2489

2011.07.01. 11:18

Tegnap beneveztem a NIKE-ra.
Célidőnek 1:28-at írtam be.
Ugyan mindenféle bűbájok és boszorkányságok (pl. matematika) segítségével 1:26-ot jósoltam magamnak egy fokozó és egy résztávos futás alapján, de ez egyelőre Mission: Impossible-nek tűnik, a tavalyi 1:30:41 után már az 1:28-nak is örülnék. Van két hónapom felkötni a gatyát!

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: verseny nike félmaraton

Robot üzemmódban

2010.10.25. 00:24

Tegnap nem égett bennem a tűz. Még csak nem is pislákolt.

Alighanem a BéBu körüli hercehurcának köszönhetően. "Tudod mit, NyuSzika, akkor b+ a fűnyíródat!" Először el se akartam menni, nem szeretem én ezt a lábszétverős pályát, bár már rengetegszer futottam, de akkor nem önmagáért, hanem _A_ versenyért és _A_ csapatért, és lássuk be, azért az egészen más tészta. Most is csak az vitt oda, hogy megismerhessem a csapatomat és a szervezőjét - az utóbbi sajnos nem, és az előbbi is csak részben sikerült, bár az a "részben" remélem hogy "dö beginning of a bjutiful frendcsip" :o). És ha már arra járok, edzzek egyet, ha már úgyis folyton azon nyünyörgök, hogy egyedül nem megy a futás. Hát itt legalább nem leszek egyedül.

A verseny előtti reggel jó bénára sikerült.

A 4-6-os pont elment az orrom előtt, gondoltam ez így ünnepnap kora reggel nem sűrűn jár, akkor lesz időm jegyet venni, mert Bp-en kívülre nem jó a bérlet. Vettem mindjárt kettőt, egyet oda, egyet vissza, az csak a verseny után jutott eszembe, hogy vissza nem kell :o) Míg a pénztáros elővakarta magát, addig el is ment az orrom előtt a második villamos, 2 p követési távolság, wtf?! Aztán persze jó sokáig nem jött, viszont ugyanott állt meg egy busz, amire Nyugati-Moszkva tér volt felírva, felpattantam, megnéztem az útvonalát, rájöttem, hogy ez még bejárja közben a Rózsadombot és Pasarétet, de közben elindult, úgy kellett lekéredzkednem róla. Utána már csak a 22-es buszon voltam elveszve, fogalmam se volt, hol kell leszállni, eddig mindig csak menni kellett a futók tömege után, most - mivel a buszvezető is csak a vállát vonogatta a "Hol a Knáb János Ált.Isk." kérdésre, egy szál futónak látszó pasit kellett leszólítanom, hogy mégis merre az arra. Ő se vágta pontosan, 1 v. 2 megállóval előbb szálltunk le, de végül megtaláltuk. Ja, a suli kapujában még majdnem elhagytam az órámat, de egy srác utánam hozta, ezúton is köszi! Na ez is jól kezdődik, gondoltam...

Beérve az iskolába szerencsére kisimultak a dolgok, egyből belefutottam Rékába és Zsaniba, gyors bemutatkozás, vetkőzés (sikerült jól megválasztani az öltözéket, fent trikó+vékony hosszú, lent vékony hosszú, +bbsapka + kesztyű, pont jó volt erre a hűvös, szélcsendes ideális futóidőre), cuccleadás Rékáék kocsijába, köszönés a régi ismerősöknek, sorbanállás nélküli wc, bemelegítés, minden simán ment. Versenyláz még mindig sehol. A rajtba Zsanival álltunk be, még váltottunk pár szót a tervezett tempóról (ami nekem nem volt, csak tervezett pulzus), aztán el is lőtték a rajtot.

