a nápolyi domb - a mumus :o)

2012.02.03. 00:56

Vajon ki lehet az a furcsa mozgású futó ott középen? ;o)

Nápoly, első impressziók:
Régebben szép város lehett, úgy 30 évvel és néhány ezer tonna kommunális hulladékkal ezelőtt. A legautentikusabb souvenir egy nagy zsák szemét és egy adag kutyakaki lenne, amit innen vihet az ember :o)

Nápoly maraton számokban:
Megvan a hivatalos idő, bruttó 2:58:30, nettó 2:58:24 - Mike, én nyertem? :o)
Nők között 4., korosztályban 1., abszolútban 20. hely. (kis verseny, kb 500 indulóval)

A versenyről, első gondolatfoszlányok:
Pulzusra futottam, ahogy azt előzetesen megbeszéltem magammal. Az ehhez tartozó tempó meglepően gyors volt, átlagban 4:10 körüli sebességgel hasítottam az első felében. A gondok úgy 25-nél kezdődtek, a tervezett lassan emelkedő pulzusom 173 után nem akart feljebb menni (Firenzében pont az volt a baj, hogy jobban emelkedik a freki, mint kéne) és el kellett kezdeni küzdeni. Hát én végigküzdöttem, derekasan, de ez most fájt, főleg az utolsó 3-4 km, ahol szembeszél és az utolsó kilin durva emelkedő volt. De megérte :o)
Aszfaltos maratonokhoz mérten kegyetlenül szintes pálya, érzésem szerint maximum a táv fele volt sík. A tengerparton pedig elég erős szél fújt. (Egyébként kellemesen hideg volt, olyan 6->10 fok, nekem való.) Az élet persze igazságos, mert ugyanannyi emelkedő volt benne, mint lejtő, és ugyanannyi szembeszeles szakasz, mint hátszeles, mert egy hurkokkal tűzdelt pályán mentünk 1 nagyobb és 2 kisebb kört. De a második fele volt szintesebb, és a célegyenes is egy céldomb volt. Acélos hajrá helyett így örültem, hogy egyáltalán felértem, és beértem. És még most sem nagyon hiszem el, hogy ezt egy ilyen pályán így összeraktam.
Remélem holnap nem arra ébredek, hogy csak álmodtam az egészet...

Nem terveztem szilveszteri versenyt, mert a legtöbb, aminek a híre eljutott hozzám, rövid, 5-10 km-es volt, nekem pedig egy hosszú futás illett az edzéstervembe szombatra. Aztán láttam a terepfutótopikban ef zé linkjét, és egyből tudtam, Törökbálinton a helyem. Félmaraton, ráadásul ígéretesnek tűnő terepen, ennél ideálisabb nem is kell, jó évzárás lehet ebből, már csak Gergőt kellett rábeszélni. Sikerült :o)

Az év legkeményebb hetében, 2 erős edzés - kedden egy 10x600-as résztávozás, csütörtkön egy hosszú tempófutás (28-ban 15 km 4:20-ban) - után éreztem már a bemelegítésnél, hogy itt most nem lesz maxra futás. Hosszú tempót úgyis nyomtam már a héten, fokozót pedig nagyon régen futottam, legyen akkor fokozó. Így megpróbáltam könnyen kezdeni, és minden kört gyorsabbra futni, mint az előzőt, szigorúan a pulzusra figyelve, a helyezéssel nem törődve.

Az első km-en mindjárt borulni látszott az elmélet, mert képtelenség volt a hosszú emelkedőn alacsonyan tartani a pulzust. Nem nyomtam, de már a folyamatos futástól is 160 fölé szökött a freki. A lefeléken azért megpróbáltam lazítani, jól is esett. Druskó Zsófi utol is ért a kör második felében, de nekem ekkor a legnagyobb problémám az volt, hogy kicsit túlöltöztem, már ennél a tempónál is melegem volt. A hosszúujjú fölső alól próbáltam éppen a karmelegítőt kihalászni, közben majdnem elhagytam az órámat is, de végül megszabadultam a feleslegtől. A kör végén még megviccelt a hajtűkanyar, ami totál le volt fagyva, satufékkel, helyben toporogva lehetett csak bevenni, és a jeges emelkedőn is ki akartak csúszni alólam a lábaim. Mókás lesz itt a végén hajrázni, gondoltam. Nem siettem a frissítéssel, megálltam és úgy ittam meg a teát.
A második körben azt a taktikát választottam, hogy az emelkedőket nem futom erősebben, mint az előbb, csak a lejtőket, próbáltam 160 felett tartani a pulzust. Zsófit valahol a kör első felében előztem vissza. Meglepett, hogy egy szakaszon szembe is jönnek futók, nem tűnt fel az előbb, hogy van egy rész, ami oda-vissza benne van a pályában, nem teljesen vágtam, hogy most akkor merre is az arra. Itt még ef zével futottunk együtt, kicsit aggódtam is, hogy ha a 3. körre egyedül maradok, el fogok tévedni. Szerencsére nem így lett, jó volt a pályajelölés.
A harmadik körben már eléggé nyomni kellett a síkokat és a lefeléket, hogy betaláljak a kitűzött 165-170-es célzónába, közben pár futót megelőztem. A kör vége felé betoltam egy gélt, kellett is, mert kezdtem éhes lenni, és azt utálom :o) A duplázós szakaszon szembejött Gergő, és tőle nem meglepő módon be is szólt: "Mivanmá', le se körözöl?!?" :o))) A legnagyobb meglepetés, hogy már majdnem visszaértem a faluba, amikor utolértem egy lányt (azt hittem, már nincs előttem csaj). Az aszfaltos szakaszon meg is előztem. Örültem neki, mert kicsit azért már fáradtam, és így a pulzusmérőn kívül volt még egy extra motiváció, hogy nyomjam neki az utolsó karikát. (Szép évzárás lenne megnyerni.)
Ez már nem volt egyszerű, próbáltam az emelkedőket is keményebben megfutni, de ez legfeljebb a frekin, és nem a tempómon látszott. Végig 170 felett tolni, ez volt a cél, nagyjából sikerült is. Az utolsó km-re visszafutott elém Nedus, nagyon megörültem neki, ez is adott egy kis pluszt, a maxpulzust (183!) is ezen a szakaszon sikerült elérni. Az aszfaltra kiérve megláttam magam előtt Gergőt, muhaha, méghogy le se körözlek!, rákapcsoltam, és utol is értem, csakhogy a jeges hajtűkanyaros-emelkedős technikája neki volt jobb, úgyhogy a célhoz ő ért előbb. Óra lenyom, 1:43:51, frissítés, megnyertem, elégedett mosoly.

Levezetés gyanánt még lefutottam Gergővel az utolsó körét, néhány dolgot, pl. a kecskéket csak ekkor fedeztem fel az útvonal mentén, jó volt kicsit más szemmel is megnézni ezt a jó kis pályát. Azért a két rövid, de meredek emelkedőt "Balboa" jelszóval megnyomtam - egyébként is talán ez volt az első terepversenyem az idén, ahol egyáltalán nem gyalogoltam bele egy emelkedőbe sem. Most nem érdekelt, hogy spóroljak az erőmmel, edzeni kell, a Mátrabérc vár!

Jó kis versenyt hoztak össze a törökbálintiak, remélem hagyomány lesz ebből. Szép és jó elosztású pálya, lelkes szervezés, korrekt frissítés, így elsőre is meglepően sok résztvevő (63). Érdemes talán elgondolkozni a chipes időmérés+nev.díj kombón (most ingyenes volt), akkor Csanya versenynaptárába is bekerülhetne a verseny. Én mindenesetre jövőre is ott leszek!

köridők, pulzusadatok itt

Szerző: Hiver

2 komment

Címkék: verseny fokozó terep

Firenze, 2011

2011.11.30. 11:08

3:08:46

Ennyi edzésből csodás. Végre keményen meg tudtam futni a végét is, 
több mint 4 perc javítás tavalyhoz képest úgy, hogy az idei 30-as részidőm 40 mp-cel rosszabb volt. 22. hely az 1004 nő között, jövök fel, mint a talajvíz ;o)

Ijesztően magas pulzussal, de könnyű léptekkel, így részben érzésre futottam. 20-nál teljesült a kritérium, úgy odaérkezni, mintha mi sem történt volna az elmúlt másfél órában. Csak 35-nél mertem elengedni, innen harcos volt, végig 180-as pulzus felett (ilyet még félmaratonon is csak az utolsó 1-2 kilin szoktam engedélyezni magamnak), de megérte. Elégedett vagyok. A versennyel. Ennyi edzésből úgy érzem, kihoztam, amit lehetett. A befektetett edzésmennyiséggel nem, de majd dolgozom az ügyön :o)

Eredmények itt. Keressetek rá a magyarokra (Cognome o Pettorale o Società-hoz "HUN"-t beírni), érdemes, született sok szép eredmény!

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: verseny maraton firenze

2489

2011.07.01. 11:18

Tegnap beneveztem a NIKE-ra.
Célidőnek 1:28-at írtam be.
Ugyan mindenféle bűbájok és boszorkányságok (pl. matematika) segítségével 1:26-ot jósoltam magamnak egy fokozó és egy résztávos futás alapján, de ez egyelőre Mission: Impossible-nek tűnik, a tavalyi 1:30:41 után már az 1:28-nak is örülnék. Van két hónapom felkötni a gatyát!

