ÉP: 46
súly: 43 kg (tegnapi)
Polar OwnIndex: 61

2011 utolsó hetében 116 km-t futottam. Ez már önmagában is ütős szám (az újrakezdés óta sosem futottam ennyit egy hét alatt), de megfejelve azzal, hogy ebben 3 kifejezetten erős edzés is volt (10x600 RT, 15 km tempó és egy terepfélmaraton fokozóban), konkrétan túlvállalásnak is tűnhet. Az is volt :o)
Bár a vasárnapi edzés csak futókirándulás címén vonult be a történelembe (123-as ÁP) és a következő hétfőt is könnyűre vettem (3 km, az mi?), keddre még mindig nem sikerült kihevernem a sokkot. 10x800 volt a terv a sátorban, de már az első résztávnál éreztem, hogy ez nem lesz fáklyásmenet. Fáradt, zsibbadt lábak, nem esett jól a mozgás, bár a tempó jó volt, de meg kellett küzdeni minden egyes lépésért. Nyirmogtam is rendesen, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán a 6. után megadtam magam a sorsnak, és úgy döntöttem, nem erőltetem ma ezt a 10 darabot, elég lesz 8 is.

Csütörtökre izomzatra már rendben voltam, de valahogy a szél+eső+hideg kombóban csak nem akart megérkezni a motiváció. Így az aznapra szánt piramisfutást kihagytam, egy sima hazakocogás lett belőle, attól is megfáztam egy picit a viharban. Szerencsére jókor vettem vissza - érdemes hallgatni a megérzésekre, ha már a tapasztaltabbakra nem mindig sikerül :o), megúsztam egy kis torokkaparással és egy pihenőnappal.
Szombaton már futottam, mint a nyúl, Firenze óta a legjobban sikerült edzést sikerült összeraknom, azóta is fülig ér a szám :o)))

Tanulság is van: lehet, sőt kell feszegetni a határokat (okosan, a túledzettség nem a barátom!), hiszen ha nem megyek el odáig, nem tudom meg, mit bírok el, mit nem. Hiszen ez az egész erről is szól, ez a szép benne: mindig kicsit meghalni és újra meg újra feltámadni.
Mindenesetre a 120-as, kemény futásokkal tarkított heteket még jegelem egy időre...