Nápoly maraton - beszámoló

2012.02.01. 00:17

Ezt a futást Barnaki Ferinek ajánlom. Nem lehetnék az a futó, aki most vagyok, ha ő nem vesz a szárnyai alá anno. Mindent köszönök.

6:18: Nyűgös kelés, mintha esne az eső, basszus, erről nem volt szó. Kicsit el is megy a kedvem mindentől. Nehezen csúszik a reggeli, töketlenkedek az öltözéssel (még mindig nem tudom, hogy hosszúgatyában vagy rövidben kéne futni, és felül hány rétegben), nem haladok a cuccolással, 20 perccel később sikerül indulni, mint a tervezett.
7:35: elhagyom a hotelt, esőnek nyoma sincs, tökéletes az idő, 5 fok, kicsit borús. Huhh, megkönnyebbülök. (Később kiderült, hogy az eső-hangeffekt az udvarban csöpögő konténernyi méretű légkondikból jött, és csak a reggeli párától volt vizes minden.) Kikocogok a megállóba (100 m). Síri csönd és hullaszag, se emberek, se járművek. Előkotrom a telefonomhoz a fejhallgatót, beizzítom a zenét, és várok.
7:44: jön végre egy busz, és ez pont a gyorsabbik, az R2, hurrá!
7:46: fent vagyok végre a buszon, jegyet kezelek, leülök, huh, most már simán odaérek (ahogy azt Móricka elképzelte…). Alul rövid lesz a nyerő, ezt gyorsan eldöntöm, megszabadulok egy réteg hosszúnadrágtól, visszaveszem rá a túragatyát. Közben szól a Metallica: Enter Sandman, majd Mobytól a Lift Me Up. Feltölt, felpörget, meghat, jön a flow, I am ready to fly :o)))
7:52: mintha nem jó irányba menne ez a busz, tegnap erre sétáltunk, ez megy vissza a szállás felé, wtf?!?! Teló + kesztyű táskába bevág, odarohanok a vezetőfülkéhez, hajtogatom a megálló nevét, ahol le akartam szállni, de a sofőr csak csóválja a fejét. Aztán kiveszem a szavaiból, hogy nem megy arra, mert a maraton miatt le van zárva. Vááááááááá, hogy lehetek ennyire hüjje 3,14csa, hogy ez nem jutott eszembe?! Magyarázom neki, hogy qrvagyorsan rakjon le engem valahol, mielőtt visszavinne oda, ahonnan hozott. 8:30-kor van rajt, minden perc számít. Az olaszos lazaság első előnye: gyorsan megáll egy villamosmegállónál, és leszállhatok végre.
7:54: innen olyan 1,5 kili lehet a rajt, odakocogok a nagy hátizsákkal (még jó, hogy a sátrat is így szoktam megközelíteni, fel se tűnik az a plusz x kg a hátamon). Nem így terveztem a bemelegítést, de még így is olcsón megúsztam a bakit.
8:02: odaérek a rajtba, pakolás, vetkőzés, "miben fussak?" tanakodás: a legtöbben felül 2 rétegben vannak, de nekem jónak tűnik az egy szem ujjatlan fölső + karmelegítő kombó. Azzal nyugtatom magam, hogy ők biztos 4+ órás maratonhoz öltöztek, nem gyors tempóhoz. De azért bújkál bennem a kisördög: bár itt most a körbezárt téren szélcsend van, vajon lent a tengerparton mekkora huzat lesz? Mindegy, most már így leszek és kész. Zsebek megtömése (gélek, zsepi, wc papír, kis palack izo, vészkészlet Ca+Mg+K), cucc leadás, beállás a toitoi sorba (ami nem rövid, viszont hosszú - ennyit a további melegítésről), közben kis ugrálgatás-nyújtás, ha már másra úgyse lesz idő.
8:20: jaj, a nulladik gélt már 5 perce meg kellett volna ennem, gyors gél+izo tankolás
8:24: én jövök végre, egy perc pisiszünet, aztán már nincs több dolgom, mehetek a rajtba
8:25: meglátom Ornella Ferrarát (2:27-es PB-je van), ő is 2 rétegben van, ő se vastagabb nálam, talán tud valamit, mégiscsak kéne az a hosszúujjú
8:26: csomag újra ki, kesztyű le, hosszúujjú előkotor, karmelegítő le, sapka le, ujjatlan le, hosszúujjú fel, ujjatlan vissza, sapka vissza, kesztyű vissza, karmelegítő elrak
8:28: csomag vissza, berobbannék a rajtba, az első zónába, de mutatják, hogy azt a másik oldalról kell. Keresztülverekszem magam a tömegen. Még jó, hogy a PUF koncerten ezt is gyakoroltam :o)
8:29: bent vagyok végre az első rajtzónában, látom, hogy az elitfutólányok még most futnak vissza a rajtfolyosón szemből, én is kirobbanok még a fotósokat kerülgetve egy 50 méteres repülőszerűségre, utolsónak állok be a rajtba, kb. a 3. sorba.
8:30: Rajt! Rajt? Nem rajt. Miért nem rajt? Mire várunk?
8:35: Játszik vmi zenekar, kedélyesen szpíkel a szpíker, a többi futó is türelmetlen, fázunk, a pulzusom esik, 115, már 100 alatt, már csak 89, már 76. Na fasza, a végén még alvásból kell rajtolni…
8:39: végre eldördül a pisztoly, és végre egy tempóban tudok rajtolni a körülöttem futókkal. Se halálfélelem, hogy bedarálnak, mint 2010-ben Firenzében, se tötyörgés előttem 5 perces tempóban, mint tavaly novemberben. Jó jel.

1. km, pulzus meglepően alacsony, 160-ra is nehezen kúszik fel. De emlékeztetem magam, hogy nem kell mindjárt az elején elérni a 170-et, ráér az majd csak 5 kilinél. 4:00 az első ezer. Gyorsnak tűnik, de egy marha nagy lejtővel indítottunk.
2. km, 4:04, lazán, pulzus még mindig 165 alatt. Lehet, hogy még itt is lejt, csak nem olyan látványosan? Vagy a hátszél? Mert vmi szél az fúj, örülök a 2. rétegnek, Ornella tudott valamit. Már ekkor világossá vált, hogy nem szabad figyelnem az egyes km időket, csak a frekit, az érzéseimet és az átlagtempót 5 kiliken, mert itt a terep- és szélviszonyok miatt minden lesz, csak egyenletes tempó nem. Na tessék, egy biztos pont kilőve…
3. km, beállok egy stabilnak tűnő pulzusra, és a hozzá tartozó 4:10-es tempóra. Egy olasz fickó jön velem, innen kb. 20 km-t futunk együtt, segítünk egymásnak, figyelünk egymásra.
4. km, alagút, de milyen bazihosszú ez már? A 4. kilis táblát nem is látom. Nem mozog a levegő, és mintha emelkedne is, lassulás van.
6. km, befutunk vmi kapun, zene szól, szocreál közeg, megkerülünk vmi hosszú medenceszerűséget egy nagy parkban, aztán vissza ki a kapun.
9. km: ez bizony 4:10-es tempó, akárhonnan is nézem. Fejben már elkezdem írni a sub3órás beszámolót, elkalandozik a figyelmem, leesik kicsit a pulzusom, megint lassulok. Hééééé, előbb még le is kell futni, most inkább ide kéne figyelni, hellllóóóó!
14-15. km körül érünk vissza a versenyközpontba, itt kapjuk meg először a nagy emelkedőt (kb. 400 m hosszú lehet 30 m szinttel), nem lesz ez vidám 2 kör múlva. A térről kifutva tudatosul bennem, hogy a domb a másik oldalról is domb, tehát megint le, és majd itt is vissza kell nyerni a szintet újra meg újra, de ez az oldal szerencsére lankásabb. Az egész belvárosban szinte egy méter sík útszakasz sincs.
A félmaraton is a versenyközpontnál van, ez most nem nagyon érdekel, csak annyit látok az órán, hogy valahol 1:28:xx-nál haladtam át. Tartom a 4:10-es tempót, de itt az emelkedőn mintha lassultam volna, megpróbálom a nagy lejtőn visszanyerni, amit elvesztettem. Futok is egy 3:54-es kilit, itt szakad le a sporttárs, akivel eddig együtt jöttünk végig. És lehet, hogy ezt nem kellett volna...
23. km, kisüt a nap, hirtelen melegem lesz, még az is megfordul a fejemben, hogy valahogy le kéne venni alulról a hosszúujjút. Aztán rájövök a megoldásra, locsolni kell magam, eddig ment vízhűtés nélkül, de mostantól nem csak iszom. Jó, hogy csak víz van, és palackból, egy füst alatt le lehet rendezni a frissítést időveszteség nélkül.