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: verseny nike félmaraton

Sydney Marathon

2011.05.26. 07:46

hát, lehet, hogy nekem nem kéne erőltetnem a beszámolóírást:-)

Elég régen volt ugye szept. 19. Igen, 2010:-) Nyilván csak foszlányokra emlékszem. Tényleg csak néhány benyomás:

A Harbour Bridge északi lábától, Milsons Point-tól indult a verseny, rögtön a hídra való felkapaszkodással. Nem elég, hogy amúgy is nehéz visszafognia magát az embernek az elején, rögtön el lehet játszani az egész versenyre félretett muníciót 2-3 km alatt. Na jó, azért nem sikerült teljesen elfutni. Itt még legalábbis:-) Veszettül figyeltem a km táblákat, szerettem volna belőni a tempót, mert itt az 'érzésre' nem játszott, de a legelső tábla amit sikerült észrevennem a 3-as volt. Mivel több táv volt, hasonló, de nem egyforma útvonalakkal, ezért a km táblák rendre változtak, a 3-as után jött az 5-ös, majd a 4-es, csak ugye mind más színnel, amit előre nem tudtunk, hogy melyik a maratonistáké. Mondjuk ez a 21. után már nem volt zavaró, mert egyedül maradtunk:-)

Ami rémlik, hogy 8 km körül beértem a 4 órás iramfutókat, ami intő jel lehetett volna, de nagyoskodtam egy kicsit ahelyett, hogy visszavettem volna, a Hyde Parkban el is futottam tőlük, majdnem hogy meg voltam győződve róla, hogy ők mennek rossz tempóban. Bakker, mintha ez nem a 8. lett volna. Simán mint egy elsőmaratonista. Eh... 16-nál már gondjaim voltak, kicsit megijedtem, de viszonylag hamar rendbejöttem. Itt értek utol a 4 órás iramfutók. Nem volt vidám, ahogy átgázoltak rajtam a sleppel együtt. Féltávnál (Centennial Park) emlékszem egy magyar zászlóra, ami mellett aggodalmas arccal ácsorgott egy család. Kikiabáltam egy szép napot-ot, de annyira meglepődtek, hogy csak bamba arccal bámultak rám. Hát, ez megviselt. Nem az, hogy nem köszöntek vissza, vagy nem szurkoltak (mondjuk ezt utálom, hogy kijönnek szurkolni vmi családtagnak, de másnak már nem mondanának egy keep-it up-ot), hanem, hogy rá kellett jönnöm, megint többet foglalkozom a külvilággal, ahelyett, hogy a futásra koncentrálnék. Innen megint összeszedtem magam, egész jól voltam 35-ig, ahol először sétáltam bele. Ráadásul ott ismét a CBD-be értünk, az egész pálya olyan mint egy egérlyuk, mindenütt alul és felüljárók. Egyedül az mentett meg, hogy mindig volt egy közeli sétáló áldozat, akit muszáj volt megelőzni:-) így tötyörögtem kb 41-ig, az utolsó kili nem volt vidám, a Circular Quay-nél pár lépést megint sétáltam, persze Balázsnak pont ekkor kellett odaérnie szurkolni:-) Mindig lebukok... Aztán már muszáj volt futni nagyon, mert mindenki hajrázott körülöttem, és még Móni is csak ezért jött el, hát villantani kellett valamit. A célban kicsit támolyogtam, de sikerült a chipet leszedni a cipőmről, a befutócuccokat is összeszedegettem (nem csomag volt, hanem mindent külön ablaknál adtak át), és végül elfelejtettem persze az Operaház előtt fotózkodni éremmel a nyakamban. Ha nem lenne ilyen drága a nevdíj (130 AUD), akkor lehet, hogy újráznék csak a fotó kedvéért. De lehet, hogy csak kimegyek majd a célba, kicsit bevizezem a pólóm, és a nyakamba akasztom majd az érmet:-)))

A célból 20 perc szocializálódás után rohantunk haza, mert 4-kor már a repülőn ültünk Auckland felé. Az ottani városnézésről és sétálgatásról nincsenek jó emlékeim:-)

Örömfutás örömfrissítésekkel és örömsíeléssel 7 felvonásban

Előkészületek

Már hetek óta nagyon vártam a nagy napot, a felfedezők kíváncsiságával gondoltam rá, nem túllenni akartam rajta, hanem ott állni végre a célban. A verseny előtti napokban magamhoz képest sokat, 9-10 órákat aludtam (az első T100-as pólóban, amelynek „Sima ügy!” volt a jelmondata :o))), önszuggesztió rulez, és amit – meg még 4 másikat – segítőként érdemeltem ki), csütörtökön feltankoltam gélekből (simán bevásároltam olyanokból, amiket még soha nem próbáltam, bátraké a szerencse), a szénhidrátfeltöltés is jól sikerült. Utolsó este – mikor a többiek már rég az igazak álmát aludhatták – még fórumoztam egy kicsit, időtervet gyártottam, éjfélkor még megszabadultam úgy másfél arasznyi hajtól (meleg lesz, fene se cipeli ezt a loboncot 52 km-en át) és kb. 1-ig pakolásztam.

4,5 óra alvás után (verseny előtt úgysem megy több, de az előző napok miatt nyugodt voltam) elég simán ment a reggel, a rajt előtti kajálást most már rutinból nyomom (banánturmix, körtés-diólekváros pirítós, vitaminok és MgB6), a Klébibe érve sok-sok ismerős, villámgyors rajtszámfelvétel, utolsó simítások, cuccleadás, és már mentünk is ki az udvarra a rajthoz.

Taktika

Egész Dobogókőig próbáltam követni azt a módszert, hogy ha emelkedőn elkezd nagyon 170 fölé szaladni a pulzusom, akkor gyaloglásra váltok, és amikor kezdett „kisimulni” a terep, akkor kezdtem el csak újra futni, ha 170 alá visszament. Így a verseny első felét egy skizofrén harcához tudnám hasonlítani:
   - a versenyző: nyomni kell, mindjárt utolér Femina!
   - a józan: Prédiig nem versenyzünk, figyelj a pulzusra, ha kell lassíts, ha 160 alá megy, nyomjad!
Szerencsére mindig a józan nyert :o)
A legnehezebbnek az enyhe emelkedők bizonyultak, amiken vétek lett volna gyalogolni, de rendesen futni se lehetett, mert azonnal benézett a pulzusom akár 175 fölé is. Ezeken a visszafogott tempó érzésre olyan könnyűnek tűnt, mint egy kutyás futókiránduláson síkon a 6-7 perces, tényleg nagyon laza kocogás. „De akkor mitől van az egekben a pulzusom?”.

Klébi – Zsíroshegy

Már a rajt után rögtön elkezdtem pörgetni, hogy minél előbb meglegyen a 163 körüli induló pulzus. Hamar az élen futó fiúk mögött találtam magam, de velük persze nem tudtam ilyen pulzussal menni, így egy idő után egyedül maradtam. Az első komolyabb emelkedőn gondolkozás nélkül gyaloglásra váltottam.
Zsíroshegy előtti tisztáson a ttúra pontra azt hittem, hogy a mienk, nem kicsit megijedtem, mi a fenét keresek itt 43 perc alatt. Aztán kiderült, a pont még feljebb van, viszont a tisztásról nem tudtam, merre tovább, itt bóklásztam egy kicsit a jeleket keresve (inkább megállok/gyaloglok és koncentrálok, mint őrülten elrohanjak esetleg a rossz irányba), a ttúra pontőrei pijjegtek vissza a rossz útról. Emiatt a 30-40 mp bizonytalankodás miatt sokan (köztük Femina is) beértek, így újra társaságba kerültem, és később ez mentett meg egy jobbos hajtűkanyar csúnya kiegyenesítésétől.

Zsíroshegy-Piliscsaba

Az első frissítés nem ment flottul, elég sokáig tököltem a vizezéssel, és elfelejtettem a pont előtt gélt enni. Sebaj, megittam 3 dl izót, nem lesz gond a sorrenddel, nem fognak összeveszni a gyomromban, utánaküldöm, úgyis megint nyugis felfelé jön. Szerencsére ez az ismeretlen gél nagyon finom volt, nem az az édes szájösszeragasztós, annyira ízlett, hogy alig bírtam abbahagyni, és már alig vártam a következő frissítést.
Innen kb. az emelkedőn gyaloglás, síkon pulzusra futás, lejtőn eszeveszett száguldás hármasa jellemezte az utat Dobogókőig, amit a frissítőpontok színesítettek. A gyaloglást higgadtan, a többieket figyelve, a tapasztaltabbaktól "puskázva" csináltam, a síkon nézegettem az órámra percenként, hogy jó tartományban mozgok-e (nem szeretem a zónás-csipogtatós módszert, ha nem sikerül jól belőni a pulzustartományt, nem tudom közben átállítani, és ez agyonütheti az egész versenyt), a lejtőkön viszont őrült galoppszökdelésben előztem le a srácokat is, az adrenalin és endorfin keveréke ismerős, mámorító érzéseket szabadított fel bennem, ami valamire nagyon emlékeztetett, de nem jöttem rá, hogy mire, csak élveztem minden méterét.* Jobban ütött ez a kombó, mint 3 redbull :o) Aszimmetrikus mozgással toltam, ügyetlen vagyok ballábra, így mindig a jobbnak jutott a becsapódás tompítása és kirugózása, gondoltam, 43 kilóval ez nem árthat meg (de!).

Piliscsaba-Klastrompuszta

Pcsabára érve 7 perc előnyöm volt az 5:30-as időtervhez képest (továbbiakban csak AZ időterv, innen az 5:50-essel nem kellett foglalkoznom), de ekkor még azzal hűtöttem le magam, hogy ezt a szakaszt nem ismertem, lehet, hogy rosszul lőttem be a számokat. Most sikerült időben előszednem a gélt, a ponton már csak innom kellett rá. Itt voltak segítők Ray és Gergő, jó volt, hogy első lányként érhetek ide is, hadd örüljenek, hogy jól megy a szekér. Megfontolt frissítés-vizezés következett itt is, általában elmondható volt a pontokon, hogy a pontőrök jobban pörögtek, mint én, látszott, hogy néhány helyen csodálkoznak is, miért nem sietek jobban. Örömfutás volt részemről, a frissítést nem akartam elkapkodni, elrontani, különben is mindenhol régi barátok vártak a pontokon, jó volt érezni, hogy örülnek és szurkolnak nekem, jó volt legalább 1-2 percet élvezni a társaságot, amit ezúton is köszönök mindenkinek! Még inkább azt, amilyen gyorsan töltötték a kulacsomat, lesték minden kívánságomat, szuperek voltatok!
Femina itt is beért a ponton, ő rutinosabban nyomta, meg kulacs is volt nála, tehát eleve kevésbé volt az ellátásra utalva.
Innen kezemben egy pohár vízzel távoztam, száját összeszorítva elvittem még 20 percig, és ott küldtem le a ki nem lötyögtetett maradékot egy újabb adag gél után – függő lettem, jó volt az anyag :o) A patakos utat és a homoktengert eléggé utáltam, még jó hogy a bejárásról tudtam, mire számítsak. Az útvonalat itt már jól tudtam, és meglepően hamar elérkezett Klastrompuszta is.