Én bekapcsoltam a robotpilótát, és végig a pulzusra és az érzésre figyelve elkezdtem nyomni az emelkedőt. Próbáltam legalább 174-ig tolni a pulzust, az elején nem akartam szétszaggatni magam, főleg, hogy néha a gyomrom is rendetlenkedett, akkor 1-2 ütésnyit visszavettem. Egy darabig kb. együtt mentünk Zsanival, aztán kikerült a látóteremből, azt hittem, le is szakadt. 5 kilihez olyan 23:15-tel értem. Az első, kicsit elrontott (nem akartam nyakon önteni magam cukros teával) frissítőnél elment mellettem Zsanett, hoppá megvagy! Utána eredtem, jó volt, hogy a pulzuson kívül van még egy fix pont az életemben, a piros fölsőjében a sok kék+szürke futó között nem is volt nehéz szemmel tartani. Meg nem is nagyon távolodott el tőlem, a lejtőn ugyan kicsit nagyobbat robbantott, de valahogy tudtam, hogy a síkon még találkozunk. A lejtőt is próbáltam ésszerű keretek között megtolni, hol rákapcsoltam, ha esett a pulzusom, hol visszavettem, ha már bántotta a fülemet, ahogy csattognak a tappancsaim az aszfalton.
Meglepődtem, hogy elég jelentős sebességkülönbséggel elhúztam Sz.Andiék mellett. A 10 km 43:25 lett, ÁP = 173.

Most volt bennem először olyan érzés ezen a távon, hogy várom a síkot - hiszen azért jöttem, hogy pulzusra futást gyakoroljak, és azt igazán síkon lehet, a többi csak előjáték. A Délihez érve nem is zuhantam össze úgy, mint szoktam. Elkezdtem a 176-os pulzusra hajtani, közben Zsani egyre közelebb került.
Számolgattam, ha most 52 percnél járok, akkor még 40 percet kell kibírni így, sima ügy! A 15-ös tábla mellett órát nyomtam, 19:23-as 5 kilit mértem, ez nem lehet, itt valami el van basz...ltázva.A rakparton utolértem Zsanit, reméltem, hogy tud jönni velem, mert féltem, hogy lesz ebből még nagy megzuhanás (nem lett), és akkor jól jöhet, ha van ott valaki - meg reméltem, hogy én is tudok segíteni neki azzal, hogy most én nyulazok egy kicsit. Közben megelőzött egy srác, kicsit beálltam mögé, de nem akartam 180 fölé engedni a pulzust, így csak 100-200 métert mentem vele: itt már beálltam a "Szasza+10"-re, azaz 178 volt a cél. A Jászainál a frissítőt passzoltam, volt viszont hatalmas szurkolótábor gyerekekből, nem lehetett nem lepacsizni velük. Ez adott egy nagy löket flow-t (gombóc is lett a torkomban), ugyanakkor ki is vett egy kis energiát, de megérte.

A végjáték a körúton kezdődött, ekkor már 178-180 körüli pulzuson, számolgattam, ha olyan 1:32 körüli lesz a vége (hogy miért pont ennyivel kalkuláltam, nem tudom), akkor még 15, 10, stb. percet kell kibírni, menni fog.
Közben Sz.Andi visszaelőzött, de nem hagytam kirángatni magam a ritmusból, én annak is örültem, hogy egyáltalán pariban voltunk pár km erejéig :o) Az Andrássy úton feljött mellém Zsani, egy darabig együtt nyomtuk, de mivel a 15. km óta már 22:30-at mutatott az órám, a 20-as táblát meg nem láttam, nem éreztem késztetést, hogy hajrát nyissak a bizonytalanra. Nem tudtam, hogy másfél, 1 kili vagy csak pár száz méter lehet-e hátra. A Hősök tere közeledett, de ki tudja, hova kanyarog még utána a pálya? Tartottam a 180-at, és elengedtem Zsanettet. Egyetlen motivációt az a fránya 1:29:59 jelenthetett volna, de ahhoz tudnom kellett volna, mennyi van még hátra...

A végén hajrá nélkül, saját mérés szerint 1:30:39-es idővel, 9 mp-cel Zsani után értem be, nem különösebben kifulladva, de azért keményen végigdolgozva ezt a másfél órát.

A hivatalos mérés szerint 1:30:42 lett. Szinte hajszál pontosan mint a NIKE. De ott megvolt bennem a versenyláz, a tüzet csak a szél fújta el néha a rakparton. Ez a mostani futás viszont nem egy versenyhez, sokkal inkább ehhez az edzéshez hasonlított. Most úgy érzem, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudok 1:30:4x-et :o))) A 3. 5 kili átlagpulzusa 176, az utolsó 6,1-é 178, a versenyátlag 175 lett, küldetés teljesítve.