Kb. a 27. kilinél jelez először a vészjelző, „Houston, baj van!”. Nem megy feljebb a pulzusom, terv szerint itt már 174 körül pörögtem volna, ehelyett erősen nyomni kell a 172-ért is. Csak a pulzussal kalkuláltam, azzal nem, hogy az izmaim nincsenek hozzászokva ilyen sokáig ilyen erős tempóhoz, egyszerűen nem akarnak menni a lábaim, visszabeszélnek. Rossz jel, ez úgy tűnik mégse a „sima ügy” jelzésű akták közé fog bekerülni, fel kell készülni egy hosszú csatára önmagammal.

Mit lehet tenni, gondolni ilyenkor, mi tartja az emberben a lelket? Ilyenek:
- senki nem mondta, hogy nem fog fájni!
- rengeteg futócimbora szurkol nekem, küldi az erőt, annyi erőnek kell itt lenni, hogy mindjárt oszogatok egy kicsit a körülöttem futóknak is :o)
- kisanyám, senki nem mondta, hogy könnyű lesz!
- ha a Terep50-et végig tudtad nyomni, akkor 3 óra nem okozhat gondot (itt azért vitába szálltam magammal, a Terep50-en ugyanis egy – előre tudott nemszeretem – 2 kilis szakaszt leszámítva egyáltalán nem kellett küzdenem)
- aki egy végtörlesztésre a C-tervet ki tudta dolgozni egy éjszaka alatt (félálomban, ha már aludni nem tudtam a stressztől), és le tudta pörgetni a legeslegutolsó délelőtt pakolás közben/helyett (ezúton is special thanks to my family, nélkülük ez se ment volna), annak egy óra küzdés meg se kottyan
- fejben dől el! Manbo is megmondta!
- mitől vagyok én jobb futó, mint a hasonló tempót tudók? Attól, hogy ezt itt most végignyomom, nem török meg, kemény vagyok!
- "de ha szívtelenül megyek én az idén, nem lesz már győzelem"
- velem még1x nem fog előfordulni, hogy éppenhogy kicsússzak a 3 órából, aztán évekig verjem a fejem a falba, hogy meglehetett volna…
-"Life is for living, you only get one shot at it, so live it to the full and enjoy every minute. [...] Have the courage to go after your dreams and always fight for what you believe in." [Paula Radcliffe: My Story So Far]
- a Mátrabérc ennél sokkal hosszabb ideig és sokkal jobban fog fájni, ha ezt sem bírod ki, mit akarsz a hegyen?!
- folyamatosan hajtottam magam, gyerünk kislány, nem eshet le a pulzus, mert tudtam, ha innen most tartósan 170 alá megy, akkor vége a játéknak
- elképzelem, hogy Nedus visszafut elém, mint Törökbálinton szilveszterkor, az akkor nagyon feldobott
- a többieknek is szembeszél van, a többieknek is emelkedő van
- ez nem az angolkisasszonyok teadélutánja
- ha sikerül a sub3óra, megírhatom Ferinek (ő a volt edzőm) végre, jó lenne újra felvenni vele a kapcsolatot (de ehhez le akartam tenni valami maradandót az asztalra), és megköszönni mindent, amit valaha tőle tanultam (edzés, versenyzés, táplálkozás, és egyáltalán a hosszútávfutó lét, a futás iránti alázat***), nélküle ez a mai futás se (így) lett volna...
- folyamatosan számoltam (így utólag azt mondhatom, pesszimistán, 4:20-as tempóhoz, de még az ahhoz tartozó 3:03-nak is örültem volna, tényleg), hogy hogy állok, és a vége felé már látszott, hogy van tartalék 155 mp-cem a maradék 11 km-re, majd 147 mp 7 kilire, azaz onnan már elég 4:34-ben futni, aztán 35-től 4:40-ben, és még akkor is meglesz a 3 óra. De nem engedhettem ki egy perce sem, örültem, hogy gyűlnek a tartalék mp-ek, mert tudtam, hogy ez maraton b+, bármelyik pillanatban meg lehet borulni úgy, hogy a 6 perces tempó is kínszenvedés. Tehát még a 3:03, 3:06 is veszélybe kerülhet, ha nem veszem komolyan
- ha lelassulok 4:30-4:40-re, nem fog kevésbé fájni, viszont sokkal tovább
- 35 után: végrehajtottad az utolsó feladatot is (gél+víz), közben pihentél egy kicsit, innen már „csak” futni kell, gyerünk!
- és a vége felé: mégiscsak jobban néz ki egy 2:58:xx, mint egy éppenhogy sub3órás 2:59:xx :o)))

34. km, újra a dombon, Ray bekiabálja, hogy előttem 5 perc, mögöttem 8 (látta, hogy már eléggé kész vagyok, és azt akarta, hogy tudjam, hogy állok, és hogy kicsit kiereszthetek, ha akarok), de én tudtam, hogy most csak egyetlen, virtuális ellenfelemmel szabad törődnöm, a 3 órával. "Aki" itt lohol mögöttem 2 perccel, és egyáltalán nem fárad a kis kötsög, nem úgy, mint én :o)
(Azt hiszem, itt már nem hogy nem volt őszinte a mosolyom, hanem egyáltalán nem volt mosolygás, ez azért sokmindent elárul.)

35 után utoljára legurulok a dombról, a tengerparti szakaszon – ahol az elején 4:00-4:04-ben toltam - mérek egy 4:11-es kilit, nincs itt azért akkora baj, csak ez már nagyon nem esik jól. A fordító után úgy 38-nál már nagyon szét lehet esve a mozgásom, szembeszél is van, csak hogy igazán jó legyen, de tudom, hogy ha valami fatal error nem történik (elájulok, elüt egy autó), akkor 3 órán belül leszek. Innen már nem is számolok, azt hiszem már nem is tudnék, csak nézem az összidőt: 2:44, akkor már max. 15 percet kell kibírni, 2:51, már csak 8 perc, mikor jön már az a rohadt 41-es tábla? Azannyaúristenit, már innen emelkedik?! Ez eddig nem tűnt fel! Az utolsó 2 kilin nyomom az órát is ezrenként, majd később még tanulságosak lehetnek az adatok. Jön a nagy domb, úgy érzem, sose érek fel. Pont a 42-es tábláig emelkedik. Mikor először erre sétáltunk, azt hittem, legalább az utolsó 200 méteren lehet majd hajrázni, de most két dolog köti le a figyelmemet: egyáltalán mozgásban maradni a bezsibbadt combjaimmal és kikerülni a célfolyosón keresztülsétáló (!) kutyás bácsit :o( Vaffanculo! Legalább itt lezárhattátok volna a pályát, laza délolasz barátaim! Ránézek a versenyórára, 2:58, minden meg van bocsátva! Sikerült, megcsináltaaaaaaaaaam!!!!!!!!!!!!!!!!! :o))))))))))))))
Kezembe nyomják a 4. helyezett cetlit, amivel egyelőre nem tudom, mit kéne kezdeni, Ray csinál rólam fotót, majd felveszem a cuccot, és elmegyek az öltözőbe. Levezetésre se hely, se erő. Átöltözöm, és a 2 termofölső tetejére felveszem a Trail Running Hungary pólómat. Mert a szívem már a terepre húz, és a terepfutó barátok közé :o) Reszkess Mátrabérc, jövök!!!

. . .

A vége 2:58:30 lett, több mint 2 perces PB, és ezzel az idővel jelenleg 78. vagyok a magyar női maratoni örökranglistán. Az utolsó harmad 1 óra kőkemény lelkigyakorlat volt. Nem mondom, hogy nem fájt, de nagyon megérte :o)))

Végre 3 órán belül! Teljesült egy nagy álmom. Sőt, _A_ NAGY ÁLOM.