Klastrompuszta-Dobogókő


Féltáv megvan, és hoppá, 13 perc előny az időtervhez képest, ennek fele se tréfa! A leghosszabbra tervezett frissítésen is túl voltam, magamhoz vettem még 3 gélt és egy 3 decis kulacsot (bele egy Energia Rapida + víz), mert innen már melegebb időre lehetett számítani, és folyadék nélkül öngyilkosságnak tűnt az utolsó 11 km. Mire indultam, megint ott volt Femina, már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a Kisrigó előtti utolsó 100 méteren sprintelünk a győzelemért, mert azt tudtam magamról, hogy én ugyan nem versenyzek még egy jó darabig, de neki se akaródzott megelőzni. A gélevést megint a pont utáni emelkedőre hagytam, de pechemre ez kevésbé ízlett, konkrétan az első falat után majdnem visszaköszönt, annyira kesernyés volt. Ezt a típust nem fogom erőltetni. D
obogókőtől még az első bejárás előtt nagyon tartottam, most már zabszem nélkül indultam neki ennek a szakasznak, de a vártnál is könnyebben ment, mintha itt is leelőztem volna 1-2 fiút. Az aszfaltra kiérve már örömmel vártam a pontot, itt voltam tavaly és tavalyelőtt pontőr, „hazafutok”, gondoltam.

Dobogókő-Dömös

Kútnál gyors sapkavizezés, majd a ponton Hanka, Berzsó, Ispi, 17 perc előny az időtervhez képest, innen már nem volt mese, el kellett ismernem, hogy ez ma nagyon megy, ennek aztán hangot is adtam, a többiek meg egyetértően bólogattak. 33 kili és egy csomó hegy van mögöttem, és nem érzek semmi fáradtságot! (Mint anno a bejáráson 38 kili után, ott is csodálkoztam, hogy lehet ez.) Itt már éreztem, hogy a táv nem okozhat gondot, megcsinálom. Innen Kerti Traktorral nyomtuk tovább (de nem ő ért utol, hanem én őt!)
A piroson már annyira magabiztos voltam (Lúdtalp, figyelsz? ;o) Még hogy nekem nincs önbizalmam!) hogy még a kilátóhelyre is kiszaladtam kinézni, „ennyi előnyöm már talán van” felkiáltással, de ekkor Kerti Traktor felvilágosított, hogy ő látta Feminát a ponton (én nem). Nosza, akkor húzzunk bele, innen lehet tolni bátran. Úgy kalkuláltam, hogy itt kell némi előnyre szert tenni, amit eladhatok Vadállóköveken, és ha egyszerre érünk Prédire, onnan nincs kegyelem! A nagy lejtőkön újabb skalpokat szereztem, de itt már nem volt meg az a flow, kicsit éreztem a jobb térdemet és a combjaimat. Lassítani nem akartam, B-tervként megpróbáltam ballábasra venni a galoppot, de 3 lépés után majdnem megfejeltem az ösvényt, így maradt a megszokott mozgásforma: a jobb lábam így járt, majd verseny után megtaníthatja a balt is fékezni, ha nem mindig ő akar gürizni. Dömöshöz közeledve fejben kezdtem el fáradni, nem igazán emlékeztem az útvonalra, itt már jobban kellett figyelni, megörültem minden egyes jelzésnek vagy narancssárga festésnek, annyira nem voltam biztos magamban. Nehezemre esett a koncentráció is, hogy minden egyes lépésnél döntést kellett hozni, hova tegyem a lábam. Ez 170-es pulzussal, gyors tempónál, 3 és fél óra futás után (és oly kevés rutinnal) természetes, de nekem új érzés volt. Aszfaltos sík maratonon ha az ember az első kiliken belőtte a tempót, csak be kell kapcsolni a robotpilótát és tolni-tolni-tolni, az agynak nem sok munka jut.

Dömös-Prédi

Dömösön Pataporcék vártak, Sára töltötte a kulacsomat, majd nem elfelejtettem „dugni”, izo be, és indulhattam a legnehezebb 2 km-re: a kápolnáig tartó részt már a bejáráson is megkínlódtam, pedig szinte hazai pálya, de ez az alattomos felfelé és a hosszú egyenes nem kedvez a léleknek. Szerencsére fejben fel voltam készülve egy kellemetlen 12-13 percre, de még így is meglepődtem, mennyire várom már a mászást inkább. Itt Lacit láttam, amint Feminára várva méri a köztünk lévő különbséget, akkor nem lehet messze, gondoltam. Tempósan gyalogolva elkezdtem nekimenni a hegynek, és akkor jött a fura érzés: először azt hittem, valami ág csapta meg a lábikrámat, aztán 11 év mélyéről az első maratonomról felderengett bennem az érzés: vádligörcs! Óhogyaza, most jön be az a bizonyos ismeretlen az egyenletbe! Mit kell ezzel csinálni?!
Megijedtem, de próbáltam nem pánikba esni. Végül is haladni így is lehetett, fájni nem fájt, csak furcsa volt. Kb minden 10-20. lépésre „bekapta” a görcs hol az egyik, hol a másik vádlimat. Nem is az adott pillanat volt ebben a legrosszabb, hanem az attól való félelem, hogy ez a helyzet még súlyosbodhat, ha nem találok gyorsan valami megoldást. Volt még nálam fél gél és kb. 1 dl nagyon híg izo, amiket Prédire tartogattam. A gélt előkaptam, a meredeken meg kellett állnom, hogy az utolsó cseppet is ki tudjam sajtolni belőle, minden grammra szükségem volt! Megittam rá az izo felét, és reménykedtem. Mászás közben hátra-hátra nézegettem, azt gondoltam, hogy itt a nyűglődés közben jó eséllyel utol fognak érni, vártam, mikor vág hátba Femina. Ez annyi motivációt azért adott, hogy nem nagyon hagytam magamnak pihenőt, folyamatosan haladtam. A sziklákon hátrafordítottam a sapkám sültjét, hogy még a fejemet se kelljen emelgetni a jeleket figyelve, csak a tekintetemet fordítottam felfelé. Próbáltam az egyenes szakaszokon belefutni, a lépcsőszerű részeken a nagyobb lépéseket lendületesebben kitolni, de ekkor újra jött a görcs. Aztán valahogy a vége felé nagyjából helyrejöttem. Sőt, meglepetésemre a tetőhöz közeledve versenyzőket pillantottam meg magam előtt. Már csak hiúságból is belefutottam :o) Utolértem pár srácot, kunyiztam egy sótablettát, egy Mg-ot és fél dl vizet, mert az én maradék 2 korty izómmal képtelenség lett volna 2 bogyót bevenni. Ezúton is köszi!

Prédi-Kisrigó

Felértem hát Prédikálószékre, menedzseltem a legnagyobb problémát és Femina sehol! Hát akkor hajrá, innen meg kell nyerni! 22 perccel vagyok a terven belül, ez még pesszimista számítások szerint is azt jelenti, hogy ha innen nem jön közbe semmi, 5:10-en belül leszek, ezt alig bírtam elhinni. Zsotyek pontját elhagyva begyújtottam a tartalék rakétákat, és közel maxon (azért a görcs miatt volt bennem egy kis félsz, így olyan 90%-on mehettem) toltam lefelé. Fejben is helyrejöttem, az útvonalat itt már nagyon ismertem, ezt kétszer is bejártam, így csak arra kellett koncentrálni, hogy egyben beérjek. Ezen a szakaszon is előztem pár srácot, bár többségük – köztük Pepe, aki nagyon jól mozgott – szerintem T100-as volt, ők még persze nem hajráztak. A végéhez elém jöttek a fiúk Legóval, örültem nekik :o) Aztán már csak pár száz méter, Kisrigó kapujában még hajráztam egy nagyot, Speróék előzékenyen előre engedtek a kapuban, és már bent is voltam a célban! 5:04:15, megcsináltam, ultrafutó lettem! :o)))
A Dömös-Kápolna szakaszt leszámítva egy percig sem éreztem, hogy nem esik jól, nincs kedvem, lelkesen daráltam végig mind az 5 órát – tehát a cél, az örömfutás teljesült.
Terep 50, sima ügy! :o)

*Amikor szombat este lefeküdtem aludni, amint becsuktam a szemem, még mindig futottak lefelé a lábaim, és akkor felismertem: síelés! Nem meglepő, a sebesség is és kicsit a mozgás is ahhoz hasonlított: aprókat kanyarogva, végig-végig belerugózva hasítani le a lejtőn. 3 éve síeltem utoljára, már nagyon hiányzott, de a T50 nevezési díj úgy tűnik még egy félnapos síbérletet is tartalmazott :o)

Szerző: Hiver

15 komment

Címkék: verseny beszámoló t50

Robot üzemmódban

2010.10.25. 00:24

Tegnap nem égett bennem a tűz. Még csak nem is pislákolt.

Alighanem a BéBu körüli hercehurcának köszönhetően. "Tudod mit, NyuSzika, akkor b+ a fűnyíródat!" Először el se akartam menni, nem szeretem én ezt a lábszétverős pályát, bár már rengetegszer futottam, de akkor nem önmagáért, hanem _A_ versenyért és _A_ csapatért, és lássuk be, azért az egészen más tészta. Most is csak az vitt oda, hogy megismerhessem a csapatomat és a szervezőjét - az utóbbi sajnos nem, és az előbbi is csak részben sikerült, bár az a "részben" remélem hogy "dö beginning of a bjutiful frendcsip" :o). És ha már arra járok, edzzek egyet, ha már úgyis folyton azon nyünyörgök, hogy egyedül nem megy a futás. Hát itt legalább nem leszek egyedül.

A verseny előtti reggel jó bénára sikerült.

A 4-6-os pont elment az orrom előtt, gondoltam ez így ünnepnap kora reggel nem sűrűn jár, akkor lesz időm jegyet venni, mert Bp-en kívülre nem jó a bérlet. Vettem mindjárt kettőt, egyet oda, egyet vissza, az csak a verseny után jutott eszembe, hogy vissza nem kell :o) Míg a pénztáros elővakarta magát, addig el is ment az orrom előtt a második villamos, 2 p követési távolság, wtf?! Aztán persze jó sokáig nem jött, viszont ugyanott állt meg egy busz, amire Nyugati-Moszkva tér volt felírva, felpattantam, megnéztem az útvonalát, rájöttem, hogy ez még bejárja közben a Rózsadombot és Pasarétet, de közben elindult, úgy kellett lekéredzkednem róla. Utána már csak a 22-es buszon voltam elveszve, fogalmam se volt, hol kell leszállni, eddig mindig csak menni kellett a futók tömege után, most - mivel a buszvezető is csak a vállát vonogatta a "Hol a Knáb János Ált.Isk." kérdésre, egy szál futónak látszó pasit kellett leszólítanom, hogy mégis merre az arra. Ő se vágta pontosan, 1 v. 2 megállóval előbb szálltunk le, de végül megtaláltuk. Ja, a suli kapujában még majdnem elhagytam az órámat, de egy srác utánam hozta, ezúton is köszi! Na ez is jól kezdődik, gondoltam...

