Coitus interruptus

2010.08.11. 17:18

avagy Tatai Minimaraton, 14 13,? km

Az előzetes terv az volt, hogy legrosszabb esetben is (ez nálam általában a kánikulát jelenti) 63 percen belül kéne futnom, jó időben a 62, esetleg 61 is megcélozható. Mivel kb. 5 éve nem indultam egyéniben utcai futóversenyen, így óvatos futást terveztem: első 2 km lightosan (4:30-4:40, lényeg, hogy erőlködés nélkül menjen), a közepső 10 km hosszútávú versenytempóban (4:30?, 4:20? Ki tudja?), az utolsó kettőre meg be lehet izzítani a rakétákat egy hosszú hajrára. (4:20? 4:10? Majd kiderül...)

A versenyre eljött velem Ray, aki hősiesen végigállta a nevezést, versenyt, várakozást, eredményhirdetést, és vittük Legót is, akivel a bemelegítést+levezetést futottam -  mondtam már, hogy imádom a családomat? :o) Rögtön amikor odaértem, találkoztam Snecivel és Lunával, és később előkerült Szasza is, jó volt ismerős arcokat látni.

A tervet majdnem maradéktalanul sikerült betartanom: az első, lassabb km után (előzgetni és kerülgetni kellett az embereket, így lett 4:29, nem rossz) megállapítottam, hogy jajdejó, nem futottam el az elejét, és nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolni. Innentől kezdve gyakorlatilag végig előztem.
Az időjárás kegyes volt, eleve nem volt meleg, de közben még az eső is rákezdett, minden adva volt egy jó futáshoz.
A 2., 3., és 4. km táblát nem láttam, de utólag talán jobb is, így nem tudtam megijedni a tempótól. Aztán amikor 5-nél 17:04-et mutatott az órám az elmúlt 4 kilire, már nem volt mitől: gyors fejszámolás, úristen, ez 4:16-os tempó! De hát már 4 kilit lefutottam ebben, és még csak meg se kottyant, akkor hát nyomni tovább! Elegánsan futottam, kb. 2 kilinként volt frissítő, és mivel kétszer is túl messze vittem a poharat, már nem akartam eldobni, így még arra is volt gondom, hogy szemetesbe hajítsam be őket.
4:18, 4:12, 4:18, 4:18, 4:20, 8:41 következett (nem, nem lassultam le ennyire, csak nem láttam a 11-es táblát). Közben néha váltottam 1-2 mondatot a körülöttem futó srácokkal, szóval még a beszéd is ment ennél a tempónál. 12-nél utolértem végre a két SPURI SC-s sárga trikós srácot, akik irtó rendesek voltak, egyikük végig figyelt rám, bíztatott, és páros felvezetést biztosítottak a hosszú hajrához – pont ők is itt kezdtek el gyorsítani, csak mennem kellett velük. Ezúton is köszi, fiúk! :o) Toltunk így egy 4:03-as kilit, és lelkiekben már készültem még egy ilyenre (simán ment volna), amikor kezdett gyanúsan ismerős lenni a környék, és 1:28-nál a célkapuban találtam magam. 57:12-es idővel! Na én ilyet nem tudok 14 kilin, az tuti.

Mit ne mondjak, fel voltam háborodva, bennem maradt párszáz méter 4 perces tempóban, sose tudom meg, pontosan mennyi is volt a táv, és mennyit mentem volna 14 km-en. Egyedül az vígasztalt, hogy 4. lettem a nők között, és első a korcsoportban – újrakezdésnek nem rossz. Bár ahogy az eredményhirdetést elhúzták... Kupára én ennyit még nem vártam (de, de az rég volt, már nem is emlékszem), a tombolát meg ki is hagytuk, mert már majd’ éhenhaltunk. Remélem, Sneci azért nyert helyettünk valamit.