Azt már csak félve jegyzem meg, mert pont én vagyok, aki mindig távol akarja tartani magát a "biztos hosszabb volt a pálya" gondolatoktól, hogy az edzésonline-on azok szerint, akik mérték a távot (köztük a 2. helyezett etióp srác!), volt benne plusz 2-300 méter. Azért fészkelte be magát az a bogár a fülembe, mert valaki a gmaps-en is bejelölte az útvonalat, és eszerint majdnem 21,5 volt, márpedig az én tapasztalatom szerint a gmaps elég pontos, vagy ha nem, inkább kevesebbet mond, mint többet.

Zsani PB-t ment, ezúton is gratula! Remélem, a következő egyéni csúcsát is együtt futjuk, immár 1:30-on belül, két hét múlva a Tudás Útján :o)

Sajnos a levezetést sikerült túl lazára venni, a nyújtást is kihagytam, sőt a mai könnyű futást is ellógtam, így azért mára beálltak a lábaim.
 

Hiver = 1:30:4x :o)

2010.10.23. 13:51

Bébu feles, saját mérés szerint 1:30:39.
Aa hivatalos nettó időm 1:30:42. (NIKE 1:30:41 lett.)
Végig pulzusra futva, egyenletes erőbedobással végigtolva. Edzésfeladat teljesítve, pipa :o)

Most eszem, pihenek egyet, és este írok rendesebb beszámolót is.


Update: holnap este :o)

Holnap BéBu félmaraton

2010.10.22. 23:30

Bemutatkozom a csapatomnak és a csapat szervezőjének és edzek egy jót.

NIKE Budapest Félmaraton beszámoló

A tatai minimaraton, a nem túl acélosra sikerült utolsó két hét és Athosz CCC beszámolójának elolvasása után a következő volt a terv: az első 2 kilin óvatosan (4:30) kezdeni, utána felgyorsulni egy még kényelmesen tartható tempóra, 17-ig várost nézni, utána robbantani. Ahogy azt Móricka elképzelte!

Amikor reggel odaértem a versenyterületre, és megláttam a sokezer futót, meghallottam a zenét és a szpíkert, gombóc lett a torkomban. Rég voltam ekkora versenyen, nem is tudom, hogy bírtam ki enélkül a feeling nélkül. Kicsit késésben voltam, de flottul ment az átöltözés, csomagmegőrzés, wc, bemelegítés, pedig hol van már a versenyrutin... Nem csináltam nagy faxnit semmiből, hiszen csak várost nézni jöttem :o)

A kihívás azért kihívás, így az 1:30-on belüli rajtzónáig verekedtem előre magam az utolsó percekben, és ott megtaláltam Szaszát és Ákibácsit is, hurrá! A "milyen tempóval akartok kezdeni?" kérdésre egybehangzó 4:40 volt a válaszuk, hittem is meg nem is.

