NIKE Budapest Félmaraton beszámoló

A tatai minimaraton, a nem túl acélosra sikerült utolsó két hét és Athosz CCC beszámolójának elolvasása után a következő volt a terv: az első 2 kilin óvatosan (4:30) kezdeni, utána felgyorsulni egy még kényelmesen tartható tempóra, 17-ig várost nézni, utána robbantani. Ahogy azt Móricka elképzelte!

Amikor reggel odaértem a versenyterületre, és megláttam a sokezer futót, meghallottam a zenét és a szpíkert, gombóc lett a torkomban. Rég voltam ekkora versenyen, nem is tudom, hogy bírtam ki enélkül a feeling nélkül. Kicsit késésben voltam, de flottul ment az átöltözés, csomagmegőrzés, wc, bemelegítés, pedig hol van már a versenyrutin... Nem csináltam nagy faxnit semmiből, hiszen csak várost nézni jöttem :o)

A kihívás azért kihívás, így az 1:30-on belüli rajtzónáig verekedtem előre magam az utolsó percekben, és ott megtaláltam Szaszát és Ákibácsit is, hurrá! A "milyen tempóval akartok kezdeni?" kérdésre egybehangzó 4:40 volt a válaszuk, hittem is meg nem is.

Aztán elrajtoltunk, próbáltam visszafogott tempót menni, nem is tűnt erősnek. Hősök tere, Andrássy út, majd az első kilinél leesett az állam, 4:16, akkor ebből nem gyorsítunk. Lazán nyomtuk, bár a tempót leginkább Nylonman diktálta, poénkodtunk, senki nem erőlködött. Opera. Gödör. Lánchíd. Várost nézek, tényleg :o) A frissítőknél kijött azért a rutintalanság, Tatán könnyebb volt. Ebben a nagy mezőnyben - nem is emlékeztem rá, hogy 1:30 körül a NIKE-n ilyen sűrű a mezőny (lehet, hogy 1:25-26 körül már ritkább volt? vagy azóta még többen neveznek?) - alig fértem oda a feladott poharakhoz. Meleg volt, tűzött a nap, a vizezéshez időben elő kellett (volna) szedni a szivacsot, később már inkább a sapkát merítgettem, de az se ment egy mozdulattal, túl nagy volt a választék, víz, izo, víz, ki ér erre rá, jesszusom, elhúztak a nyulaim! Minden frissítés után nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolnom, hogy újra felzárkózzak kis bolyunkhoz. De valahogy éreztem, csak akkor lehet meg az a fránya 1:30, ha végig bírom velük. Ez 12-ig könnyedén is ment, még amikor 4:10-en belül toltuk a hátszeles szakaszon, akkor is. Bár itt már megfordult a fejemben, hogy lehet hogy meglesz még ennek a tempónak a böjtje: "Ha a maraton 30-nál kezdődik, akkor a félmaraton 15-nél. Ki mondta hogy nem fog fájni?! Addig élvezd, amíg tudod! Műegyetem. Lágymányosi híd. Városnézés 4:10-ben." Aztán befordultunk a szembeszeles szakaszra, bár a budai oldalon még nem volt olyan vészes. 12-nél viszont egy elrontott frissítés után - illetlenül bevágtam egy srác elé és elkaptam előle a poharat, majd amikor erre rájöttem, bocsánatot kértem és odaadtam neki, azzal, hogy ha véletlenül marad benne, testálja rám a maradékot - újra a szembeszélbe fordultunk, és itt kellett utolérni a fiúkat. Közben meg valahogy a boly tempója se volt jó, mértem egy 4:30-on kívüli km-t, próbáltam kicsit meghúzni a srácokat, nehogy csapatos elhajlás legyen a dologból. Az nem is lett, elhajlok én egyedül is, nem kell nekem ahhoz csapat! Olyan szembeszél volt, hogy már 1 méterre Szasza mögött se ért sokat a szélárnyék, közelebb meg nem mertem menni, nehogy letapossam a sarkát. Megint előjött a rutintalanság, régen, amikor nem egyedül edzettem, simán elfutottam szoros emberfogásban vki mögött. A Parlamentnél már nem volt őszinte a mosolyom. A 15-ös frissítőnél már annyira leszakadtam, hogy esélyem se volt visszazárkózni, itt már a tisztes (értsd: nem négykézláb) beérésért és nem az 1:30-ért küzdöttem. A tempóm megint kicsúszott 4:30-on kívülre, és ezért is vért izzadtam. Már azt számolgattam, mennyit lehetne még lassulni az 1:32-höz, pedig a részidő még 1:30-on belüli volt. Innen kicsit homályosak az emlékeim, ahol elmúlt a pofaszél, lett helyette kacskaringózás és felüljáró, húztak el mellettem az emberek, köztük a valahol egyszer már leszakadt Ákibácsi is. Reméltem, legalább neki sikerül. A végére kicsit összeszedtem magam, és bár igazi hajrára nem futotta, azért az órám szerint az utolsó 1097,5 m-t 4:11-es átlaggal toltam.

A vége 1:30:41 lett, Tapírtól kaptam az érmet, megölelgetett, gratulált, megdícsért, segített kinyerni az órámból a nettó időt, és úgy örült neki, hogy ettől én is ott-akkor kezdtem el értékelni ezt a majdnem 1:30-at. Köszi Tapír!* :o)))

A végén még kézfogások és gratulák Szaszának és Nylonman-nek, akikre legközelebb nyugodtan rá lehet bízni az 1:30-as nyufilufikat, és akik nélkül ez a műsor nem - vagy nem így - jött volna létre, köszi srácok! A levezetéssel nem sokan bíbelődtek, akinek jól sikerült a futása, az lelkesen élménybeszámolt inkább, akinek nem annyira, az meg örült, hogy élt. Csak én cikáztam föl-le 10 percig a befutózónában, mielőtt kifelé menet a kezembe nyomták a befutócsomagot, mert nem volt kedvem egy másfél literes palack társaságában kocogni**. Utána még nyújtottam is egy nagyot, mint egy igazi profi, sőt ha már a Szecskában volt az öltözés a lányoknak, a 37 fokos medencét is leteszteltem.

*de ki az a Tapír? ;o)
**sokan fikázták a befutócsomagot, de életmentő volt: fél liter víz kevés lett volna, a másfeles jó ötlet volt. És az a Snickers! Évek óta nem ettem, de ott akkor olyan jól esett, hogy teljesen függő lettem, azóta majd' minden nap betolok egyet, sőt néha kettőt is. Ray már külön elment a METROba gazdaságos kiszerelésben (84 db-os doboz, nyamm) venni nagy tételt belőle.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.