Most lehet számolgatni 14 km-re vonatkoztatva:
A. tegyük fel, hogy a 13-as tábla jó helyen volt, és ment volna a 4 perces utolsó km (mert ment volna, ebben biztos vagyok): 55:45+4:00 = 59:45, 4:16-os átlag, királyság! :o)))))
B. tegyük fel, hogy Szasza mérése és Luna információi jók, és 13,6 volt a táv: 57:12/13,6*14 = 58:53, 4:12-es átlag, na ez már az „el se hiszem” kategória.

Mindenesetre a 4:16-os átlagot figyelembe véve sajnos szigorúnak kell lennem magammal, és mégiscsak kitűzni azt az 1:30-as célidőt a NIKE-ra. Kizárólag jó idő esetén, kánikulára nem érvényes!

Dévényi Tibi bácsinak pedig ezt üzenem:
1. szeretnék ilyen időjárást a NIKE-ra is!
2. szeretném a NIKE-n a két SPURI-s sárgatrikós srácot 17 kilihez :o)
3. szeretnék egy új – puha, nem lapostalpú, de könnyű - félverseny cipőt (NIKE Air Skylont mé’ nem gyártanak már?!), mert az „öregek” közül az elmúlt hetekben eddig kettőt le kellett selejteznem, a harmadik-negyediket csak azért nem, mert még nem mertem őket felvenni...

56 kilis hétvége

2010.07.05. 20:40

Dömörkapu az én barátom

Számokban: Szo: 4:40-es kelés, 2+27 km, 2 lány, 2+1 kutya, egy tucat patakozás, +100 szúnyogcsípés, + 2 óriási lila folt fenéktájon, - 1 boka, +1 kavarás, kicsi izomláz, szumma 5 óra
Vas: 6 órás kelés, 27 km, 2ó31p, 3 lány, 1 fiú, 0 kutya, 2 futó, 2 bringás, +100 b+ az emelkedők miatt :o), közepes izomláz

Szombat: DömDöDöm, 2 (HÉV-ig)+27 km, 2 kutyás CC! Szeder nagyon fegyelmezetten jött, Lego kicsit sokat kolbászolt a lábam alatt. Egyszer majdnem repültem utánuk, amikor a 3 kutya egybehangzóan úgy döntött, hogy márpedig ők levadásszák a felrebbenő sast (vagy mi volt), önbizalomból jeles :o) Hergelték egymást, én alig bírtam megtartani 22+25 kiló kutyát, csúsztam utánuk talpon a köves úton, félelmetes volt. Aztán Legót le tudtam kapcsolni és kézbevenni a pórázt, akkor már legalább nem egyszerre és egy ponton rángattak, így túléltem. Patakokból kifogyóban a víz, viszont dögmeleg, ezért minden adandó alkalommal megálltunk itatni/fürdetni, én 1x seggeltem egy nagyot a patakparti hordalékon. Odafelé aszfalt+dózerút, „fordítóban” lakmározás (kenyér+szalonna+hagyma+paprika+sajt), vissza végig bent a jelzésen, a dzsumbujban. Sikárosnál kavartunk egy jót, Jil-nek kicsit kiment a bokája, szerencsére a rétről kiérve már tudott vele futni. Kevésbé fáradtam el, mint a múlt héten.

Vasárnap: összeállt a nagy csapat, Jil+Ray bringával (Jil ráadásul oda is tekerve jött), Kicsihangya+én futva. Kutyákat otthonhagytuk, mert ebben a melegben velük nem lehet összefüggőt futni. Így mindenkinek jobb volt az aszfalt, Dömörkaputól Pilisszentkeresztig és vissza. Sajnos az emelkedőket rosszul saccoltuk, kutyával (az elején még lelkesen húznak), futva nem tűnt olyan vészesnek, mint bringával, kaptam is utána Ray-től a fejemre, hogy egyből 10,5 kili folyamatos hegymenettel szívatom. Nekem nagyon jól ment, sima ügy volt, VÉGRE ÉRZEM AZ ERŐT! :o))) A felfelék is jól mentek, és alig vártam, hogy a hosszú kapaszkodás után lehessen gurulni lefelé. Amúgy is könnyebb dolgom volt, már rutinos vagyok a hátizsákos, erdei hosszúk terén (cucc, frissítés, fej), Kicsihangya viszont eleve fáradtan indult, és hajlamosabb eléhezni is (próbáltam tömni aszaltgyümölccsel + vízzel, de a végén már csak azt hajtogatta, „kóla, kóla”, de az nem volt nálunk), meg egy kicsit később is fordultunk, mint terveztük, így visszafelé néha belesétáltunk, de a végén boldogok voltunk, hogy megcsináltuk, és így elsőre az az 5:35-ös átlag is király, amit ezen a szintes terepen mentünk. Utána Szentendrén vettünk kólát a függőknek, így senki sem szenvedett maradandó károsodást.