Aztán elrajtoltunk, próbáltam visszafogott tempót menni, nem is tűnt erősnek. Hősök tere, Andrássy út, majd az első kilinél leesett az állam, 4:16, akkor ebből nem gyorsítunk. Lazán nyomtuk, bár a tempót leginkább Nylonman diktálta, poénkodtunk, senki nem erőlködött. Opera. Gödör. Lánchíd. Várost nézek, tényleg :o) A frissítőknél kijött azért a rutintalanság, Tatán könnyebb volt. Ebben a nagy mezőnyben - nem is emlékeztem rá, hogy 1:30 körül a NIKE-n ilyen
sűrű a mezőny (lehet, hogy 1:25-26 körül már ritkább volt? vagy azóta még többen neveznek?) - alig fértem oda a feladott poharakhoz. Meleg volt, tűzött a nap, a vizezéshez időben elő kellett (volna) szedni a szivacsot, később már inkább a sapkát merítgettem, de az se ment egy mozdulattal, túl nagy volt a választék, víz, izo, víz, ki ér erre rá, jesszusom, elhúztak a nyulaim! Minden frissítés után nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolnom, hogy újra felzárkózzak kis bolyunkhoz. De valahogy éreztem, csak akkor lehet meg az a fránya 1:30, ha végig bírom velük. Ez 12-ig könnyedén is ment, még amikor 4:10-en belül toltuk a hátszeles szakaszon, akkor is. Bár itt már megfordult a fejemben, hogy lehet hogy meglesz még ennek a tempónak a böjtje: "Ha a maraton 30-nál kezdődik, akkor a félmaraton 15-nél. Ki mondta hogy nem fog fájni?! Addig élvezd, amíg tudod! Műegyetem. Lágymányosi híd. Városnézés 4:10-ben." Aztán befordultunk a szembeszeles szakaszra, bár a budai oldalon még nem volt olyan vészes. 12-nél viszont egy elrontott frissítés után - illetlenül bevágtam egy srác elé és elkaptam előle a poharat, majd amikor erre rájöttem, bocsánatot kértem és odaadtam neki, azzal, hogy ha véletlenül marad benne, testálja rám a maradékot - újra a szembeszélbe fordultunk, és itt kellett utolérni a fiúkat. Közben meg valahogy a boly tempója se volt jó, mértem egy 4:30-on kívüli km-t, próbáltam kicsit meghúzni a srácokat, nehogy csapatos elhajlás legyen a dologból. Az nem is lett, elhajlok én egyedül is, nem kell nekem ahhoz csapat! Olyan szembeszél volt, hogy már 1 méterre Szasza mögött se ért sokat a szélárnyék, közelebb meg nem mertem menni, nehogy letapossam a sarkát. Megint előjött a rutintalanság, régen, amikor nem egyedül edzettem, simán elfutottam szoros emberfogásban vki mögött. A Parlamentnél már nem volt őszinte a mosolyom. A 15-ös frissítőnél már annyira leszakadtam, hogy esélyem se volt visszazárkózni, itt már a tisztes (értsd: nem négykézláb) beérésért és nem az 1:30-ért küzdöttem. A tempóm megint kicsúszott 4:30-on kívülre, és ezért is vért izzadtam. Már azt számolgattam, mennyit lehetne még lassulni az 1:32-höz, pedig a részidő még 1:30-on belüli volt. Innen kicsit homályosak az emlékeim, ahol elmúlt a pofaszél, lett helyette kacskaringózás és felüljáró, húztak el mellettem az emberek, köztük a valahol egyszer már leszakadt Ákibácsi is. Reméltem, legalább neki sikerül. A végére kicsit összeszedtem magam, és bár igazi hajrára nem futotta, azért az órám szerint az utolsó 1097,5 m-t 4:11-es átlaggal toltam.

A vége 1:30:41 lett, Tapírtól kaptam az érmet, megölelgetett, gratulált, megdícsért, segített kinyerni az órámból a nettó időt, és úgy örült neki, hogy ettől én is ott-akkor kezdtem el értékelni ezt a majdnem 1:30-at. Köszi Tapír!* :o)))

A végén még kézfogások és gratulák Szaszának és Nylonman-nek, akikre legközelebb nyugodtan rá lehet bízni az 1:30-as nyufilufikat, és akik nélkül ez a műsor nem - vagy nem így - jött volna létre, köszi srácok! A levezetéssel nem sokan bíbelődtek, akinek jól sikerült a futása, az lelkesen élménybeszámolt inkább, akinek nem annyira, az meg örült, hogy élt. Csak én cikáztam föl-le 10 percig a befutózónában, mielőtt kifelé menet a kezembe nyomták a
befutócsomagot, mert nem volt kedvem egy másfél literes palack társaságában kocogni**. Utána még nyújtottam is egy nagyot, mint egy igazi profi, sőt ha már a Szecskában volt az öltözés a lányoknak, a 37 fokos medencét is leteszteltem.

*de ki az a Tapír? ;o)
**sokan fikázták a befutócsomagot, de életmentő volt: fél liter víz kevés lett volna, a másfeles jó ötlet volt. És az a Snickers! Évek óta nem ettem, de ott akkor olyan jól esett, hogy teljesen függő lettem, azóta majd' minden nap betolok egyet, sőt néha kettőt is. Ray már külön elment a METROba gazdaságos kiszerelésben (84 db-os doboz, nyamm) venni nagy tételt belőle.