Kicsit elkapkodtam :o), a sub3 órát őszre terveztem, egy sub1:30-as félmaratont ápr.1-re, erre itt megfutottam az első felén 1:28:13-at. Meg volt közben egy 41:18-as 10 km is. Most kereshetek új célokat :o))) Nincs mese, kell futni versenyen egy 3-assal kezdődő tizest, olyanom úgysincs még, csak egyetlenegy, edzésről. És nem érhetem be 1:29:xx-cel a Vivicittán...


*** mi a különbség a 2002-es [Firenze, 1:26-os bekezdés után 3:00:39, avagy 2:59:99 :o))) ] és a 2012-es önmagam között? A 2012-es javára a tapasztalat (így mondják szépen, hogy öregszel :oD) mellett egyetlen dolog billentette a mérleget, az a futás iránti alázat. Kellett 10 év, amíg megtanultam (és ebben rengeteget segítettek a terepfutók és a terepfutás), pedig már mindent tudt(hatt)am (volna) hozzá 25 évesen is... 


Linkek:
Hivatalos eredmények
, 5 kilis részidők és pulzusadatok

Sydney Marathon

2011.05.26. 07:46

hát, lehet, hogy nekem nem kéne erőltetnem a beszámolóírást:-)

Elég régen volt ugye szept. 19. Igen, 2010:-) Nyilván csak foszlányokra emlékszem. Tényleg csak néhány benyomás:

A Harbour Bridge északi lábától, Milsons Point-tól indult a verseny, rögtön a hídra való felkapaszkodással. Nem elég, hogy amúgy is nehéz visszafognia magát az embernek az elején, rögtön el lehet játszani az egész versenyre félretett muníciót 2-3 km alatt. Na jó, azért nem sikerült teljesen elfutni. Itt még legalábbis:-) Veszettül figyeltem a km táblákat, szerettem volna belőni a tempót, mert itt az 'érzésre' nem játszott, de a legelső tábla amit sikerült észrevennem a 3-as volt. Mivel több táv volt, hasonló, de nem egyforma útvonalakkal, ezért a km táblák rendre változtak, a 3-as után jött az 5-ös, majd a 4-es, csak ugye mind más színnel, amit előre nem tudtunk, hogy melyik a maratonistáké. Mondjuk ez a 21. után már nem volt zavaró, mert egyedül maradtunk:-)

Ami rémlik, hogy 8 km körül beértem a 4 órás iramfutókat, ami intő jel lehetett volna, de nagyoskodtam egy kicsit ahelyett, hogy visszavettem volna, a Hyde Parkban el is futottam tőlük, majdnem hogy meg voltam győződve róla, hogy ők mennek rossz tempóban. Bakker, mintha ez nem a 8. lett volna. Simán mint egy elsőmaratonista. Eh... 16-nál már gondjaim voltak, kicsit megijedtem, de viszonylag hamar rendbejöttem. Itt értek utol a 4 órás iramfutók. Nem volt vidám, ahogy átgázoltak rajtam a sleppel együtt. Féltávnál (Centennial Park) emlékszem egy magyar zászlóra, ami mellett aggodalmas arccal ácsorgott egy család. Kikiabáltam egy szép napot-ot, de annyira meglepődtek, hogy csak bamba arccal bámultak rám. Hát, ez megviselt. Nem az, hogy nem köszöntek vissza, vagy nem szurkoltak (mondjuk ezt utálom, hogy kijönnek szurkolni vmi családtagnak, de másnak már nem mondanának egy keep-it up-ot), hanem, hogy rá kellett jönnöm, megint többet foglalkozom a külvilággal, ahelyett, hogy a futásra koncentrálnék. Innen megint összeszedtem magam, egész jól voltam 35-ig, ahol először sétáltam bele. Ráadásul ott ismét a CBD-be értünk, az egész pálya olyan mint egy egérlyuk, mindenütt alul és felüljárók. Egyedül az mentett meg, hogy mindig volt egy közeli sétáló áldozat, akit muszáj volt megelőzni:-) így tötyörögtem kb 41-ig, az utolsó kili nem volt vidám, a Circular Quay-nél pár lépést megint sétáltam, persze Balázsnak pont ekkor kellett odaérnie szurkolni:-) Mindig lebukok... Aztán már muszáj volt futni nagyon, mert mindenki hajrázott körülöttem, és még Móni is csak ezért jött el, hát villantani kellett valamit. A célban kicsit támolyogtam, de sikerült a chipet leszedni a cipőmről, a befutócuccokat is összeszedegettem (nem csomag volt, hanem mindent külön ablaknál adtak át), és végül elfelejtettem persze az Operaház előtt fotózkodni éremmel a nyakamban. Ha nem lenne ilyen drága a nevdíj (130 AUD), akkor lehet, hogy újráznék csak a fotó kedvéért. De lehet, hogy csak kimegyek majd a célba, kicsit bevizezem a pólóm, és a nyakamba akasztom majd az érmet:-)))

A célból 20 perc szocializálódás után rohantunk haza, mert 4-kor már a repülőn ültünk Auckland felé. Az ottani városnézésről és sétálgatásról nincsenek jó emlékeim:-)

Örömfutás örömfrissítésekkel és örömsíeléssel 7 felvonásban

Előkészületek

Már hetek óta nagyon vártam a nagy napot, a felfedezők kíváncsiságával gondoltam rá, nem túllenni akartam rajta, hanem ott állni végre a célban. A verseny előtti napokban magamhoz képest sokat, 9-10 órákat aludtam (az első T100-as pólóban, amelynek „Sima ügy!” volt a jelmondata :o))), önszuggesztió rulez, és amit – meg még 4 másikat – segítőként érdemeltem ki), csütörtökön feltankoltam gélekből (simán bevásároltam olyanokból, amiket még soha nem próbáltam, bátraké a szerencse), a szénhidrátfeltöltés is jól sikerült. Utolsó este – mikor a többiek már rég az igazak álmát aludhatták – még fórumoztam egy kicsit, időtervet gyártottam, éjfélkor még megszabadultam úgy másfél arasznyi hajtól (meleg lesz, fene se cipeli ezt a loboncot 52 km-en át) és kb. 1-ig pakolásztam.

4,5 óra alvás után (verseny előtt úgysem megy több, de az előző napok miatt nyugodt voltam) elég simán ment a reggel, a rajt előtti kajálást most már rutinból nyomom (banánturmix, körtés-diólekváros pirítós, vitaminok és MgB6), a Klébibe érve sok-sok ismerős, villámgyors rajtszámfelvétel, utolsó simítások, cuccleadás, és már mentünk is ki az udvarra a rajthoz.

Taktika

Egész Dobogókőig próbáltam követni azt a módszert, hogy ha emelkedőn elkezd nagyon 170 fölé szaladni a pulzusom, akkor gyaloglásra váltok, és amikor kezdett „kisimulni” a terep, akkor kezdtem el csak újra futni, ha 170 alá visszament. Így a verseny első felét egy skizofrén harcához tudnám hasonlítani:
   - a versenyző: nyomni kell, mindjárt utolér Femina!
   - a józan: Prédiig nem versenyzünk, figyelj a pulzusra, ha kell lassíts, ha 160 alá megy, nyomjad!
Szerencsére mindig a józan nyert :o)
A legnehezebbnek az enyhe emelkedők bizonyultak, amiken vétek lett volna gyalogolni, de rendesen futni se lehetett, mert azonnal benézett a pulzusom akár 175 fölé is. Ezeken a visszafogott tempó érzésre olyan könnyűnek tűnt, mint egy kutyás futókiránduláson síkon a 6-7 perces, tényleg nagyon laza kocogás. „De akkor mitől van az egekben a pulzusom?”.

Klébi – Zsíroshegy

Már a rajt után rögtön elkezdtem pörgetni, hogy minél előbb meglegyen a 163 körüli induló pulzus. Hamar az élen futó fiúk mögött találtam magam, de velük persze nem tudtam ilyen pulzussal menni, így egy idő után egyedül maradtam. Az első komolyabb emelkedőn gondolkozás nélkül gyaloglásra váltottam.
Zsíroshegy előtti tisztáson a ttúra pontra azt hittem, hogy a mienk, nem kicsit megijedtem, mi a fenét keresek itt 43 perc alatt. Aztán kiderült, a pont még feljebb van, viszont a tisztásról nem tudtam, merre tovább, itt bóklásztam egy kicsit a jeleket keresve (inkább megállok/gyaloglok és koncentrálok, mint őrülten elrohanjak esetleg a rossz irányba), a ttúra pontőrei pijjegtek vissza a rossz útról. Emiatt a 30-40 mp bizonytalankodás miatt sokan (köztük Femina is) beértek, így újra társaságba kerültem, és később ez mentett meg egy jobbos hajtűkanyar csúnya kiegyenesítésétől.