Beérve az iskolába szerencsére kisimultak a dolgok, egyből belefutottam Rékába és Zsaniba, gyors bemutatkozás, vetkőzés (sikerült jól megválasztani az öltözéket, fent trikó+vékony hosszú, lent vékony hosszú, +bbsapka + kesztyű, pont jó volt erre a hűvös, szélcsendes ideális futóidőre), cuccleadás Rékáék kocsijába, köszönés a régi ismerősöknek, sorbanállás nélküli wc, bemelegítés, minden simán ment. Versenyláz még mindig sehol. A rajtba Zsanival álltunk be, még váltottunk pár szót a tervezett tempóról (ami nekem nem volt, csak tervezett pulzus), aztán el is lőtték a rajtot.

Én bekapcsoltam a robotpilótát, és végig a pulzusra és az érzésre figyelve elkezdtem nyomni az emelkedőt. Próbáltam legalább 174-ig tolni a pulzust, az elején nem akartam szétszaggatni magam, főleg, hogy néha a gyomrom is rendetlenkedett, akkor 1-2 ütésnyit visszavettem. Egy darabig kb. együtt mentünk Zsanival, aztán kikerült a látóteremből, azt hittem, le is szakadt. 5 kilihez olyan 23:15-tel értem. Az első, kicsit elrontott (nem akartam nyakon önteni magam cukros teával) frissítőnél elment mellettem Zsanett, hoppá megvagy! Utána eredtem, jó volt, hogy a pulzuson kívül van még egy fix pont az életemben, a piros fölsőjében a sok kék+szürke futó között nem is volt nehéz szemmel tartani. Meg nem is nagyon távolodott el tőlem, a lejtőn ugyan kicsit nagyobbat robbantott, de valahogy tudtam, hogy a síkon még találkozunk. A lejtőt is próbáltam ésszerű keretek között megtolni, hol rákapcsoltam, ha esett a pulzusom, hol visszavettem, ha már bántotta a fülemet, ahogy csattognak a tappancsaim az aszfalton.
Meglepődtem, hogy elég jelentős sebességkülönbséggel elhúztam Sz.Andiék mellett. A 10 km 43:25 lett, ÁP = 173.

Most volt bennem először olyan érzés ezen a távon, hogy várom a síkot - hiszen azért jöttem, hogy pulzusra futást gyakoroljak, és azt igazán síkon lehet, a többi csak előjáték. A Délihez érve nem is zuhantam össze úgy, mint szoktam. Elkezdtem a 176-os pulzusra hajtani, közben Zsani egyre közelebb került.
Számolgattam, ha most 52 percnél járok, akkor még 40 percet kell kibírni így, sima ügy! A 15-ös tábla mellett órát nyomtam, 19:23-as 5 kilit mértem, ez nem lehet, itt valami el van basz...ltázva.A rakparton utolértem Zsanit, reméltem, hogy tud jönni velem, mert féltem, hogy lesz ebből még nagy megzuhanás (nem lett), és akkor jól jöhet, ha van ott valaki - meg reméltem, hogy én is tudok segíteni neki azzal, hogy most én nyulazok egy kicsit. Közben megelőzött egy srác, kicsit beálltam mögé, de nem akartam 180 fölé engedni a pulzust, így csak 100-200 métert mentem vele: itt már beálltam a "Szasza+10"-re, azaz 178 volt a cél. A Jászainál a frissítőt passzoltam, volt viszont hatalmas szurkolótábor gyerekekből, nem lehetett nem lepacsizni velük. Ez adott egy nagy löket flow-t (gombóc is lett a torkomban), ugyanakkor ki is vett egy kis energiát, de megérte.

A végjáték a körúton kezdődött, ekkor már 178-180 körüli pulzuson, számolgattam, ha olyan 1:32 körüli lesz a vége (hogy miért pont ennyivel kalkuláltam, nem tudom), akkor még 15, 10, stb. percet kell kibírni, menni fog.
Közben Sz.Andi visszaelőzött, de nem hagytam kirángatni magam a ritmusból, én annak is örültem, hogy egyáltalán pariban voltunk pár km erejéig :o) Az Andrássy úton feljött mellém Zsani, egy darabig együtt nyomtuk, de mivel a 15. km óta már 22:30-at mutatott az órám, a 20-as táblát meg nem láttam, nem éreztem késztetést, hogy hajrát nyissak a bizonytalanra. Nem tudtam, hogy másfél, 1 kili vagy csak pár száz méter lehet-e hátra. A Hősök tere közeledett, de ki tudja, hova kanyarog még utána a pálya? Tartottam a 180-at, és elengedtem Zsanettet. Egyetlen motivációt az a fránya 1:29:59 jelenthetett volna, de ahhoz tudnom kellett volna, mennyi van még hátra...

A végén hajrá nélkül, saját mérés szerint 1:30:39-es idővel, 9 mp-cel Zsani után értem be, nem különösebben kifulladva, de azért keményen végigdolgozva ezt a másfél órát.

A hivatalos mérés szerint 1:30:42 lett. Szinte hajszál pontosan mint a NIKE. De ott megvolt bennem a versenyláz, a tüzet csak a szél fújta el néha a rakparton. Ez a mostani futás viszont nem egy versenyhez, sokkal inkább ehhez az edzéshez hasonlított. Most úgy érzem, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudok 1:30:4x-et :o))) A 3. 5 kili átlagpulzusa 176, az utolsó 6,1-é 178, a versenyátlag 175 lett, küldetés teljesítve.

Azt már csak félve jegyzem meg, mert pont én vagyok, aki mindig távol akarja tartani magát a "biztos hosszabb volt a pálya" gondolatoktól, hogy az edzésonline-on azok szerint, akik mérték a távot (köztük a 2. helyezett etióp srác!), volt benne plusz 2-300 méter. Azért fészkelte be magát az a bogár a fülembe, mert valaki a gmaps-en is bejelölte az útvonalat, és eszerint majdnem 21,5 volt, márpedig az én tapasztalatom szerint a gmaps elég pontos, vagy ha nem, inkább kevesebbet mond, mint többet.

Zsani PB-t ment, ezúton is gratula! Remélem, a következő egyéni csúcsát is együtt futjuk, immár 1:30-on belül, két hét múlva a Tudás Útján :o)

Sajnos a levezetést sikerült túl lazára venni, a nyújtást is kihagytam, sőt a mai könnyű futást is ellógtam, így azért mára beálltak a lábaim.
 

Hiver = 1:30:4x :o)

2010.10.23. 13:51

Bébu feles, saját mérés szerint 1:30:39.
Aa hivatalos nettó időm 1:30:42. (NIKE 1:30:41 lett.)
Végig pulzusra futva, egyenletes erőbedobással végigtolva. Edzésfeladat teljesítve, pipa :o)

Most eszem, pihenek egyet, és este írok rendesebb beszámolót is.


Update: holnap este :o)

Holnap BéBu félmaraton

2010.10.22. 23:30

Bemutatkozom a csapatomnak és a csapat szervezőjének és edzek egy jót.

2010 május: BSI maratonváltó későbbre halasztva (ez engem nem érintett)
2010 augusztus: a világ talán legrangosabb ultratrail versenyén a CCC 80 km-nél lefújva, TDS & UTMB törölve, helyette a CCC pályáján rendeztek gyorsan egy ad hoc versenyt az indulók töredékének. (szurkolóként érintett és döbbentett meg a dolog, de ott legalább voltak objektív okok, sárlavina és durva időjárás)
2010 október: elmarad a BéBu, nincs alternatíva, csak az utolsó napi feles lesz megtarva - ezzel a rendezőgárdával ez
"A verseny halála", meglepődnék, ha jövőre minden menne tovább, mintha mi sem történt volna...

FUTURE (akinek az idén ez már a 2. szívása, van gyakorlata a "versenygyász" feldolgozásában) azt írta, ne búslakodjak, koncentráljak most már Firenzére. Megpróbálom.

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: verseny storno bébu

Elmarad a Bécs-Bp :o(((

2010.10.18. 18:25

Mindez indulás előtti napon közölve a futókkal. #^$%@*!"+&/@+!%=$#&

Sajnos mostanáig nem világos számomra, hogy pontosan miért is.
Ennyi derült ki eddig, nem kommentálom.

Amit most a legjobban sajnálok, hogy nem ismerhettem meg közelebbről 4 csapattársamat, akiktől minden bizonnyal sokat lehetett volna tanulni, és jó lett volna velük együtt harcolni a dobogó valamelyik (a mezőny ismeretében talán középső?) fokáért.

Álljon itt FUTURE írása, avagy mit is jelent nekem (is) a BéBu:

"Olyan jó lesz végre nap-nap után célba kúszni, korlátsorba kapaszkodni, tatamikon elterülni, gyúró alatt vicsorogni, emelkedőn sétálgatni, jégesőbe belefutni, szembeszélben helybenfutni, üvegszemmel elbambulni, futás után csonttá fagyni, rajtok előtt elaludni, késő éjjel ágyba bújni, vízhólyagot lyukasztgatni, vacsoráról lemaradni, váltásról is lemaradni, sporttáskákat földön húzni, reggelente „budin” ülni, még háromszor visszamenni, testet-lelket megkínozni, bajtársaknak szorítani, fáradt arccal mosolyogni, magzatpózban elaludni, részidőket számolgatni, útvonalon eltévedni, parkolókat keresgélni, szívtájékon meghasadni, futás közben eléhezni, nyitóbulin tervet szőni, záróbulin számot vetni, Nagy Falaknak nekimenni, üres zsömlét majszolgatni, kedvesekkel összebújni, tyúklépésben lépegetni, tiszta szívből gratulálni, hazafele üzengetni, ötezrenként órát nyomni, ködfátyolon által futni, szakaszokon vitatkozni, sótablettát kortyolgatni, cipőt duplán megcsomózni, rajtszámokat tűzögetni, vetélytársat üldözgetni, gyerekeknek pacsit adni, ellenféllel kezet rázni, pocsolyákon áttrappolni, eső elől elbujdosni, részidőkön sóhajtozni, frissítőket elvéteni, csereruhát ölben vinni, bézbólsapkát igazgatni, szemüveget törölgetni, sebes lábat ragasztani, savas testtel megrendülni, ismerősre ráköszönni, futótrikót jól betűrni, kiskocsmákba betévedni, koleszokban megpihenni, kemény tempót felvállalni, rajtlistákat böngészgetni, görcsös lábbal elbicegni, kora reggel pékhez menni, fájdalommal szembenézni, önmagadat nem kímélni, végül Budán célba érni."