1:30:41

Majdnem :o) De mint tudjuk, ami MAJDNEM AZ, az NEM AZ.

helyezés (abszolút): 292. az 5507 indulóból
helyezés a nők között (abszolút): 18. az 1513 indulóból
helyezés a korcsoportomban (N5, 30-35 év között): 2.

osztályzat a futott idő alapján: 4/5
osztályzat a versenyzésre: 2/3 (a beszámolóra még kell aludnom egyet)

Szerző: Hiver

10 komment

Címkék: verseny félmaraton

...és remélem itt is marad a NIKE-ig!

Vészforgatókönyv

2010.08.31. 17:34

mottó: 30 fölött nincs egészség, csak tünetmentes napok

Múlt hétfőn kezdődött, amikor sikerült benyalnom egy valószínűleg gluténos kaját (málnahab, amibe elvileg NEM KELL liszt/keményítő). Már evéskor gyanús volt, de a konyhásnéni, aki a pultban lévő összes kajáról is vágta, hogy mi van benne, és nem akarta őket rám sózni (azoknak nem hiszek, akik mindenre azt mondják, vigyem nyugodtan), azt mondta, ebben biztos nincs. Nem kellett volna hinni neki. Most tiszta kiütés vagyok. Tanulság: ha kicsit is gyanús, bár ki van fizetve és éhes vagyok, mégis érdemesebb otthagyni a francba.

A pénteki futást ellogisztikáztam, az egyedül otthon + mosás&teregetés + kutyasétáltatás + vihar + futás kombót nem sikerült összehozni. Hát persze hogy a futás lett a vesztes.

Szombatra Trapp25-öt terveztünk Jil+Habi, én+Lego társasággal, de mivel nem volt túl rózsás az idő, a kocsiban gyorsan DömDöDömre módosítottunk, mert nem volt kedvünk esőben-szélben térképet, itinert bogarászni, DömDöDöm meg már megy vakon is. Szó szerint :o) (Ki van próbálva, múltkor nem volt kontaktlencsém, és csak az utolsó lightos 3-4 kilire vettem fel a szemüveget, amikor elengedtem Legót.) Vakon igen, bénán nem :o/ Már az elején az aszfaltos részen elkezdett fájni a derekam, pont ott és pont úgy, mint a(z) - eddigi legkomolyabb - régi-régi sérülésem. Ebben biztos benne volt, hogy extrém kevés, 3-4 óra alvással vágtam neki az etapnak* (kötsög ERSTE-vel szívtam éjfél után sokatsokat). Megállapítást nyert, hogy ha kellően összeszorítom a fenekem, akkor nem fáj :o), de úgy meg nem lehet 25-öt tolni. Kicsit enyhült, aztán megint rosszabb lett, így 8 km-nél nyomtunk egy hátraarcot, és bementünk terepre, de az meg csúszott, a kutyák nagyon vadászni akartak, húztak mint a veszedelem, ezért féligmeddig gyaloglósra vettük a figurát. Közben betértünk az erdőbe gombászni, a hajolgatás (vagy a gyermeki rácsodálkozások és a sok röhögés) úgy tűnik jót tesz, mert meggyógyult tőle a derekam.
Ettől kellően fellelkesültem, és kitaláltam, hogy akkor még este kimegyek, megpróbálok egyet résztávozni, és ha simán megy, akkor másnap reggel újra nekimehetnénk egy DömDöDömnek, ha már a mai kudarcba és gombászásba fulladt. Szerencsére otthon megjött a jobbik eszem, és aznap már nem erőltettem a futást.

Vasárnap meg úgy ébredtem, mint aki nagyondenagyon elaludta a nyakát. De az elalvás napközben helyre szokott jönni, ez meg inkább csak rosszabb lett, előre-hátra nem igazán tudtam mozgatni a fejem, mert fájt. Estére már akkor is fájt (hátul, a nyakizmom!), ha nyeltem egy nagyobbat. Ez meg mi a fene?!?!?