Zsíroshegy-Piliscsaba

Az első frissítés nem ment flottul, elég sokáig tököltem a vizezéssel, és elfelejtettem a pont előtt gélt enni. Sebaj, megittam 3 dl izót, nem lesz gond a sorrenddel, nem fognak összeveszni a gyomromban, utánaküldöm, úgyis megint nyugis felfelé jön. Szerencsére ez az ismeretlen gél nagyon finom volt, nem az az édes szájösszeragasztós, annyira ízlett, hogy alig bírtam abbahagyni, és már alig vártam a következő frissítést.
Innen kb. az emelkedőn gyaloglás, síkon pulzusra futás, lejtőn eszeveszett száguldás hármasa jellemezte az utat Dobogókőig, amit a frissítőpontok színesítettek. A gyaloglást higgadtan, a többieket figyelve, a tapasztaltabbaktól "puskázva" csináltam, a síkon nézegettem az órámra percenként, hogy jó tartományban mozgok-e (nem szeretem a zónás-csipogtatós módszert, ha nem sikerül jól belőni a pulzustartományt, nem tudom közben átállítani, és ez agyonütheti az egész versenyt), a lejtőkön viszont őrült galoppszökdelésben előztem le a srácokat is, az adrenalin és endorfin keveréke ismerős, mámorító érzéseket szabadított fel bennem, ami valamire nagyon emlékeztetett, de nem jöttem rá, hogy mire, csak élveztem minden méterét.* Jobban ütött ez a kombó, mint 3 redbull :o) Aszimmetrikus mozgással toltam, ügyetlen vagyok ballábra, így mindig a jobbnak jutott a becsapódás tompítása és kirugózása, gondoltam, 43 kilóval ez nem árthat meg (de!).

Piliscsaba-Klastrompuszta

Pcsabára érve 7 perc előnyöm volt az 5:30-as időtervhez képest (továbbiakban csak AZ időterv, innen az 5:50-essel nem kellett foglalkoznom), de ekkor még azzal hűtöttem le magam, hogy ezt a szakaszt nem ismertem, lehet, hogy rosszul lőttem be a számokat. Most sikerült időben előszednem a gélt, a ponton már csak innom kellett rá. Itt voltak segítők Ray és Gergő, jó volt, hogy első lányként érhetek ide is, hadd örüljenek, hogy jól megy a szekér. Megfontolt frissítés-vizezés következett itt is, általában elmondható volt a pontokon, hogy a pontőrök jobban pörögtek, mint én, látszott, hogy néhány helyen csodálkoznak is, miért nem sietek jobban. Örömfutás volt részemről, a frissítést nem akartam elkapkodni, elrontani, különben is mindenhol régi barátok vártak a pontokon, jó volt érezni, hogy örülnek és szurkolnak nekem, jó volt legalább 1-2 percet élvezni a társaságot, amit ezúton is köszönök mindenkinek! Még inkább azt, amilyen gyorsan töltötték a kulacsomat, lesték minden kívánságomat, szuperek voltatok!
Femina itt is beért a ponton, ő rutinosabban nyomta, meg kulacs is volt nála, tehát eleve kevésbé volt az ellátásra utalva.
Innen kezemben egy pohár vízzel távoztam, száját összeszorítva elvittem még 20 percig, és ott küldtem le a ki nem lötyögtetett maradékot egy újabb adag gél után – függő lettem, jó volt az anyag :o) A patakos utat és a homoktengert eléggé utáltam, még jó hogy a bejárásról tudtam, mire számítsak. Az útvonalat itt már jól tudtam, és meglepően hamar elérkezett Klastrompuszta is.

Klastrompuszta-Dobogókő


Féltáv megvan, és hoppá, 13 perc előny az időtervhez képest, ennek fele se tréfa! A leghosszabbra tervezett frissítésen is túl voltam, magamhoz vettem még 3 gélt és egy 3 decis kulacsot (bele egy Energia Rapida + víz), mert innen már melegebb időre lehetett számítani, és folyadék nélkül öngyilkosságnak tűnt az utolsó 11 km. Mire indultam, megint ott volt Femina, már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a Kisrigó előtti utolsó 100 méteren sprintelünk a győzelemért, mert azt tudtam magamról, hogy én ugyan nem versenyzek még egy jó darabig, de neki se akaródzott megelőzni. A gélevést megint a pont utáni emelkedőre hagytam, de pechemre ez kevésbé ízlett, konkrétan az első falat után majdnem visszaköszönt, annyira kesernyés volt. Ezt a típust nem fogom erőltetni. D
obogókőtől még az első bejárás előtt nagyon tartottam, most már zabszem nélkül indultam neki ennek a szakasznak, de a vártnál is könnyebben ment, mintha itt is leelőztem volna 1-2 fiút. Az aszfaltra kiérve már örömmel vártam a pontot, itt voltam tavaly és tavalyelőtt pontőr, „hazafutok”, gondoltam.

Dobogókő-Dömös

Kútnál gyors sapkavizezés, majd a ponton Hanka, Berzsó, Ispi, 17 perc előny az időtervhez képest, innen már nem volt mese, el kellett ismernem, hogy ez ma nagyon megy, ennek aztán hangot is adtam, a többiek meg egyetértően bólogattak. 33 kili és egy csomó hegy van mögöttem, és nem érzek semmi fáradtságot! (Mint anno a bejáráson 38 kili után, ott is csodálkoztam, hogy lehet ez.) Itt már éreztem, hogy a táv nem okozhat gondot, megcsinálom. Innen Kerti Traktorral nyomtuk tovább (de nem ő ért utol, hanem én őt!)
A piroson már annyira magabiztos voltam (Lúdtalp, figyelsz? ;o) Még hogy nekem nincs önbizalmam!) hogy még a kilátóhelyre is kiszaladtam kinézni, „ennyi előnyöm már talán van” felkiáltással, de ekkor Kerti Traktor felvilágosított, hogy ő látta Feminát a ponton (én nem). Nosza, akkor húzzunk bele, innen lehet tolni bátran. Úgy kalkuláltam, hogy itt kell némi előnyre szert tenni, amit eladhatok Vadállóköveken, és ha egyszerre érünk Prédire, onnan nincs kegyelem! A nagy lejtőkön újabb skalpokat szereztem, de itt már nem volt meg az a flow, kicsit éreztem a jobb térdemet és a combjaimat. Lassítani nem akartam, B-tervként megpróbáltam ballábasra venni a galoppot, de 3 lépés után majdnem megfejeltem az ösvényt, így maradt a megszokott mozgásforma: a jobb lábam így járt, majd verseny után megtaníthatja a balt is fékezni, ha nem mindig ő akar gürizni. Dömöshöz közeledve fejben kezdtem el fáradni, nem igazán emlékeztem az útvonalra, itt már jobban kellett figyelni, megörültem minden egyes jelzésnek vagy narancssárga festésnek, annyira nem voltam biztos magamban. Nehezemre esett a koncentráció is, hogy minden egyes lépésnél döntést kellett hozni, hova tegyem a lábam. Ez 170-es pulzussal, gyors tempónál, 3 és fél óra futás után (és oly kevés rutinnal) természetes, de nekem új érzés volt. Aszfaltos sík maratonon ha az ember az első kiliken belőtte a tempót, csak be kell kapcsolni a robotpilótát és tolni-tolni-tolni, az agynak nem sok munka jut.

