Szerda, 6x1000 2x1000

1. előző este komolytalankodjuk el a váltogatást: csináljuk vaksötétben, közben kutyát hajkurászva/fegyelmezve
2. aznap menjünk gyalog a mh-re (35 p), és közvetlenül a futás előtt tegyünk egy másfél órás sétát a kutyával, amiben feltétlenül legyen 40 perc egy helyben ácsorgás is!
3. hazaérve érezzük magunkat hullafáradtnak, és rogyjunk le „10 percre” a TV elé – találjuk meg legnagyobb meglepetésünkre az atlétika EB közvetítést
4. mire végre rá tudnánk szánni magunkat az indulásra, éppen kezdődjön a női 10000 m két magyar indulóval, akik minden bizonnyal 2 perccel jobbat futnak, ha mi is ott szurkolunk a képernyő előtt, így még legalább fél órát maradnunk kell :o) Magunk megnyugtatására nevezzük el a hosszútávfutás-nézést „mentális felkészülésnek”.
5. a TV elől végre felállva szüttyögjük még legalább fél órát: hol a trikóm, hol a sapkám, jaj melyik cipőben fussak, stb.
6. kerüljünk nosztalgikus hangulatba, és ássuk elő 5 éve nyugdíjazott, majd’ 10 éves félversenycipőnket, hiszen abban milyen jól ment... (nóóóóóóóóóóóórmááális?!?!?!?)
7. szegjük meg az első szabályt
8. kajáljunk 20:30-as induláshoz, és kezdjünk 22:15-kor
9. az első ezret kezdjük egy 44 mp-es 200 méterrel*, de nyugtassuk meg magunkat, hogy ez nem is tűnik olyan gyorsnak, meg majd úgyis „magától” belassul. 3:57
10. a 2. ezret is kezdjük 44 mp-es 200-zal*. 4:02, a végére iszonyatos hányinger-gyomorégés-gyomorfájás kombó, ivás, térdtámasztás, ivás, kicsit helyrerázódás.

Eredmény: a harmadiknak nekilódulva azonnal visszajött a „gyomros” érzés, kicsit próbáltam visszavenni, hogy jobb legyen, aztán nagyon próbáltam visszavenni, aztán teljesen, 4:55 lett a vége. Innentől a maradék 3 kilit és a levezetést egyben lekocogtam, úgy 6 percesben haldokolva, közben elmélkedve az élet – és a futás – értelmén... Közben a józanabbik énem BF (ő a régi – és talán egyszer még leendő – edzőm) hangján osztotta a naivabbik énemet: *„az OK, hogy nem érezted gyorsnak, de számolni azért tudsz, nem?!” De, csak a remény hal meg utoljára... a naiv futó meg először :o(

Reggel szokás szerint kitettem a cipőmet a teraszra levegőzni. Csak az időjárásjelentést nem figyeltem.
Szar lesz tocsogó cipőben hazafutni...

Péntek este a kisbuszból kiszállás közben úgy beütöttem a térdemet, mint még soha. Ahogy fordultam ki a két üléssor közül, sikerült egy kiálló sarkot „beszúrni” a behajlított térdkalácsomba, belülre. Alig bírtam hazasántikálni. Aztán kiderült, hogy nem megy a lépcsőzés, a guggolás, a leülés és felállás sem. Azért én töretlen optimizmussal kenegettem, borogattam, és pókerparti helyett összepakoltam a másnapi futótúrára és korán lefeküdtem aludni. Hajnalban kipattantam VOLNA az ágyból, de a térdem még mindig gáz :o( Az év egyik legszebb nyári szombatján (se kánikula, se piros riasztás, se eső, egyszerűen tökéletes futóidő volt) le kellett mondanom a futást. Kényszerpihenőnap :o(((

Tegnap este dinnyeszelés közben, a legélesebb késünkkel dolgozva, mivel még magamnak is rossz volt nézni amit művelek, viccesen odaszóltam Raynek: „Ugye akkor is szeretni fogsz, ha levágom a fél kezemet?”
Nem telt el 10 mp, és megszaladt a bicsak. Fejvesztett keresgélés, hol a ragtapasz? / az nem jó, kicsi / nagyon vérzik? / kellene géz is / az hol van? / az eü dobozban jobbra a polcon / nem az kellett volna csak a mullap / most már mindegy / ne olyan szorosra / majd ha kékül levesszük :o) 10 perc elsősegélynyújtás, és már ehettem is a dinnyét.
Dinnye-e vagyok?