Egész hétvégén én voltam a hajcsár, talán egy kicsit türlemetlenebb voltam a cimborákkal, mint kellett volna, de még mindig sokat tökölünk, és rosszul tűröm, amikor közben esznek a szúnyogok, meg a vasárnapi indulás is nagyon nehezen jött össze. Meg nagyon benne volt a bugi a lábamban futás közben is. Remélem, azért még nem utálnak nagyon...
Aki ismer, az meg csodálkozhat, hogy egyszer sem rám kellett várni ;o)

Gyalogolni nehéz

2010.06.23. 15:35

Mivel a térdem még nem volt tökéletes, és amúgy is az ág is húzott (szombaton szinte egész nap fájt a gyomrom, vasárnap hajnalban meg arra ébredtem, hogy rettenetesen bedagadt a szám széle, azóta se tudom, mitől volt, de reggelre szerencsére már viszonylag szalonképesen néztem ki), a futást vasárnapra is levettem a programról, helyette elkísértem Ray-t élete első teljesítménytúrájára (Óbudai Határtúra 15). Gyalog. Azt hittem, gyerekjáték lesz. A teljesítés maga nem is okozott gondot, néha túl gyors tempót is diktáltam Ray-nek, futhatnékom is sokszor támadt (Legónak is, kétszer is eltűnt percekre az erdőben, a másodiknál már nem volt őszinte a mosolyom, amikor végre előkerült). Az első gyanús jel az volt, hogy rendesen megreggelizve is elfogyott két szendvics menet közben, otthon pedig még jól belakmároztam hagymás-szalonnás kenyérből. Egy délelőtt alatt többet ettem, mint máskor egész nap. Lehet, hogy ugyanakkora távon több kalóriát éget el az ember gyalogolva, mint futva?!
Aztán másnap jött a feketeleves, ólmos fáradtság, úgy éreztem magam, mint aki előző nap lefutott egy maratont, és még a tetejébe jól meg is verték. A fenekemben még ma is izomláz van. Mindez egy 4 km/órás tempóban teljesített túrától.
Ezek után óriási respect azoknak, akik gyalog letolják a Kinizsit, ha valaha ilyenre vetemednétek, még a rajtban üssetek agyon egy szívlapáttal! Csakis futva, sehogy máshogy! Gyalogolni nehéz.

Viszont a fentiekből arra következtettem, hogy ez igenis komoly sporttevékenységnek számít, így simán hozzászámolom a heti szummához, ami így alakult:

K: 2(L)+3 km + 3 km
Sze: 11(L) km
Cs: 3 km + 3 km
P: reggel HHH, 8(L) km + 3 km
Szo: nulla (kötsög kisbusz, kötsög térdem)
Vas: 17 km, GYALOGTÚRA, jó lesz keresztedzésnek :o)
Összesen: 53 km (2. szabály kipipálva, nem úgy mint a múlt héten)

Öröm az ürömben, hogy megvolt a heti 4 futós hétköznap, és némi trendet is felfedezni vélek a hétköznapi km-gyűjtögetésben, ez jó:
1. hét: 13 km
2. hét: 24 km
3. hét: 36 km
Ami a „baleset” miatt kimaradt, az meg nem a kihívásos része a futásnak, hanem az élvezet, így jártam.