Dömös-Prédi

Dömösön Pataporcék vártak, Sára töltötte a kulacsomat, majd nem elfelejtettem „dugni”, izo be, és indulhattam a legnehezebb 2 km-re: a kápolnáig tartó részt már a bejáráson is megkínlódtam, pedig szinte hazai pálya, de ez az alattomos felfelé és a hosszú egyenes nem kedvez a léleknek. Szerencsére fejben fel voltam készülve egy kellemetlen 12-13 percre, de még így is meglepődtem, mennyire várom már a mászást inkább. Itt Lacit láttam, amint Feminára várva méri a köztünk lévő különbséget, akkor nem lehet messze, gondoltam. Tempósan gyalogolva elkezdtem nekimenni a hegynek, és akkor jött a fura érzés: először azt hittem, valami ág csapta meg a lábikrámat, aztán 11 év mélyéről az első maratonomról felderengett bennem az érzés: vádligörcs! Óhogyaza, most jön be az a bizonyos ismeretlen az egyenletbe! Mit kell ezzel csinálni?!
Megijedtem, de próbáltam nem pánikba esni. Végül is haladni így is lehetett, fájni nem fájt, csak furcsa volt. Kb minden 10-20. lépésre „bekapta” a görcs hol az egyik, hol a másik vádlimat. Nem is az adott pillanat volt ebben a legrosszabb, hanem az attól való félelem, hogy ez a helyzet még súlyosbodhat, ha nem találok gyorsan valami megoldást. Volt még nálam fél gél és kb. 1 dl nagyon híg izo, amiket Prédire tartogattam. A gélt előkaptam, a meredeken meg kellett állnom, hogy az utolsó cseppet is ki tudjam sajtolni belőle, minden grammra szükségem volt! Megittam rá az izo felét, és reménykedtem. Mászás közben hátra-hátra nézegettem, azt gondoltam, hogy itt a nyűglődés közben jó eséllyel utol fognak érni, vártam, mikor vág hátba Femina. Ez annyi motivációt azért adott, hogy nem nagyon hagytam magamnak pihenőt, folyamatosan haladtam. A sziklákon hátrafordítottam a sapkám sültjét, hogy még a fejemet se kelljen emelgetni a jeleket figyelve, csak a tekintetemet fordítottam felfelé. Próbáltam az egyenes szakaszokon belefutni, a lépcsőszerű részeken a nagyobb lépéseket lendületesebben kitolni, de ekkor újra jött a görcs. Aztán valahogy a vége felé nagyjából helyrejöttem. Sőt, meglepetésemre a tetőhöz közeledve versenyzőket pillantottam meg magam előtt. Már csak hiúságból is belefutottam :o) Utolértem pár srácot, kunyiztam egy sótablettát, egy Mg-ot és fél dl vizet, mert az én maradék 2 korty izómmal képtelenség lett volna 2 bogyót bevenni. Ezúton is köszi!

Prédi-Kisrigó

Felértem hát Prédikálószékre, menedzseltem a legnagyobb problémát és Femina sehol! Hát akkor hajrá, innen meg kell nyerni! 22 perccel vagyok a terven belül, ez még pesszimista számítások szerint is azt jelenti, hogy ha innen nem jön közbe semmi, 5:10-en belül leszek, ezt alig bírtam elhinni. Zsotyek pontját elhagyva begyújtottam a tartalék rakétákat, és közel maxon (azért a görcs miatt volt bennem egy kis félsz, így olyan 90%-on mehettem) toltam lefelé. Fejben is helyrejöttem, az útvonalat itt már nagyon ismertem, ezt kétszer is bejártam, így csak arra kellett koncentrálni, hogy egyben beérjek. Ezen a szakaszon is előztem pár srácot, bár többségük – köztük Pepe, aki nagyon jól mozgott – szerintem T100-as volt, ők még persze nem hajráztak. A végéhez elém jöttek a fiúk Legóval, örültem nekik :o) Aztán már csak pár száz méter, Kisrigó kapujában még hajráztam egy nagyot, Speróék előzékenyen előre engedtek a kapuban, és már bent is voltam a célban! 5:04:15, megcsináltam, ultrafutó lettem! :o)))
A Dömös-Kápolna szakaszt leszámítva egy percig sem éreztem, hogy nem esik jól, nincs kedvem, lelkesen daráltam végig mind az 5 órát – tehát a cél, az örömfutás teljesült.
Terep 50, sima ügy! :o)

*Amikor szombat este lefeküdtem aludni, amint becsuktam a szemem, még mindig futottak lefelé a lábaim, és akkor felismertem: síelés! Nem meglepő, a sebesség is és kicsit a mozgás is ahhoz hasonlított: aprókat kanyarogva, végig-végig belerugózva hasítani le a lejtőn. 3 éve síeltem utoljára, már nagyon hiányzott, de a T50 nevezési díj úgy tűnik még egy félnapos síbérletet is tartalmazott :o)

Szerző: Hiver

15 komment

Címkék: verseny beszámoló t50

LOST

2010.11.11. 10:51

avagy eltűntem

(nem mellesleg Gabi is, nem is kicsit - Gabiiiiiiii, hol vagy?)

Van két jó hírem, meg egy rossz.
1. JÓ: a másfél héttel ezelőtti hosszú futás jól ment, 39 km 3:07:31 alatt.
A 22. heti tervet 105 km-rel zártam, és ezzel az októberem 400 km lett. Négyszáz! :o))) Bűvös szám, én kb. ettől a mennyiségtől kezdem magam eredményorientált futónak, nem csak hobbistának érezni.
A ROSSZ: múlt héten beteg voltam, durva gyomorfájás, még a vakbélgyanú is felmerült. Egész héten nem futottam semmit.
2. JÓ: mostanra nagyjából OK a gyomrom, hétfőn már futottam egy könnyűt, tegnap pedig az esti fejlámpás futáson 2,5 órát is simán (na jó, az elején kicsit fájt a hasam, a végén meg már nagyon éhes voltam, de a futás az ment) végigtoltam. A lámpám kicsit alkalmatlannak bizonyult egy ilyen mókára, a többiekéhez képest még helyzetjelzőnek is gyenge volt, hogy az érintkezési hibáról már ne is beszéljek. Ezúton is köszi a srácoknak a fővilágosítást :o), hogy nem hagytak magamra a félhomályomban.

Robot üzemmódban

2010.10.25. 00:24

Tegnap nem égett bennem a tűz. Még csak nem is pislákolt.

Alighanem a BéBu körüli hercehurcának köszönhetően. "Tudod mit, NyuSzika, akkor b+ a fűnyíródat!" Először el se akartam menni, nem szeretem én ezt a lábszétverős pályát, bár már rengetegszer futottam, de akkor nem önmagáért, hanem _A_ versenyért és _A_ csapatért, és lássuk be, azért az egészen más tészta. Most is csak az vitt oda, hogy megismerhessem a csapatomat és a szervezőjét - az utóbbi sajnos nem, és az előbbi is csak részben sikerült, bár az a "részben" remélem hogy "dö beginning of a bjutiful frendcsip" :o). És ha már arra járok, edzzek egyet, ha már úgyis folyton azon nyünyörgök, hogy egyedül nem megy a futás. Hát itt legalább nem leszek egyedül.

A verseny előtti reggel jó bénára sikerült.

A 4-6-os pont elment az orrom előtt, gondoltam ez így ünnepnap kora reggel nem sűrűn jár, akkor lesz időm jegyet venni, mert Bp-en kívülre nem jó a bérlet. Vettem mindjárt kettőt, egyet oda, egyet vissza, az csak a verseny után jutott eszembe, hogy vissza nem kell :o) Míg a pénztáros elővakarta magát, addig el is ment az orrom előtt a második villamos, 2 p követési távolság, wtf?! Aztán persze jó sokáig nem jött, viszont ugyanott állt meg egy busz, amire Nyugati-Moszkva tér volt felírva, felpattantam, megnéztem az útvonalát, rájöttem, hogy ez még bejárja közben a Rózsadombot és Pasarétet, de közben elindult, úgy kellett lekéredzkednem róla. Utána már csak a 22-es buszon voltam elveszve, fogalmam se volt, hol kell leszállni, eddig mindig csak menni kellett a futók tömege után, most - mivel a buszvezető is csak a vállát vonogatta a "Hol a Knáb János Ált.Isk." kérdésre, egy szál futónak látszó pasit kellett leszólítanom, hogy mégis merre az arra. Ő se vágta pontosan, 1 v. 2 megállóval előbb szálltunk le, de végül megtaláltuk. Ja, a suli kapujában még majdnem elhagytam az órámat, de egy srác utánam hozta, ezúton is köszi! Na ez is jól kezdődik, gondoltam...

