Kedden elérkezett az ideje, hogy visszavegyek az arcomból.

Későn indulva, egyedül vágtam neki a tervezett 10 kilis felmérőnek. (Addigra már annyira pengének éreztem magam, hogy az 5 km szóba se jött.) Hideg volt, de nem tűnt vészesnek. A bemelegítésnél (még) éreztem az erőt, fejben már írtam a beszámolót a 41:xx (esetleg ha nagyon jól megy 40:xx-es) eredményről - ha így lett volna, már biztos kedd este megszületik ez a bejegyzés :oDDD

Aztán már csak arra emlékszem, hogy valahol 500-nál járok, az időm már itt se túl bíztató (2:04 körül, ami jó is lenne, ha nem szoktam volna mindig lassulni az elejéből...), viszont NEM KAPOK LEVEGŐT. Hiába próbálok nagy levegőt venni, mintha a tüdőmnek csak a 2/3-a telne meg. Éreztem már hasonlót sokszor tempófutások elején, 1-2 kili után mindig ki szokott tágulni a tüdőm, és elmúlik ez a feeling. Most nem így lett, a Palatinusnál már kifejezetten fájt a tüdőm, és még mindig csak 2/3 :o( Láb pörög ahogy kell, pulzus OK, wtf?! Bele is kellett egy kicsit lassítanom, annyira gáz volt a helyzet. 1,5 kilinél még 6:17-et mutatott az órám, ebből lett a fordulónál 10:41. 4:24-es km?! Ezt futottuk Zserzselivel a múltkor 2 órán keresztül, különösebb erőlködés nélkül...

Itt már tudtam, hogy semmi értelme tízest futni, örülök, ha az 5 km-t túlélem, inkább megpróbálok a 2. hosszon nem lassulni. Legalább ez sikerült, bár a Palánál itt is ki kellett dobnom egy kicsit a vasmacskát, mert mintha kést forgattak volna a tüdőmben.
A vége 21:15, 1:30-as félmaratoni tempó bakker. No comment :o(

Hogy mitől lehetett ez a rettenet a tüdőmmel? A szombati füstmérgezés (egy egész este füstöskocsmában), az Olaszország után szokatlan hideg, vagy még a maraton utóhatása? Nem tudom. Mindenesetre a levezetésbe 3-4 percenként bele kellett állnom, magastartás, nagy levegő, óvatos továbbkocogás.

Mikor Tapírnak "újságoltam", mit futottam kedden, azt mondta, sebaj, innen szép nyerni. Akkor nem gondoltam, hogy pár nap múlva szó szerint kell értelmezni ezt a mondatot...