Most szomorú vagyok, nagyon :o(((

Update, okt. 19:
Friss infók a BéBu vendégkönyvéből:
2010 október 19, 08:39:
"Sziasztok Szeretném tájékoztatni az érdeklődőket, hogy elindult Bécsböl 3 csapat és egy egyéni induló, 16 kerékpáros kiséretével.A "mezőny "együtt halad, ha az egyéni futó lemaradna 3 kerékpáros marad vele hogy segítsék a pozsonyi célba.Nagyon büszkék vagyunk Rátok, hogy ezt bevállaltátok,HAJRÁ. Találkozzunk a Tata-Budekeszi futáson legyen ott minél több csapat a rajtnál!! Október 22.-én 8:50 Tatai Edzőtábor"
2010 október 19, 09:15:
"Szép Napot, A HŐS csapatok elhagyták a az első váltóhelyet, a Himbergi temetőt.Teljes biztosítás mellett futnak, ugyanis az osztrák szomszédainkat elfelejtették értesíteni róla ,hogy a verseny elmarad.!!!!!! Üdv:Talabér Attila"

ez több, mint mókás...

Szerző: Hiver

Szólj hozzá!

Címkék: verseny storno bébu

beszámoló előzetes

2010.09.22. 13:21

Egyelőre ennyi, aztán, majd hét vége felé lesz nagy is:-)

4:16:28

NIKE Budapest Félmaraton beszámoló

A tatai minimaraton, a nem túl acélosra sikerült utolsó két hét és Athosz CCC beszámolójának elolvasása után a következő volt a terv: az első 2 kilin óvatosan (4:30) kezdeni, utána felgyorsulni egy még kényelmesen tartható tempóra, 17-ig várost nézni, utána robbantani. Ahogy azt Móricka elképzelte!

Amikor reggel odaértem a versenyterületre, és megláttam a sokezer futót, meghallottam a zenét és a szpíkert, gombóc lett a torkomban. Rég voltam ekkora versenyen, nem is tudom, hogy bírtam ki enélkül a feeling nélkül. Kicsit késésben voltam, de flottul ment az átöltözés, csomagmegőrzés, wc, bemelegítés, pedig hol van már a versenyrutin... Nem csináltam nagy faxnit semmiből, hiszen csak várost nézni jöttem :o)

A kihívás azért kihívás, így az 1:30-on belüli rajtzónáig verekedtem előre magam az utolsó percekben, és ott megtaláltam Szaszát és Ákibácsit is, hurrá! A "milyen tempóval akartok kezdeni?" kérdésre egybehangzó 4:40 volt a válaszuk, hittem is meg nem is.

Aztán elrajtoltunk, próbáltam visszafogott tempót menni, nem is tűnt erősnek. Hősök tere, Andrássy út, majd az első kilinél leesett az állam, 4:16, akkor ebből nem gyorsítunk. Lazán nyomtuk, bár a tempót leginkább Nylonman diktálta, poénkodtunk, senki nem erőlködött. Opera. Gödör. Lánchíd. Várost nézek, tényleg :o) A frissítőknél kijött azért a rutintalanság, Tatán könnyebb volt. Ebben a nagy mezőnyben - nem is emlékeztem rá, hogy 1:30 körül a NIKE-n ilyen
sűrű a mezőny (lehet, hogy 1:25-26 körül már ritkább volt? vagy azóta még többen neveznek?) - alig fértem oda a feladott poharakhoz. Meleg volt, tűzött a nap, a vizezéshez időben elő kellett (volna) szedni a szivacsot, később már inkább a sapkát merítgettem, de az se ment egy mozdulattal, túl nagy volt a választék, víz, izo, víz, ki ér erre rá, jesszusom, elhúztak a nyulaim! Minden frissítés után nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolnom, hogy újra felzárkózzak kis bolyunkhoz. De valahogy éreztem, csak akkor lehet meg az a fránya 1:30, ha végig bírom velük. Ez 12-ig könnyedén is ment, még amikor 4:10-en belül toltuk a hátszeles szakaszon, akkor is. Bár itt már megfordult a fejemben, hogy lehet hogy meglesz még ennek a tempónak a böjtje: "Ha a maraton 30-nál kezdődik, akkor a félmaraton 15-nél. Ki mondta hogy nem fog fájni?! Addig élvezd, amíg tudod! Műegyetem. Lágymányosi híd. Városnézés 4:10-ben." Aztán befordultunk a szembeszeles szakaszra, bár a budai oldalon még nem volt olyan vészes. 12-nél viszont egy elrontott frissítés után - illetlenül bevágtam egy srác elé és elkaptam előle a poharat, majd amikor erre rájöttem, bocsánatot kértem és odaadtam neki, azzal, hogy ha véletlenül marad benne, testálja rám a maradékot - újra a szembeszélbe fordultunk, és itt kellett utolérni a fiúkat. Közben meg valahogy a boly tempója se volt jó, mértem egy 4:30-on kívüli km-t, próbáltam kicsit meghúzni a srácokat, nehogy csapatos elhajlás legyen a dologból. Az nem is lett, elhajlok én egyedül is, nem kell nekem ahhoz csapat! Olyan szembeszél volt, hogy már 1 méterre Szasza mögött se ért sokat a szélárnyék, közelebb meg nem mertem menni, nehogy letapossam a sarkát. Megint előjött a rutintalanság, régen, amikor nem egyedül edzettem, simán elfutottam szoros emberfogásban vki mögött. A Parlamentnél már nem volt őszinte a mosolyom. A 15-ös frissítőnél már annyira leszakadtam, hogy esélyem se volt visszazárkózni, itt már a tisztes (értsd: nem négykézláb) beérésért és nem az 1:30-ért küzdöttem. A tempóm megint kicsúszott 4:30-on kívülre, és ezért is vért izzadtam. Már azt számolgattam, mennyit lehetne még lassulni az 1:32-höz, pedig a részidő még 1:30-on belüli volt. Innen kicsit homályosak az emlékeim, ahol elmúlt a pofaszél, lett helyette kacskaringózás és felüljáró, húztak el mellettem az emberek, köztük a valahol egyszer már leszakadt Ákibácsi is. Reméltem, legalább neki sikerül. A végére kicsit összeszedtem magam, és bár igazi hajrára nem futotta, azért az órám szerint az utolsó 1097,5 m-t 4:11-es átlaggal toltam.

A vége 1:30:41 lett, Tapírtól kaptam az érmet, megölelgetett, gratulált, megdícsért, segített kinyerni az órámból a nettó időt, és úgy örült neki, hogy ettől én is ott-akkor kezdtem el értékelni ezt a majdnem 1:30-at. Köszi Tapír!* :o)))

A végén még kézfogások és gratulák Szaszának és Nylonman-nek, akikre legközelebb nyugodtan rá lehet bízni az 1:30-as nyufilufikat, és akik nélkül ez a műsor nem - vagy nem így - jött volna létre, köszi srácok! A levezetéssel nem sokan bíbelődtek, akinek jól sikerült a futása, az lelkesen élménybeszámolt inkább, akinek nem annyira, az meg örült, hogy élt. Csak én cikáztam föl-le 10 percig a befutózónában, mielőtt kifelé menet a kezembe nyomták a
befutócsomagot, mert nem volt kedvem egy másfél literes palack társaságában kocogni**. Utána még nyújtottam is egy nagyot, mint egy igazi profi, sőt ha már a Szecskában volt az öltözés a lányoknak, a 37 fokos medencét is leteszteltem.

*de ki az a Tapír? ;o)
**sokan fikázták a befutócsomagot, de életmentő volt: fél liter víz kevés lett volna, a másfeles jó ötlet volt. És az a Snickers! Évek óta nem ettem, de ott akkor olyan jól esett, hogy teljesen függő lettem, azóta majd' minden nap betolok egyet, sőt néha kettőt is. Ray már külön elment a METROba gazdaságos kiszerelésben (84 db-os doboz, nyamm) venni nagy tételt belőle.

HAJRÁ GABI!!!

2010.09.18. 23:25

Ha jól számolok, már bőven a rajtzónában kell állnia, 5 perc múlva rajt.
Mindent beleeeeeeeeeee!

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: verseny marathon

1:30:41

Majdnem :o) De mint tudjuk, ami MAJDNEM AZ, az NEM AZ.

helyezés (abszolút): 292. az 5507 indulóból
helyezés a nők között (abszolút): 18. az 1513 indulóból
helyezés a korcsoportomban (N5, 30-35 év között): 2.

osztályzat a futott idő alapján: 4/5
osztályzat a versenyzésre: 2/3 (a beszámolóra még kell aludnom egyet)

Szerző: Hiver

10 komment

Címkék: verseny félmaraton

...és remélem itt is marad a NIKE-ig!

Para

2010.08.25. 17:19

A nyaralásról röviden:
Szombat: utazás, sátorverés, eső, eső és eső
Vasárnap: ráhangolódás, 6 km átmozgatással
H-CS: "edzőtábor" :o)
Összesen kb. 25 óra futás+túrázás, kb. 80 megtett km több mint 4000 m szinttel, 2 csúcskönyvbejegyzés (ezelőtt még sosem írtam csúcskönyvbe!), a 4. napra hagyva a legnagyobb falatot, 1450 m szintkülönbség (PB, ennyit még sosem mentem felfelé egyvégtében) után értünk fel a Storzic-ra (2135 m), majd nyomtuk lefelé ahogy tudtuk, menekülve a sötétedés elől.
P-Szo: pihenés a horvát tengerpartnál, és akkora izomláz, hogy
a kempingben azt is 3x meggondoltam, hogy felmenjek-e a vizesblokkig (kb. 30 lépcsőfok).
Vasárnap reggel már hajlandó voltam egy könnyű átmozgatásra, de mivel a turistajelzés ismét felfelé vezetett, "fusson felfelé a lépcsőkön a halál" jeligére felfelé inkább kutyagoltam(-tunk, Legóval), és csak lefelé futottam. Aztán meg jól hazajöttünk.