Beérve az iskolába szerencsére kisimultak a dolgok, egyből belefutottam Rékába és Zsaniba, gyors bemutatkozás, vetkőzés (sikerült jól megválasztani az öltözéket, fent trikó+vékony hosszú, lent vékony hosszú, +bbsapka + kesztyű, pont jó volt erre a hűvös, szélcsendes ideális futóidőre), cuccleadás Rékáék kocsijába, köszönés a régi ismerősöknek, sorbanállás nélküli wc, bemelegítés, minden simán ment. Versenyláz még mindig sehol. A rajtba Zsanival álltunk be, még váltottunk pár szót a tervezett tempóról (ami nekem nem volt, csak tervezett pulzus), aztán el is lőtték a rajtot.

Én bekapcsoltam a robotpilótát, és végig a pulzusra és az érzésre figyelve elkezdtem nyomni az emelkedőt. Próbáltam legalább 174-ig tolni a pulzust, az elején nem akartam szétszaggatni magam, főleg, hogy néha a gyomrom is rendetlenkedett, akkor 1-2 ütésnyit visszavettem. Egy darabig kb. együtt mentünk Zsanival, aztán kikerült a látóteremből, azt hittem, le is szakadt. 5 kilihez olyan 23:15-tel értem. Az első, kicsit elrontott (nem akartam nyakon önteni magam cukros teával) frissítőnél elment mellettem Zsanett, hoppá megvagy! Utána eredtem, jó volt, hogy a pulzuson kívül van még egy fix pont az életemben, a piros fölsőjében a sok kék+szürke futó között nem is volt nehéz szemmel tartani. Meg nem is nagyon távolodott el tőlem, a lejtőn ugyan kicsit nagyobbat robbantott, de valahogy tudtam, hogy a síkon még találkozunk. A lejtőt is próbáltam ésszerű keretek között megtolni, hol rákapcsoltam, ha esett a pulzusom, hol visszavettem, ha már bántotta a fülemet, ahogy csattognak a tappancsaim az aszfalton.
Meglepődtem, hogy elég jelentős sebességkülönbséggel elhúztam Sz.Andiék mellett. A 10 km 43:25 lett, ÁP = 173.

Most volt bennem először olyan érzés ezen a távon, hogy várom a síkot - hiszen azért jöttem, hogy pulzusra futást gyakoroljak, és azt igazán síkon lehet, a többi csak előjáték. A Délihez érve nem is zuhantam össze úgy, mint szoktam. Elkezdtem a 176-os pulzusra hajtani, közben Zsani egyre közelebb került.
Számolgattam, ha most 52 percnél járok, akkor még 40 percet kell kibírni így, sima ügy! A 15-ös tábla mellett órát nyomtam, 19:23-as 5 kilit mértem, ez nem lehet, itt valami el van basz...ltázva.A rakparton utolértem Zsanit, reméltem, hogy tud jönni velem, mert féltem, hogy lesz ebből még nagy megzuhanás (nem lett), és akkor jól jöhet, ha van ott valaki - meg reméltem, hogy én is tudok segíteni neki azzal, hogy most én nyulazok egy kicsit. Közben megelőzött egy srác, kicsit beálltam mögé, de nem akartam 180 fölé engedni a pulzust, így csak 100-200 métert mentem vele: itt már beálltam a "Szasza+10"-re, azaz 178 volt a cél. A Jászainál a frissítőt passzoltam, volt viszont hatalmas szurkolótábor gyerekekből, nem lehetett nem lepacsizni velük. Ez adott egy nagy löket flow-t (gombóc is lett a torkomban), ugyanakkor ki is vett egy kis energiát, de megérte.

A végjáték a körúton kezdődött, ekkor már 178-180 körüli pulzuson, számolgattam, ha olyan 1:32 körüli lesz a vége (hogy miért pont ennyivel kalkuláltam, nem tudom), akkor még 15, 10, stb. percet kell kibírni, menni fog.
Közben Sz.Andi visszaelőzött, de nem hagytam kirángatni magam a ritmusból, én annak is örültem, hogy egyáltalán pariban voltunk pár km erejéig :o) Az Andrássy úton feljött mellém Zsani, egy darabig együtt nyomtuk, de mivel a 15. km óta már 22:30-at mutatott az órám, a 20-as táblát meg nem láttam, nem éreztem késztetést, hogy hajrát nyissak a bizonytalanra. Nem tudtam, hogy másfél, 1 kili vagy csak pár száz méter lehet-e hátra. A Hősök tere közeledett, de ki tudja, hova kanyarog még utána a pálya? Tartottam a 180-at, és elengedtem Zsanettet. Egyetlen motivációt az a fránya 1:29:59 jelenthetett volna, de ahhoz tudnom kellett volna, mennyi van még hátra...

A végén hajrá nélkül, saját mérés szerint 1:30:39-es idővel, 9 mp-cel Zsani után értem be, nem különösebben kifulladva, de azért keményen végigdolgozva ezt a másfél órát.

A hivatalos mérés szerint 1:30:42 lett. Szinte hajszál pontosan mint a NIKE. De ott megvolt bennem a versenyláz, a tüzet csak a szél fújta el néha a rakparton. Ez a mostani futás viszont nem egy versenyhez, sokkal inkább ehhez az edzéshez hasonlított. Most úgy érzem, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudok 1:30:4x-et :o))) A 3. 5 kili átlagpulzusa 176, az utolsó 6,1-é 178, a versenyátlag 175 lett, küldetés teljesítve.

Azt már csak félve jegyzem meg, mert pont én vagyok, aki mindig távol akarja tartani magát a "biztos hosszabb volt a pálya" gondolatoktól, hogy az edzésonline-on azok szerint, akik mérték a távot (köztük a 2. helyezett etióp srác!), volt benne plusz 2-300 méter. Azért fészkelte be magát az a bogár a fülembe, mert valaki a gmaps-en is bejelölte az útvonalat, és eszerint majdnem 21,5 volt, márpedig az én tapasztalatom szerint a gmaps elég pontos, vagy ha nem, inkább kevesebbet mond, mint többet.

Zsani PB-t ment, ezúton is gratula! Remélem, a következő egyéni csúcsát is együtt futjuk, immár 1:30-on belül, két hét múlva a Tudás Útján :o)

Sajnos a levezetést sikerült túl lazára venni, a nyújtást is kihagytam, sőt a mai könnyű futást is ellógtam, így azért mára beálltak a lábaim.
 

beszámoló előzetes

2010.09.22. 13:21

Egyelőre ennyi, aztán, majd hét vége felé lesz nagy is:-)

4:16:28

NIKE Budapest Félmaraton beszámoló

A tatai minimaraton, a nem túl acélosra sikerült utolsó két hét és Athosz CCC beszámolójának elolvasása után a következő volt a terv: az első 2 kilin óvatosan (4:30) kezdeni, utána felgyorsulni egy még kényelmesen tartható tempóra, 17-ig várost nézni, utána robbantani. Ahogy azt Móricka elképzelte!

Amikor reggel odaértem a versenyterületre, és megláttam a sokezer futót, meghallottam a zenét és a szpíkert, gombóc lett a torkomban. Rég voltam ekkora versenyen, nem is tudom, hogy bírtam ki enélkül a feeling nélkül. Kicsit késésben voltam, de flottul ment az átöltözés, csomagmegőrzés, wc, bemelegítés, pedig hol van már a versenyrutin... Nem csináltam nagy faxnit semmiből, hiszen csak várost nézni jöttem :o)

A kihívás azért kihívás, így az 1:30-on belüli rajtzónáig verekedtem előre magam az utolsó percekben, és ott megtaláltam Szaszát és Ákibácsit is, hurrá! A "milyen tempóval akartok kezdeni?" kérdésre egybehangzó 4:40 volt a válaszuk, hittem is meg nem is.