Hétfőre se lett sokkal jobb a helyzet, mozgatásra kevésbé fájt, nyelésre jobban, tüsszentésre borzasztóan. Mára mozgásra már OK, nyelésre továbbra sem. És mintha lappangana bennem vmi megfázásféleség is, nem százas a torkom :o((( Hogy lesz ebből így egy jól megfutott NIKE, battyameg?!

Most írom a vészforgatókönyvet, a teljes rápihenés (értsd egész héten nulla futás) nem lehet üdvözítő, és most egy könnyű héttel se megyek sokra, mert – ha a váltogatásokat nem számítjuk - utoljára 4 hete futottam értékelhető tempót. Azt se lehet mondani, hogy a sok-sok edzésmunka nem vész el, mert nem volt sok-sok edzésmunka, csak egy gyors formábahozás – és mint tudjuk, ami könnyen jött, könnyen is megy.

Szóval most az a terv, hogy 3 egymás utáni napon meg kéne futni ezeket, akkor van értelme bármiről is beszélni:
1. könnyű futás
2. váltogatás
3. 2x HHH sétány 3,3 km a tervezett NIKE verenytempóban (avagy legyen az a NIKE tempó, ahogy ez sikerül?)
Ma vagy legkésőbb - de ez már tényleg a utolsó utáni lehetőség újra megragadni a gyeplőt - holnapi kezdettel. És szorítsatok, hogy ne betegedjek le, se nyaki (tervezek egy csontkovácsolódást, ha még holnap is tart ez az állapot), se nátha fronton.

*5. szabály: min. 6 óra alvás futás előtt! Ezt régóta halogattam beírni, mert nyáron (vagy tt előtt) hajnali 4-es kelés esetén a 22-kor fekvés nálam teljességgel mission impossible, de sajnos csak a saját kárán tanul az ember.

Para

2010.08.25. 17:19

A nyaralásról röviden:
Szombat: utazás, sátorverés, eső, eső és eső
Vasárnap: ráhangolódás, 6 km átmozgatással
H-CS: "edzőtábor" :o)
Összesen kb. 25 óra futás+túrázás, kb. 80 megtett km több mint 4000 m szinttel, 2 csúcskönyvbejegyzés (ezelőtt még sosem írtam csúcskönyvbe!), a 4. napra hagyva a legnagyobb falatot, 1450 m szintkülönbség (PB, ennyit még sosem mentem felfelé egyvégtében) után értünk fel a Storzic-ra (2135 m), majd nyomtuk lefelé ahogy tudtuk, menekülve a sötétedés elől.
P-Szo: pihenés a horvát tengerpartnál, és akkora izomláz, hogy
a kempingben azt is 3x meggondoltam, hogy felmenjek-e a vizesblokkig (kb. 30 lépcsőfok).
Vasárnap reggel már hajlandó voltam egy könnyű átmozgatásra, de mivel a turistajelzés ismét felfelé vezetett, "fusson felfelé a lépcsőkön a halál" jeligére felfelé inkább kutyagoltam(-tunk, Legóval), és csak lefelé futottam. Aztán meg jól hazajöttünk.

Azóta a 2 pihenő- és egy utazós nap ellenére a 3 itthon töltött éjszakát véletlenszerűen valahol a kanapén/ágyban ruhástól elaludva sikerült abszolválnom, minden nap későn ébredve, 9 óra alvás után is tudtam volna még horpasztani tovább. Általános fáradtságot amúgy nem érzek, de valahogy futni semmi kedvem, eddig csak a közlekedős jellegű otthon-munka-otthon távot gyűrtem, 4x3 kilit, és ma már szerda van. Elvileg ez lenne az utolsó erős hét a félmaraton előtt, de érdemi munkára eleddig nem sikerült rávenni magam, és valami azt súgja, ma se fogom.

Úgyhogy most para van futás helyett - vajon hogy lesz ebből egy jól megfutott NIKE?!?!?
Tönkre lehet vágni a jó formát 4 nap hegyi keménykedéssel, vagy ez csak hasznomra lesz? Mindenesetre olyan gyönyörű helyeken jártunk, hogy nem cserélném el egy 1:25-ös félmaratonra se. Talán egy 1:19:59-esre, talán... ;o)

Bankstown Félmaraton

2010.08.22. 09:04

Először is tegnap itt választás volt, és késő éjszakáig néztük a tévében, csak azért, hogy végül döntetlen legyen a két nagy párt között. Kötsögök. Eh, inkább feküdtünk volna le jó korán, mert a gyerekek kb. 30x keltek éjszaka, mikor is Dani 4.50-kor úgy döntött, hogy neki eddig tartott az alvás. Jól kialudtuk magunkat.