Azóta a 2 pihenő- és egy utazós nap ellenére a 3 itthon töltött éjszakát véletlenszerűen valahol a kanapén/ágyban ruhástól elaludva sikerült abszolválnom, minden nap későn ébredve, 9 óra alvás után is tudtam volna még horpasztani tovább. Általános fáradtságot amúgy nem érzek, de valahogy futni semmi kedvem, eddig csak a közlekedős jellegű otthon-munka-otthon távot gyűrtem, 4x3 kilit, és ma már szerda van. Elvileg ez lenne az utolsó erős hét a félmaraton előtt, de érdemi munkára eleddig nem sikerült rávenni magam, és valami azt súgja, ma se fogom.

Úgyhogy most para van futás helyett - vajon hogy lesz ebből egy jól megfutott NIKE?!?!?
Tönkre lehet vágni a jó formát 4 nap hegyi keménykedéssel, vagy ez csak hasznomra lesz? Mindenesetre olyan gyönyörű helyeken jártunk, hogy nem cserélném el egy 1:25-ös félmaratonra se. Talán egy 1:19:59-esre, talán... ;o)

Bankstown Félmaraton

2010.08.22. 09:04

Először is tegnap itt választás volt, és késő éjszakáig néztük a tévében, csak azért, hogy végül döntetlen legyen a két nagy párt között. Kötsögök. Eh, inkább feküdtünk volna le jó korán, mert a gyerekek kb. 30x keltek éjszaka, mikor is Dani 4.50-kor úgy döntött, hogy neki eddig tartott az alvás. Jól kialudtuk magunkat.

Sok-sok év után magamra aggattam a narancspólót (végre rámjött:-) és 6-kor elindultunk Bankstown-ba. A helyszínen neveztünk, chip, rajtszám. Ahogy körülnéztem csupa futófazon. Ez a félmaraton az állam (NSW) hivatalos félmaratoni bajnoksága is. Az már a tavalyi eredményekből kiderült, hogy a mezőny nagy része a bajnokságra jön, így a tervezett 6 perces tempóval a mezőny legvégén leszek, hiába 3 óra 15 perc a szintidő.

A pályáról előzetesen annyit írtak, hogy kiegyensúlyozott a lejtős és az emelkedős részek aránya. Hát, végül is ha ugyanott van a rajt és a cél, akkor nyilván ugyanannyi a le és a fel. Bár kiegyensúlyozottságon inkább a 21 km-be férő felfelék arányát értettem, és egész 5 km-ig meg is voltam róla győződve, hogy kellemesen hullámos, egyenletesen futható a pálya.

A f8-as rajt csak 4 percet csúszott, és a mezőny elhúzott, én meg csak néztem, Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire hátul leszek, hé! Az első pár kilométeren azért helyrebillent a kis lelkem, szépen elkezdtem előzgetni. 2 km környékén apró dombocska, erről eszembejutott két mamai a rajtban, amikor nevetgélve beszélgettek, hogy majd a hill tetején gondolnak egymásra. Gondoltam, most biztos gondolnak. Aha. Aztán még egyszer ugyanez a kör, és akkor egy másik irányba tereltek minket. Itt már jött több komolyabb dombocska. Egész idáig, 6 km-ig szépen ment a kicsivel 5 p-en kívüli tempó, itt azért kicsit visszavettem az arcomból. Egyrészt elkezdtem fáradni, ami kicsit korainak tűnt, aztán meg megláttam azt a dombot, amiről a mamik valószínűleg beszélhettek. Hát, inkább hegy volt. Baromi hosszan kanyargósan kellett megmászni, kicsi lejtő, és mire épp kinyúlt volna a combom, ismét felfelé. Khm... És akkor bevillant a térkép, hogy itt még egyszer... Na, mindegy, a tempót végül 6 percesre csökkentettem, ha nem is egyszerűen, de tudtam tartani. A második kör egyébként könnyebb volt, valahogy okosabban tudtam menni, így hogy tudtam mire számíthatok. 17-nél már nagyon vártam a végét, 18-nál már örültem, hogy csak 3, 19-nél teljesen szétestem és azt hittem sosem érek be, 20-nál meg tényleg csak az éltetett, hátha meglesz 2 órán belül. A mutatós kis karórám szerint 1:59 fél lett kb, a hivatalos versenyidőm 2:00:10. A célban kicsit szédelegtem, de két pohár víz helyretett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a célba érők átlagideje 1:45:21 volt. A Nike-n csak ott kezd sűrűsödni a tömeg:-)

A frissítés sima víz volt, először 6-nál, majd kb 3-4 kilinként. Nem láttam még ilyet, de nagyon funkcionális volt a zacskós víz, vihettem magammal, nem ömlött ki, és könnyen lehet belőle inni futás közben is. Az útvonalon minden egyes elágazásnál irányítók álltak, akik drukkoltak, tapsoltak, az egyik helyen szólt a Tűzszekerek:-)

A pálya nehézsége kb. Monoton maratonéval megegyező volt, amin novemberben 2:29-et mentem. Ennek fényében akár át is gondolhatnám a maratoni időtervet, mondjuk 4:10-4:12-re, de nem dőlök be még egyszer ennek. Megnéztem a maratoni útvonalat, és azok a részek amiket ismerek belőle, hogy is mondjam, kissé dombosak. Marad a 4:20, legfeljebb majd örülök, ha jobb:-)

Mai eredmények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

40. Sun-Herald City2Surf

2010.08.13. 05:14

Vigyázat giccses!!!

A legutóbbi 12 kilis bejegyzésem óta nemcsak, hogy nem írtam, nem is nagyon futottam. Egyszerűen valahogy kimaradtak napok, ha meg elindultam, pár kili után visszafordultam, nem ment, nem is erőltettem.
A világ legnagyobb versenyeként elhíresült City2Surf-öt viszont nagyon vártam, és időtervem is volt, ami az előzményeket tekintve meglehetősen nagyképűnek tűnt.
A világ legnagyobb versenye egyébként mégsem a legnagyobb, találtunk nála 2 nagyobbat is, de azt gondolom, hogy 80 ezer vagy 86 ezer induló között már egyébként nincs nagy különbség. A végleges szám egyébként: 82 134 induló és 67 980 célba érő, és 3 millió dollárnyi adomány.

Egyébként érdekes, rám a tömeg mindig nagy hatással van. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni a BSI-nél, első versenyem az árvíz miatt a Felvonulási térre szorult Vivicittá volt. Csak álltam fent a színpadon Péter Attila mellett és néztem a tömeget, és éreztem a gombócot a torkomban, meg hogy nedvesedik a szemem. Rámnézett Árpi, csak ennyit kérdezett: Te is? Igen. És utána minden alkalommal. Hacsak tehettem, mindig a színpadra álltam és néztem a sok-sok futót, a kavalkádot, ahogy az elit melegít, komoly arccal néz maga elé, piszkálja az óráját, méregeti a másikat, aztán a komoly amatőröket, akik még az utolsó pillanatban is igazgatnak a gps-en, és nyújtanak, a mezőny közepét, aki tapsolnak, sikítanak, nevetnek, és a mezőny végét, ahol izgalomnak nyoma sincs, inkább a felhőtlen öröm, hogy a rajtban lehetnek. A sok gyerek, akiknek talán sikerül az életük részévé tenni a mozgást, sok-sok pozitív élményt adni nekik. Sokan vagyunk sokfélék. Sokan csak a természet lágy ölén szeretnek futni és a város lezárása miatt hőbőrgőknek is ez a fő érvük, de én vagyok annyira önző, hogy szeretem, hogy az Andrássyn, a Lánchídon, a rakparton és még ki tudja hol futhatok, és miattam le van zárva a város. A Nike-nak volt egy szlogenje régebben, talán 2004? Egy napra miénk a város. Hát, Sydney-ben tényleg a miénk volt.

A rajtszám chippel együtt postán érkezett, benne egy kis tájékoztató, hogy az adott rajtszámmal, mikor, honnan kell majd rajtolni, mi hol lesz a célban, ilyesmi. 7 külön rajtszámtartomány, 5 rajthelyszín: 50 meghívott elitfutó, 100 akinek a korábbi eredményei annyira jók, hogy a mezőny elejéről rajtolhatnak az elittel (Balázs idekerült), majd a piros tartomány. Rögtön utánuk az a 39 futó, aki eddig az összes versenyen ott volt, majd következik a zöldrajtszámos kategória. Itt vagyok én, ehhez az 1.39-es félmaraton volt a beugró. A Hyde park egyik oldaláról rajtolnak a kékek, a másikról a sárgák, és a legeslegvégéből a narancsosok. Ebben a kategóriában van mindenki, aki először indul és máshonnan nincs igazolható eredménye, a kisgyerekesek, a babakocsisok.

Aug. 8., reggel hn6-kor ébresztő. Kicsi ivás, bíbelődés a chippel (minek van rajta négy lyuk, ha csak kettőbe kell bedugni?), csomagoptimalizálás. F7-kor elindultunk, nagyon hideg volt, a rövidujjú futópóló felett csak egy vékony futódzseki volt, majd szétfagytam. A vonatindulásig még volt vagy 20 perc, úgyhogy inkább tébláboltunk kicsit, majd jött egy busz City felirattal, felugrottunk rá. Jut eszembe, aznap a rajtszámmal az egész városban ingyen lehetett közlekedni. Sok más városban is van ilyen, sajnos Budapesten a BKV ebben nem partner. (sőt, a verseny napján a kisföldalatti teljes hosszában és a trolikon megerősítik az ellenőri állományt...)