Aztán elrajtoltunk, próbáltam visszafogott tempót menni, nem is tűnt erősnek. Hősök tere, Andrássy út, majd az első kilinél leesett az állam, 4:16, akkor ebből nem gyorsítunk. Lazán nyomtuk, bár a tempót leginkább Nylonman diktálta, poénkodtunk, senki nem erőlködött. Opera. Gödör. Lánchíd. Várost nézek, tényleg :o) A frissítőknél kijött azért a rutintalanság, Tatán könnyebb volt. Ebben a nagy mezőnyben - nem is emlékeztem rá, hogy 1:30 körül a NIKE-n ilyen
sűrű a mezőny (lehet, hogy 1:25-26 körül már ritkább volt? vagy azóta még többen neveznek?) - alig fértem oda a feladott poharakhoz. Meleg volt, tűzött a nap, a vizezéshez időben elő kellett (volna) szedni a szivacsot, később már inkább a sapkát merítgettem, de az se ment egy mozdulattal, túl nagy volt a választék, víz, izo, víz, ki ér erre rá, jesszusom, elhúztak a nyulaim! Minden frissítés után nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolnom, hogy újra felzárkózzak kis bolyunkhoz. De valahogy éreztem, csak akkor lehet meg az a fránya 1:30, ha végig bírom velük. Ez 12-ig könnyedén is ment, még amikor 4:10-en belül toltuk a hátszeles szakaszon, akkor is. Bár itt már megfordult a fejemben, hogy lehet hogy meglesz még ennek a tempónak a böjtje: "Ha a maraton 30-nál kezdődik, akkor a félmaraton 15-nél. Ki mondta hogy nem fog fájni?! Addig élvezd, amíg tudod! Műegyetem. Lágymányosi híd. Városnézés 4:10-ben." Aztán befordultunk a szembeszeles szakaszra, bár a budai oldalon még nem volt olyan vészes. 12-nél viszont egy elrontott frissítés után - illetlenül bevágtam egy srác elé és elkaptam előle a poharat, majd amikor erre rájöttem, bocsánatot kértem és odaadtam neki, azzal, hogy ha véletlenül marad benne, testálja rám a maradékot - újra a szembeszélbe fordultunk, és itt kellett utolérni a fiúkat. Közben meg valahogy a boly tempója se volt jó, mértem egy 4:30-on kívüli km-t, próbáltam kicsit meghúzni a srácokat, nehogy csapatos elhajlás legyen a dologból. Az nem is lett, elhajlok én egyedül is, nem kell nekem ahhoz csapat! Olyan szembeszél volt, hogy már 1 méterre Szasza mögött se ért sokat a szélárnyék, közelebb meg nem mertem menni, nehogy letapossam a sarkát. Megint előjött a rutintalanság, régen, amikor nem egyedül edzettem, simán elfutottam szoros emberfogásban vki mögött. A Parlamentnél már nem volt őszinte a mosolyom. A 15-ös frissítőnél már annyira leszakadtam, hogy esélyem se volt visszazárkózni, itt már a tisztes (értsd: nem négykézláb) beérésért és nem az 1:30-ért küzdöttem. A tempóm megint kicsúszott 4:30-on kívülre, és ezért is vért izzadtam. Már azt számolgattam, mennyit lehetne még lassulni az 1:32-höz, pedig a részidő még 1:30-on belüli volt. Innen kicsit homályosak az emlékeim, ahol elmúlt a pofaszél, lett helyette kacskaringózás és felüljáró, húztak el mellettem az emberek, köztük a valahol egyszer már leszakadt Ákibácsi is. Reméltem, legalább neki sikerül. A végére kicsit összeszedtem magam, és bár igazi hajrára nem futotta, azért az órám szerint az utolsó 1097,5 m-t 4:11-es átlaggal toltam.

A vége 1:30:41 lett, Tapírtól kaptam az érmet, megölelgetett, gratulált, megdícsért, segített kinyerni az órámból a nettó időt, és úgy örült neki, hogy ettől én is ott-akkor kezdtem el értékelni ezt a majdnem 1:30-at. Köszi Tapír!* :o)))

A végén még kézfogások és gratulák Szaszának és Nylonman-nek, akikre legközelebb nyugodtan rá lehet bízni az 1:30-as nyufilufikat, és akik nélkül ez a műsor nem - vagy nem így - jött volna létre, köszi srácok! A levezetéssel nem sokan bíbelődtek, akinek jól sikerült a futása, az lelkesen élménybeszámolt inkább, akinek nem annyira, az meg örült, hogy élt. Csak én cikáztam föl-le 10 percig a befutózónában, mielőtt kifelé menet a kezembe nyomták a
befutócsomagot, mert nem volt kedvem egy másfél literes palack társaságában kocogni**. Utána még nyújtottam is egy nagyot, mint egy igazi profi, sőt ha már a Szecskában volt az öltözés a lányoknak, a 37 fokos medencét is leteszteltem.

*de ki az a Tapír? ;o)
**sokan fikázták a befutócsomagot, de életmentő volt: fél liter víz kevés lett volna, a másfeles jó ötlet volt. És az a Snickers! Évek óta nem ettem, de ott akkor olyan jól esett, hogy teljesen függő lettem, azóta majd' minden nap betolok egyet, sőt néha kettőt is. Ray már külön elment a METROba gazdaságos kiszerelésben (84 db-os doboz, nyamm) venni nagy tételt belőle.

Vészforgatókönyv

2010.08.31. 17:34

mottó: 30 fölött nincs egészség, csak tünetmentes napok

Múlt hétfőn kezdődött, amikor sikerült benyalnom egy valószínűleg gluténos kaját (málnahab, amibe elvileg NEM KELL liszt/keményítő). Már evéskor gyanús volt, de a konyhásnéni, aki a pultban lévő összes kajáról is vágta, hogy mi van benne, és nem akarta őket rám sózni (azoknak nem hiszek, akik mindenre azt mondják, vigyem nyugodtan), azt mondta, ebben biztos nincs. Nem kellett volna hinni neki. Most tiszta kiütés vagyok. Tanulság: ha kicsit is gyanús, bár ki van fizetve és éhes vagyok, mégis érdemesebb otthagyni a francba.

A pénteki futást ellogisztikáztam, az egyedül otthon + mosás&teregetés + kutyasétáltatás + vihar + futás kombót nem sikerült összehozni. Hát persze hogy a futás lett a vesztes.

Szombatra Trapp25-öt terveztünk Jil+Habi, én+Lego társasággal, de mivel nem volt túl rózsás az idő, a kocsiban gyorsan DömDöDömre módosítottunk, mert nem volt kedvünk esőben-szélben térképet, itinert bogarászni, DömDöDöm meg már megy vakon is. Szó szerint :o) (Ki van próbálva, múltkor nem volt kontaktlencsém, és csak az utolsó lightos 3-4 kilire vettem fel a szemüveget, amikor elengedtem Legót.) Vakon igen, bénán nem :o/ Már az elején az aszfaltos részen elkezdett fájni a derekam, pont ott és pont úgy, mint a(z) - eddigi legkomolyabb - régi-régi sérülésem. Ebben biztos benne volt, hogy extrém kevés, 3-4 óra alvással vágtam neki az etapnak* (kötsög ERSTE-vel szívtam éjfél után sokatsokat). Megállapítást nyert, hogy ha kellően összeszorítom a fenekem, akkor nem fáj :o), de úgy meg nem lehet 25-öt tolni. Kicsit enyhült, aztán megint rosszabb lett, így 8 km-nél nyomtunk egy hátraarcot, és bementünk terepre, de az meg csúszott, a kutyák nagyon vadászni akartak, húztak mint a veszedelem, ezért féligmeddig gyaloglósra vettük a figurát. Közben betértünk az erdőbe gombászni, a hajolgatás (vagy a gyermeki rácsodálkozások és a sok röhögés) úgy tűnik jót tesz, mert meggyógyult tőle a derekam.
Ettől kellően fellelkesültem, és kitaláltam, hogy akkor még este kimegyek, megpróbálok egyet résztávozni, és ha simán megy, akkor másnap reggel újra nekimehetnénk egy DömDöDömnek, ha már a mai kudarcba és gombászásba fulladt. Szerencsére otthon megjött a jobbik eszem, és aznap már nem erőltettem a futást.

Vasárnap meg úgy ébredtem, mint aki nagyondenagyon elaludta a nyakát. De az elalvás napközben helyre szokott jönni, ez meg inkább csak rosszabb lett, előre-hátra nem igazán tudtam mozgatni a fejem, mert fájt. Estére már akkor is fájt (hátul, a nyakizmom!), ha nyeltem egy nagyobbat. Ez meg mi a fene?!?!?

Hétfőre se lett sokkal jobb a helyzet, mozgatásra kevésbé fájt, nyelésre jobban, tüsszentésre borzasztóan. Mára mozgásra már OK, nyelésre továbbra sem. És mintha lappangana bennem vmi megfázásféleség is, nem százas a torkom :o((( Hogy lesz ebből így egy jól megfutott NIKE, battyameg?!

