itt még legalábbis:-) Veszettül figyeltem a km táblákat, szerettem volna belőni a tempót, mert itt az 'érzésre' nem játszott, de a legelső tábla amit sikerült észrevennem a 3-as volt. Mivel több táv volt, hasonló, de nem egyforma útvonalakkal, ezért a km táblák rendre változtak, a 3-as után jött az 5-ös, majd a 4-es, csak ugye mind más színnel, amit előre nem tudtunk, hogy melyik a maratonistáké. Mondjuk ez a 21. után már nem volt zavaró, mert egyedül maradtunk:-)

Ami rémlik, hogy 8 km körül beértem a 4 órás iramfutókat, ami intő jel lehetett volna, de nagyoskodtam egy kicsit ahelyett, hogy visszavettem volna, a Hyde Parkban el is futottam tőlük, majdnem hogy meg voltam győződve róla, hogy ők mennek rossz tempóban. Bakker, mintha ez nem a 8. lett volna. Simán mint egy elsőmaratonista. Eh... 16-nál már gondjaim voltak, kicsit megijedtem, de viszonylag hamar rendbejöttem. Itt értek utol a 4 órás iramfutók. Nem volt vidám, ahogy átgázoltak rajtam a sleppel együtt. Féltávnál (Centennial Park) emlékszem egy magyar zászlóra, ami mellett aggodalmas arccal ácsorgott egy család. Kikiabáltam egy szép napot-ot, de annyira meglepődtek, hogy csak bamba arccal bámultak rám. Hát, ez megviselt. Nem az, hogy nem köszöntek vissza, vagy nem szurkoltak (mondjuk ezt utálom, hogy kijönnek szurkolni vmi családtagnak, de másnak már nem mondanának egy keep-it up-ot), hanem, hogy rá kellett jönnöm, megint többet foglalkozom a külvilággal, ahelyett, hogy a futásra koncentrálnék. Innen megint összeszedtem magam, egész jól voltam 35-ig, ahol először sétáltam bele. Ráadásul ott ismét a CBD-be értünk, az egész pálya olyan mint egy egérlyuk, mindenütt alul és felüljárók. Egyedül az mentett meg, hogy mindig volt egy közeli sétáló áldozat, akit muszáj volt megelőzni:-) így tötyörögtem kb 41-ig, az utolsó kili nem volt vidám, a Circular Quay-nél pár lépést megint sétáltam, persze Balázsnak pont ekkor kellett odaérnie szurkolni:-) Mindig lebukok... Aztán már muszáj volt futni nagyon, mert mindenki hajrázott körülöttem, és még Móni is csak ezért jött el, hát villantani kellett valamit. A célban kicsit támolyogtam, de sikerült a chipet leszedni a cipőmről, a befutócuccokat is összeszedegettem (nem csomag volt, hanem mindent külön ablaknál adtak át), és végül elfelejtettem persze az Operaház előtt fotózkodni éremmel a nyakamban. Ha nem lenne ilyen drága a nevdíj (130 AUD), akkor lehet, hogy újráznék csak a fotó kedvéért. De lehet, hogy csak kimegyek majd a célba, kicsit bevizezem a pólóm, és a nyakamba akasztom majd az érmet:-)))

A célból 20 perc szocializálódás után rohantunk haza, mert 4-kor már a repülőn ültünk Auckland felé. Az ottani városnézésről és sétálgatásról nincsenek jó emlékeim:-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.