Egy idő után már tele volt a busz rajtszámosokkal, gondoltuk majd követjük a tömeget, mert hogy hol kell leszállnunk, azt nem nagyon tudtuk. Persze mindenki máshol szállt le, a saját rajthelyéhez közel... Mindegy, bőven volt még időnk. Hamar megtaláltuk a zöldeket, a 8.30-as rajthot képest 7.20-kor már sokan álltak bent a rajtzónában. Balázsnak volt előreküldendő csomagja, úgyhogy elmentünk megkeresni, hogy hol lehet eladni. Nem volt egyszerű, nagy tömeg, nagy terület, de meglett. Rajtszámhoz passzoló zacsi, rajta a rajtszám. A csomag gyűjtése vicces volt. Kinyitották a teherautó hátulját, és szépen mindenki elkezdte becélozni a csomagot. Ha a sofőrt sikerült valakinek eltalálni megtapsolták. Nem, a sofőr nem volt mérges, nevetett és ő is tapsolt:-) Mikor megtelt, indult is Bondi-ra, és jött a következő autó. A 8.30-as rajthoz képest 8-kor indultak az utolsó teherautók, szóval - bár időközben azért melegebb lett - mindenki didergett.

8.15 körül álltam a rajtzónába, mindenki mosolygott, nem volt lökdösődés, tülekedés. Pár perc múlva pedig elkezdődött a ruhazuhatag. Ahogy vették le a melegebb cuccot az emberek és dobálták ki a járdára, az önkéntesek pedig gyűjtötték őket, az fergeteges volt. Közeledve a rajtidőhöz elénekelték az ausztrál himnuszt. Körülöttem mindenki telitorokból üvöltötte. (Ezt otthon nehezen tudnám elképzelni. Amilyen pörgős a himnuszunk, a rajtra mindenki depresszióba esne és elaludna.) Eldördült a pisztoly, ééééés nem történt semmi:-) Valószínűleg elindultak a profik a pirosrajtszámosokkal, Balázs is már tolja, de mi még percekig állunk. Majd egyszercsak elbontják előlünk a korlátokat és szépen átgyalogolunk a rajthelyre. Második lövés, és mi is indulunk. Bármerre nézek, eszméletlen tömeg, mégis simán lehet lépni, igaz kerülgetni is kell. Kétszer-háromszor nekem is sarkamra lépnek, megbillentenek, de ez benne van. Lejtőn indulunk, mindenki tolja, és hiába hosszú az előttünk lévő utca, már nem látni az elejét, rég bementek az alagútba. Hiába nem beszéltünk ezeréve, eszembejut Hauanita, aki a kis családias versenyeket szereti, nem bírja a tömeget. Egyszer beszélgettünk erről, de nem tudtam megmagyarázni, hogy én miért szeretem. Most bevillan. Valahogy olyan ez itt beleolvadni a sokezer indulóba, együtt szörfölni fel-le az utcákon, mintha egy valaki futna csak, akinek te egy pici része vagy. Egyetlen identitás, egyszerre dobban a szív, egyszerre lép, egyetlen gondolat vezérli, felérni a Heartbreak Hill tetejére és onnan lecsorogni Sydney ikonikus tengerparti strandjára, Bondi-ra.

Az alagútban kétfelé lehet futni, a hangulat olyan, mint otthon az éjszakai futáson, indián üvöltés, taps, nevetés. Az alagút után egyszercsak egy másik utcáról is becsatlakoznak, akik az elején a másik irányt választottak itt jönnek vissza. Az első sétálót kb. 2 kilinél hagyom le. Idős bácsi, 70 körüli, lila rajtszámmal, sárga pólóval. Ő azt elmúlt 39 évben mindig itt volt és szörfölt Sydney utcáin. Hihetetlen biztatást és tapsot kap. Innen emelkedik, majd kicsit lejt, majd megint emelkedik, tényleg szörf. Valahogy mindig azt képzeltem, hogy Sydney lapos, és erről már több ízben kiderült, hogy tévedtem, mégsem néztem utána a pályavezetésnek. Ki gondolná, hogy a centrumból a tengerpartra felfelé kell futni??? Hát, kell. Kanyargunk az utcákon, fogalmam sincs merre járunk. A km táblákból a 6-os az első, amit észreveszek, 6 percen belüli tempót nyomok még az emelkedőn is, pedig ott azért a belesétálás gondolata is felmerült. Az út szélén szurkolók, zenekarok, igen, Elvis él, a saját szememmel láttam:-) Lépten nyomon frissítőállomások. Mindenütt önkéntesek, gyerekek, lassú a kiszolgálás, de mindenki fegyelmezett. Nincs tolongás, sürgetés. Sok helyen a szponzorok extra gumicokrot osztogatnak, tényleg funrun. A Heartbreak Hill tetejét mindenki megtapsolja, majd egy nagy levegő és be lehet izzítani a rakétákat. Hosszú hajrá, de menni fog. A 13. km már a Bondi Beach-en van, de innen még egy szép nagy kanyar következik. Befutó, s mivel csak mutatós órám ,így egy elég pontatlan 1:22-es eredményt könyvelek el, aminek örülök, 6 percen belül vagyok. Éremosztás, hosszú-hosszú frissítősor, befutócsomag-osztás. Önkéntesek, gyakorlatlanok, mégis mindenki türelmes. Az előre küldött csomag visszaszerzése is jó időbe kerül, mikor valaki megkapja végre, nagy taps is jár mellé:-)  Senki nem siet, mindenki téblábol, megy a partra, ahol cégek tucatjai állítottak fel sátrakat, mindenki piknikezik, bbq-zik, sokan a tengerbe vetik magukat. Balázzsal Gyaloggaloppot és a Balaton Maratont emlegetjük, mert hogy itt is tél van:-)

Dél körül felkerekedünk elindulunk haza. A szervezők a legközelebbi vonatállomásig különbusszal viszika futókat. A buszokhoz eszméletlen sor áll, Balázs szerint 200 m, szerintem meg néhány kanyart nem látott, a sokszorosára tippelek. Tényleg nem túlzok, szerintem 800-1000 m körül lehetett. Az emberek nagyon fegyelmezettek, senki nem tolakszik, mindenki vár a sorára. Furcsa ez a magyar szemnek:-) Mikor a dombról visszanézek a partra, még mindig tömött sorokban futnak be az emberek.

Kedden a Sydney Morning Herald melléklete 56 oldalas, a teljes eredménylistával, és szerdára a honlapra is felkerülnek az eredmények. 1:20:50 lett vége:-)

A maratoni időtervet azért a fentieknek megfelelően át kell egy kicsit igazítani. A 6 perces tempó nem lesz sajnos (még) pálya, szóval a 4.20 megfelelőnek tűnik. Aztán majd meglátjuk, van még addig több mint egy hónap.

Coitus interruptus

2010.08.11. 17:18

avagy Tatai Minimaraton, 14 13,? km

Az előzetes terv az volt, hogy legrosszabb esetben is (ez nálam általában a kánikulát jelenti) 63 percen belül kéne futnom, jó időben a 62, esetleg 61 is megcélozható. Mivel kb. 5 éve nem indultam egyéniben utcai futóversenyen, így óvatos futást terveztem: első 2 km lightosan (4:30-4:40, lényeg, hogy erőlködés nélkül menjen), a közepső 10 km hosszútávú versenytempóban (4:30?, 4:20? Ki tudja?), az utolsó kettőre meg be lehet izzítani a rakétákat egy hosszú hajrára. (4:20? 4:10? Majd kiderül...)

A versenyre eljött velem Ray, aki hősiesen végigállta a nevezést, versenyt, várakozást, eredményhirdetést, és vittük Legót is, akivel a bemelegítést+levezetést futottam -  mondtam már, hogy imádom a családomat? :o) Rögtön amikor odaértem, találkoztam Snecivel és Lunával, és később előkerült Szasza is, jó volt ismerős arcokat látni.

A tervet majdnem maradéktalanul sikerült betartanom: az első, lassabb km után (előzgetni és kerülgetni kellett az embereket, így lett 4:29, nem rossz) megállapítottam, hogy jajdejó, nem futottam el az elejét, és nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolni. Innentől kezdve gyakorlatilag végig előztem.
Az időjárás kegyes volt, eleve nem volt meleg, de közben még az eső is rákezdett, minden adva volt egy jó futáshoz.
A 2., 3., és 4. km táblát nem láttam, de utólag talán jobb is, így nem tudtam megijedni a tempótól. Aztán amikor 5-nél 17:04-et mutatott az órám az elmúlt 4 kilire, már nem volt mitől: gyors fejszámolás, úristen, ez 4:16-os tempó! De hát már 4 kilit lefutottam ebben, és még csak meg se kottyant, akkor hát nyomni tovább! Elegánsan futottam, kb. 2 kilinként volt frissítő, és mivel kétszer is túl messze vittem a poharat, már nem akartam eldobni, így még arra is volt gondom, hogy szemetesbe hajítsam be őket.
4:18, 4:12, 4:18, 4:18, 4:20, 8:41 következett (nem, nem lassultam le ennyire, csak nem láttam a 11-es táblát). Közben néha váltottam 1-2 mondatot a körülöttem futó srácokkal, szóval még a beszéd is ment ennél a tempónál. 12-nél utolértem végre a két SPURI SC-s sárga trikós srácot, akik irtó rendesek voltak, egyikük végig figyelt rám, bíztatott, és páros felvezetést biztosítottak a hosszú hajrához – pont ők is itt kezdtek el gyorsítani, csak mennem kellett velük. Ezúton is köszi, fiúk! :o) Toltunk így egy 4:03-as kilit, és lelkiekben már készültem még egy ilyenre (simán ment volna), amikor kezdett gyanúsan ismerős lenni a környék, és 1:28-nál a célkapuban találtam magam. 57:12-es idővel! Na én ilyet nem tudok 14 kilin, az tuti.

Mit ne mondjak, fel voltam háborodva, bennem maradt párszáz méter 4 perces tempóban, sose tudom meg, pontosan mennyi is volt a táv, és mennyit mentem volna 14 km-en. Egyedül az vígasztalt, hogy 4. lettem a nők között, és első a korcsoportban – újrakezdésnek nem rossz. Bár ahogy az eredményhirdetést elhúzták... Kupára én ennyit még nem vártam (de, de az rég volt, már nem is emlékszem), a tombolát meg ki is hagytuk, mert már majd’ éhenhaltunk. Remélem, Sneci azért nyert helyettünk valamit.

Most lehet számolgatni 14 km-re vonatkoztatva:
A. tegyük fel, hogy a 13-as tábla jó helyen volt, és ment volna a 4 perces utolsó km (mert ment volna, ebben biztos vagyok): 55:45+4:00 = 59:45, 4:16-os átlag, királyság! :o)))))
B. tegyük fel, hogy Szasza mérése és Luna információi jók, és 13,6 volt a táv: 57:12/13,6*14 = 58:53, 4:12-es átlag, na ez már az „el se hiszem” kategória.

