A pálya

Azt a mondást minden futó ismeri, hogy „a maraton 30-nál kezdődik”. A T50 pályája viszont olyan jól van összerakva, hogy kis túlzással azt mondhatom, hogy „a T50 Dobogókőig tart”. Kicsit furcsa lehet, de én tényleg így éltem meg, lélekben így készültem rá. Korábban paráztam az egésztől, a bejárás viszont kihúzott néhány zabszemet... Ha Dobogókőig eljutok fegyelmezett pulzuskontrollal, onnan már csak le kell gurulni Dömösre, valahogy túlélni azt a 2 km-t a kápolnáig, felsétálni Prédire és begurulni a célba. Lejtőn még a szar is gurul, 2 kilit egy óvódás is tud kocogni aszfalton, a Vadálló-kövek meg kirándulás :o) Egyszerűen hangzik, nem?
Ettől függetlenül volt bennem némi félsz az utolsó 10 kilométertől, az utolsó egy-másfél órától. Ilyen távot, ekkora időtartamot még nem mentem soha versenyen, ez ugrás volt az ismeretlenbe. Ki tudja, mekkora behalás lesz a vége, vajon a Róma maratonon tanultakat mennyire tudom itt hasznosítani? És vajon sikerül-e újra okosan megfutni egy verseny első kétharmadát? A túlélés volt tehát a legfőbb cél, okosan menni, tanulni, tapasztalni.

Az időterv és egy kis esélylatolgatás

Ezért aztán a minimum követelményként azt jelöltem meg magamnak, hogy ötössel kezdődjön, és ne szétesve, behalva, zombiként érjek be, hanem egy jóleső „igen, megcsináltam!” érzéssel. Időtervet rengeteget csináltam - van egy excel táblám, abban a bejárás és mindenféle varázs-képletek alapján 5:43, 5:50, 6:00, 6:13, 6:37-as tervek, próbaképp volt egyszer egy 5:15 körüli is, de azt el se mentettem. Végül az 5:50-es mellett tettem le a voksom, pár nappal később viszont az optimista énem rádumálta az óvatost, hogy majd egy 5:30-ast is karcoljunk már a papírra. Ez alapján könnyű lesz belőni verseny közben, hogy hogyan állok. (Szasza bíztatott az utolsó SZESZ-en, hogy induljak el vele, akkor tuti megnyerem, de nekem egy jó érzéssel eltöltött 50-es többet ért, mint végighörögni valaki mögött az egész távot borotvaélen táncolva.) Így nézett ki, ezzel futottam:

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő taktikát dolgoztam ki: Dobogókőig óvatosan, pulzusra, utána jöhet az ereszd-el-a-hajam. Versenyezni szigorúan csak Préditől szabad! A helyezés nem számít, lesz ami lesz... A női rajtlistát bogarászva az biztosnak tűnt, hogy nem magányos szélmalomharcra kell számítanom, hanem lesznek körülöttem komoly ellenfelek – de hát ezért fizetem a nevezési díjat! Ha fogadni kellett volna hármasbefutóra, 1. helyre Feminát tettem volna (5:20-5:30 közötti idővel), 2-nak Kovács Krittykét (ő Transalpin teljesítő, Veitsch győztes és hegymászó in one, de mint később kiderült, ő inkább csak kirándulni jött most, nem keménykedni, vagy nincs igazán formában), és a 3. helyért versenyeztem volna Fábri Andival, akiről csak annyit tudtam, hogy a BSI terepfélmaratonon is megszorongatott, csak 1 perccel volt mögöttem. Jó kis versenynek néztünk elébe.

folytatás itt

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.