Sok-sok év után magamra aggattam a narancspólót (végre rámjött:-) és 6-kor elindultunk Bankstown-ba. A helyszínen neveztünk, chip, rajtszám. Ahogy körülnéztem csupa futófazon. Ez a félmaraton az állam (NSW) hivatalos félmaratoni bajnoksága is. Az már a tavalyi eredményekből kiderült, hogy a mezőny nagy része a bajnokságra jön, így a tervezett 6 perces tempóval a mezőny legvégén leszek, hiába 3 óra 15 perc a szintidő.

A pályáról előzetesen annyit írtak, hogy kiegyensúlyozott a lejtős és az emelkedős részek aránya. Hát, végül is ha ugyanott van a rajt és a cél, akkor nyilván ugyanannyi a le és a fel. Bár kiegyensúlyozottságon inkább a 21 km-be férő felfelék arányát értettem, és egész 5 km-ig meg is voltam róla győződve, hogy kellemesen hullámos, egyenletesen futható a pálya.

A f8-as rajt csak 4 percet csúszott, és a mezőny elhúzott, én meg csak néztem, Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire hátul leszek, hé! Az első pár kilométeren azért helyrebillent a kis lelkem, szépen elkezdtem előzgetni. 2 km környékén apró dombocska, erről eszembejutott két mamai a rajtban, amikor nevetgélve beszélgettek, hogy majd a hill tetején gondolnak egymásra. Gondoltam, most biztos gondolnak. Aha. Aztán még egyszer ugyanez a kör, és akkor egy másik irányba tereltek minket. Itt már jött több komolyabb dombocska. Egész idáig, 6 km-ig szépen ment a kicsivel 5 p-en kívüli tempó, itt azért kicsit visszavettem az arcomból. Egyrészt elkezdtem fáradni, ami kicsit korainak tűnt, aztán meg megláttam azt a dombot, amiről a mamik valószínűleg beszélhettek. Hát, inkább hegy volt. Baromi hosszan kanyargósan kellett megmászni, kicsi lejtő, és mire épp kinyúlt volna a combom, ismét felfelé. Khm... És akkor bevillant a térkép, hogy itt még egyszer... Na, mindegy, a tempót végül 6 percesre csökkentettem, ha nem is egyszerűen, de tudtam tartani. A második kör egyébként könnyebb volt, valahogy okosabban tudtam menni, így hogy tudtam mire számíthatok. 17-nél már nagyon vártam a végét, 18-nál már örültem, hogy csak 3, 19-nél teljesen szétestem és azt hittem sosem érek be, 20-nál meg tényleg csak az éltetett, hátha meglesz 2 órán belül. A mutatós kis karórám szerint 1:59 fél lett kb, a hivatalos versenyidőm 2:00:10. A célban kicsit szédelegtem, de két pohár víz helyretett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a célba érők átlagideje 1:45:21 volt. A Nike-n csak ott kezd sűrűsödni a tömeg:-)

A frissítés sima víz volt, először 6-nál, majd kb 3-4 kilinként. Nem láttam még ilyet, de nagyon funkcionális volt a zacskós víz, vihettem magammal, nem ömlött ki, és könnyen lehet belőle inni futás közben is. Az útvonalon minden egyes elágazásnál irányítók álltak, akik drukkoltak, tapsoltak, az egyik helyen szólt a Tűzszekerek:-)

A pálya nehézsége kb. Monoton maratonéval megegyező volt, amin novemberben 2:29-et mentem. Ennek fényében akár át is gondolhatnám a maratoni időtervet, mondjuk 4:10-4:12-re, de nem dőlök be még egyszer ennek. Megnéztem a maratoni útvonalat, és azok a részek amiket ismerek belőle, hogy is mondjam, kissé dombosak. Marad a 4:20, legfeljebb majd örülök, ha jobb:-)

Mai eredmények