Mindenesetre a 4:16-os átlagot figyelembe véve sajnos szigorúnak kell lennem magammal, és mégiscsak kitűzni azt az 1:30-as célidőt a NIKE-ra. Kizárólag jó idő esetén, kánikulára nem érvényes!

Dévényi Tibi bácsinak pedig ezt üzenem:
1. szeretnék ilyen időjárást a NIKE-ra is!
2. szeretném a NIKE-n a két SPURI-s sárgatrikós srácot 17 kilihez :o)
3. szeretnék egy új – puha, nem lapostalpú, de könnyű - félverseny cipőt (NIKE Air Skylont mé’ nem gyártanak már?!), mert az „öregek” közül az elmúlt hetekben eddig kettőt le kellett selejteznem, a harmadik-negyediket csak azért nem, mert még nem mertem őket felvenni...

Tegnap futottam egy közel-félmaratont, 20,6 km* 320 szinttel 1:34 alatt. (Odafelé emelkedő, 52:50, visszafelé lejtő, 41:12) Volt 2 fős (Jil+Ray) biciklis kíséretem, így persze könnyű. Az emelkedő első felén adták a tempót, megitattak, aztán direkt lemaradtak ("nem bírjuk a tempódat"), hogy növeljék az önbizalmamat :o).
Ebből az időből egyenesen következik, hogy az 1:39-es időterv a NIKE-ra tényleg nagyon alultervezett, kéne most már valami konkrétabb. De fogalmam sincs, mi jöhet ki az eddigiek alapján. Elfutni nem akarom, az 1:30-at még nem érzem reálisnak, az 1:35-tel meg nem lennék boldog...
Lehet, hogy lopok ötletet a futo.blogból, és a verseny előtt kiírok vmi tippversenyt :oD

*azért csak ennyit, mert már így is volt szombatig 73 km-em erre a hétre

8-9-10. heti terv

2010.07.21. 00:07

Tekintettel arra, hogy a múlt hét még könnyű hétnek is gyenge volt, a következő erős ciklust előre hozom, és már hét közepén belevágok:





 

 

 

 

 

 

 

 

Íme a színes-szagos edzésterv :o)
Jelmagyar:
Sárga: könnyű periódus
Narancs: erős periódus
Lila: terep, Lego
Kék: hosszú (20+ km)
Piros: verseny
Tűz: RT/tempó futás

Szerző: Hiver

2 komment

Címkék: verseny terv gyorsítás

Emlékeztetőül, ez volt az eredetileg kigondolt féléves terv:
június: belerázódás

július+augusztus: alapozás
szeptember+október: gyorsítás
november: formaidőzítés


Mostanra az kristályosodott ki bennem, hogy nincs értelme nyáron alapozni, több okból:
1. MELEG, HŐSÉG, KÁNIKULA – minél rövidebb időt tölteni a 3x fokokban futással, és ennek a törekvésnek a hosszú futások nem kedveznek
2. A belerázódás olyan jól sikerült, hogy már július elején simán abszolváltam egy 56 km-es hétvégét, benne egy előéletemhez képest elég korrekt 28 kilis aszfaltos futással. A hosszú futások tehát még mindig jól mennek, hamar elkapom a gépszíjat, kár most ezt erőltetni. (2 hónapja még azon is aggódtam, hogy le tudnék-e futni egy félmaratont egyben...)
3. ha kevesebbet futok az elején, kisebb a sérülés veszélye – rám edzésmunkában igaz a jól bevált mondás fordítottja, nem az iram öl, hanem a táv :o)
4. rám fér a gyorsítás, és van is kedvem hozzá – jöjjenek tehát a rövid, pörgős edzések, ezzel talán sikerül 1:30-hoz minél közelebbi időt futni a NIKE-n. A többit meg utána meglátjuk.

Sri Chinmoy 10, Dolls Point

2010.07.12. 15:57

Idén, ami a versenyeket illeti, nem voltam túl szerencsés...
Először is január 10, hobarti félmaraton ugrott a műtét miatt. Aztán a canberrai maratont törölték. 2 versenyszervező összeveszett a tulajdonláson, és a városvezetés addig nem adta ki a területfoglalási engedélyt, amíg meg nem egyeznek. Megegyezni nem sikerült, a versenyt törölték. Komolyan, most ilyen van??? Khm, a kérdés költői volt. Mivel gőzerővel készültem és már a 30 kilin is túl voltam, ezért kamatoztandó a befektetett munkát beneveztem a Sri Ch sorozat egy 16-os távjára. 1:40 körül értem célba, teljesen kikészülve, igaz meleg is volt nagyon, de akkor azt éreztem, hogy ebből sosem lesz maraton. Erre rá 2 nappal egyébként begyulladt a fogam, feldagadt a fejem, fogorvos, repülés, 5 hét Bp, fogászattól függetlenül újabb műtét, és így a betervezett-befizetett Sydney félmaraton is ugrott. Ez ugye 4-ből 3. Június 4-én kezdtem újra a projektet, itt a blogban dokumentálva van azóta minden megtett kili. Remélem, most már, ami a versenyeket illeti, több műtét, fogászati nyavalya nem szól közbe, valamint a versenyszervezők is békét kötnek.
Aug 8-án rendezik a világ legnagyobb futóversenyét, alább már volt róla szó, oda neveztem, az 14 kili. Igazából a tervbe csak nehézkesen szuszakolható, de mindenképp meg akarom nézni belülről, nem lehet ezt kihagyni.
Aug. 19-én pedig Sydney Running Festival, mindenféle földi jóval; maraton, félmaraton, 10 kili, meg gyerekeknek is vmi rövidke. Erre a napra lezárják Sydney legnagyobb hídját a Harbour Bridge-et, és azon lehet keresztülfutni. Nem mondom, nem egy Verazzano élmény, és csak 2500 körüli a maratoni létszám, de akkor is. Igaz, tegnap belenéztem a nevdíjakba, aussieknak és kiwiknek 135 AUD a nev díj, gyüttmenteknek 180. Ha itteni címem lévén elfogadnak aussienak, akkor is húzós, na. Szóval tegnap elkezdtem keresgélni más maraton után, találtam is itt NSW-ben, de még így is olyan messze van, hogy odajutni annyiba kerül, mint helyben a nevezés. Úgy döntöttem, mégis csak átfutok azon a fránya hídon... 4 óra alatt.
Ennyit a balszerencséről és a tervekről.
Most vasárnap pihenőhét jegyében, és mindenféle gyorsító munka nélkül (na jó, volt pár hete egy tempó és egy fartlek) hirtelen felindulásból beneveztünk a Sri Chinmoy sorozat egy újabb versenyére, Botany Bay-be. Választható távok: 5 km (ennyiért nem öltözünk át, mondta Hiver régi edzője) 10 km hmmm, OK, és félmaraton ( a táv meglett volna, de azt semmiképp nem akartam, hogy mindenki rám várjon, meg hát különben is pihenőhét...)
Az akcióhoz tettestársakat is találtunk Pista és Szandra személyében.
Reggel 6-os kelés, összecsomagolása a gyerekeknek, nagyinak, szendvicsgyártás, 7.05-kor már ki is gördültünk a garázsból, és senkit sem felejtettünk itthon.
7.40-kor gyors rajtszámátvétel (kicsit béna önkéntesek, de nagyon bájosak), melegítés nem sok, de a látszatra adni kell:-) 8-kor elrajtolt a félmaraton, 8.20-kor a 10 km, utánunk pár perccel pedig az 5 kilisek.
A rajtnál hátraálltam, szép komótosan kezdtem. A pulzusmérős órát Balázsnak odaadtam, szóval nekem csak a kis percmutatós órám maradt. A terv minél közelebb kerülni a 60 perchez, merthogy még a tempófutásom során is épp csak hogy belül tudtam kerülni a 7 perces kiliken, szóval az egy óra is kissé ambíciózusnak tűnt. Eleinte Pistával tartottam, de hamar elengedtem. Az első két kilin próbálgattam a körülöttem lévőket, kinek a tempója, lépéshossza passzol, de valahogy nem stimmelt senkié, meg aztán nagyon lötyögősnek tűnt az egész. Ennél azért bátrabban kellene futni, úgyhogy egy kicsit ruganyosabbra vettem a figurát. Érdekes volt egyébként, egyáltalán nem gyorsítottam, csak testtartást változtattam és ruganyosabban léptem. 4 kili körül beértem Pistát, aztán 6-nál jött egy laza hídmászás, majd ugyanez visszafelé. Ami érdekes, újszerű érzés volt, hogy bár azt éreztem eléggé a határon futok, mégis végig kényelmes maradt a tempó, folyamatosan előztem és éreztem az erőt. Ha saccolnom kellene kb 3-tól, szinte a végéig flow-ban futottam. A vége 56:35 lett, ami azt jelenti, hogy nem csak, hogy kiléptem a 7 perces kilik bűvöletéből, de jócskán 6 percen belülre is kerültem. Jó volt. Kellemes fáradtság, no izomláz. Ebből kellene még 3, meg egy pici és megvan a 3:59 szeptemberben:-)
A futás után a sri ch-os frissítőasztal: víz, banán, narancs, éééés palacsinta. Kb 10 féle öntet választható. Hős voltam, összesen két falatot ettem, a többit a gyerekek falták fel.

Mai gyerekszáj:
D: Tegnap hol voltunk?
B: Futóversenyen
D: Gyaloglón
B: Nem is! (D)Rukkolni!
D: Nem is! Palacsintát enni!
B: Csokisat!

A Sri Chinmoy sorozat

Eredmények

Szandrának pedig ezúton is gratulálok élete első futóversenyéhez, egyben élete első 5 kilijéhez (34 perc wow)!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2817

2010.07.07. 18:46

Beneveztem a NIKE-ra. Célidőnek 1:39-et írtam be, legyen ez a minimumcél, aztán majd kiderül, mennyire sikerül felpörögni. Ez 4:40-es átlagot jelent, régen ez volt a kényelmes tempó, ami igazán testhez állt, ha nem figyeltem, spontán 4:40-ben futottam. Jó lenne újra eljutni idáig.

Szerző: Hiver

5 komment

Címkék: verseny

32F

2010.06.28. 11:48

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MEMO: ORVOSI IGAZOLÁST SZEREZNI!!!                     

Szerző: Hiver

Szólj hozzá!

Címkék: verseny firenze memo