Most írom a vészforgatókönyvet, a teljes rápihenés (értsd egész héten nulla futás) nem lehet üdvözítő, és most egy könnyű héttel se megyek sokra, mert – ha a váltogatásokat nem számítjuk - utoljára 4 hete futottam értékelhető tempót. Azt se lehet mondani, hogy a sok-sok edzésmunka nem vész el, mert nem volt sok-sok edzésmunka, csak egy gyors formábahozás – és mint tudjuk, ami könnyen jött, könnyen is megy.

Szóval most az a terv, hogy 3 egymás utáni napon meg kéne futni ezeket, akkor van értelme bármiről is beszélni:
1. könnyű futás
2. váltogatás
3. 2x HHH sétány 3,3 km a tervezett NIKE verenytempóban (avagy legyen az a NIKE tempó, ahogy ez sikerül?)
Ma vagy legkésőbb - de ez már tényleg a utolsó utáni lehetőség újra megragadni a gyeplőt - holnapi kezdettel. És szorítsatok, hogy ne betegedjek le, se nyaki (tervezek egy csontkovácsolódást, ha még holnap is tart ez az állapot), se nátha fronton.

*5. szabály: min. 6 óra alvás futás előtt! Ezt régóta halogattam beírni, mert nyáron (vagy tt előtt) hajnali 4-es kelés esetén a 22-kor fekvés nálam teljességgel mission impossible, de sajnos csak a saját kárán tanul az ember.

Bankstown Félmaraton

2010.08.22. 09:04

Először is tegnap itt választás volt, és késő éjszakáig néztük a tévében, csak azért, hogy végül döntetlen legyen a két nagy párt között. Kötsögök. Eh, inkább feküdtünk volna le jó korán, mert a gyerekek kb. 30x keltek éjszaka, mikor is Dani 4.50-kor úgy döntött, hogy neki eddig tartott az alvás. Jól kialudtuk magunkat.

Sok-sok év után magamra aggattam a narancspólót (végre rámjött:-) és 6-kor elindultunk Bankstown-ba. A helyszínen neveztünk, chip, rajtszám. Ahogy körülnéztem csupa futófazon. Ez a félmaraton az állam (NSW) hivatalos félmaratoni bajnoksága is. Az már a tavalyi eredményekből kiderült, hogy a mezőny nagy része a bajnokságra jön, így a tervezett 6 perces tempóval a mezőny legvégén leszek, hiába 3 óra 15 perc a szintidő.

A pályáról előzetesen annyit írtak, hogy kiegyensúlyozott a lejtős és az emelkedős részek aránya. Hát, végül is ha ugyanott van a rajt és a cél, akkor nyilván ugyanannyi a le és a fel. Bár kiegyensúlyozottságon inkább a 21 km-be férő felfelék arányát értettem, és egész 5 km-ig meg is voltam róla győződve, hogy kellemesen hullámos, egyenletesen futható a pálya.

A f8-as rajt csak 4 percet csúszott, és a mezőny elhúzott, én meg csak néztem, Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire hátul leszek, hé! Az első pár kilométeren azért helyrebillent a kis lelkem, szépen elkezdtem előzgetni. 2 km környékén apró dombocska, erről eszembejutott két mamai a rajtban, amikor nevetgélve beszélgettek, hogy majd a hill tetején gondolnak egymásra. Gondoltam, most biztos gondolnak. Aha. Aztán még egyszer ugyanez a kör, és akkor egy másik irányba tereltek minket. Itt már jött több komolyabb dombocska. Egész idáig, 6 km-ig szépen ment a kicsivel 5 p-en kívüli tempó, itt azért kicsit visszavettem az arcomból. Egyrészt elkezdtem fáradni, ami kicsit korainak tűnt, aztán meg megláttam azt a dombot, amiről a mamik valószínűleg beszélhettek. Hát, inkább hegy volt. Baromi hosszan kanyargósan kellett megmászni, kicsi lejtő, és mire épp kinyúlt volna a combom, ismét felfelé. Khm... És akkor bevillant a térkép, hogy itt még egyszer... Na, mindegy, a tempót végül 6 percesre csökkentettem, ha nem is egyszerűen, de tudtam tartani. A második kör egyébként könnyebb volt, valahogy okosabban tudtam menni, így hogy tudtam mire számíthatok. 17-nél már nagyon vártam a végét, 18-nál már örültem, hogy csak 3, 19-nél teljesen szétestem és azt hittem sosem érek be, 20-nál meg tényleg csak az éltetett, hátha meglesz 2 órán belül. A mutatós kis karórám szerint 1:59 fél lett kb, a hivatalos versenyidőm 2:00:10. A célban kicsit szédelegtem, de két pohár víz helyretett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a célba érők átlagideje 1:45:21 volt. A Nike-n csak ott kezd sűrűsödni a tömeg:-)

A frissítés sima víz volt, először 6-nál, majd kb 3-4 kilinként. Nem láttam még ilyet, de nagyon funkcionális volt a zacskós víz, vihettem magammal, nem ömlött ki, és könnyen lehet belőle inni futás közben is. Az útvonalon minden egyes elágazásnál irányítók álltak, akik drukkoltak, tapsoltak, az egyik helyen szólt a Tűzszekerek:-)

A pálya nehézsége kb. Monoton maratonéval megegyező volt, amin novemberben 2:29-et mentem. Ennek fényében akár át is gondolhatnám a maratoni időtervet, mondjuk 4:10-4:12-re, de nem dőlök be még egyszer ennek. Megnéztem a maratoni útvonalat, és azok a részek amiket ismerek belőle, hogy is mondjam, kissé dombosak. Marad a 4:20, legfeljebb majd örülök, ha jobb:-)

Mai eredmények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

40. Sun-Herald City2Surf

2010.08.13. 05:14

Vigyázat giccses!!!

A legutóbbi 12 kilis bejegyzésem óta nemcsak, hogy nem írtam, nem is nagyon futottam. Egyszerűen valahogy kimaradtak napok, ha meg elindultam, pár kili után visszafordultam, nem ment, nem is erőltettem.
A világ legnagyobb versenyeként elhíresült City2Surf-öt viszont nagyon vártam, és időtervem is volt, ami az előzményeket tekintve meglehetősen nagyképűnek tűnt.
A világ legnagyobb versenye egyébként mégsem a legnagyobb, találtunk nála 2 nagyobbat is, de azt gondolom, hogy 80 ezer vagy 86 ezer induló között már egyébként nincs nagy különbség. A végleges szám egyébként: 82 134 induló és 67 980 célba érő, és 3 millió dollárnyi adomány.

Egyébként érdekes, rám a tömeg mindig nagy hatással van. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni a BSI-nél, első versenyem az árvíz miatt a Felvonulási térre szorult Vivicittá volt. Csak álltam fent a színpadon Péter Attila mellett és néztem a tömeget, és éreztem a gombócot a torkomban, meg hogy nedvesedik a szemem. Rámnézett Árpi, csak ennyit kérdezett: Te is? Igen. És utána minden alkalommal. Hacsak tehettem, mindig a színpadra álltam és néztem a sok-sok futót, a kavalkádot, ahogy az elit melegít, komoly arccal néz maga elé, piszkálja az óráját, méregeti a másikat, aztán a komoly amatőröket, akik még az utolsó pillanatban is igazgatnak a gps-en, és nyújtanak, a mezőny közepét, aki tapsolnak, sikítanak, nevetnek, és a mezőny végét, ahol izgalomnak nyoma sincs, inkább a felhőtlen öröm, hogy a rajtban lehetnek. A sok gyerek, akiknek talán sikerül az életük részévé tenni a mozgást, sok-sok pozitív élményt adni nekik. Sokan vagyunk sokfélék. Sokan csak a természet lágy ölén szeretnek futni és a város lezárása miatt hőbőrgőknek is ez a fő érvük, de én vagyok annyira önző, hogy szeretem, hogy az Andrássyn, a Lánchídon, a rakparton és még ki tudja hol futhatok, és miattam le van zárva a város. A Nike-nak volt egy szlogenje régebben, talán 2004? Egy napra miénk a város. Hát, Sydney-ben tényleg a miénk volt.

A rajtszám chippel együtt postán érkezett, benne egy kis tájékoztató, hogy az adott rajtszámmal, mikor, honnan kell majd rajtolni, mi hol lesz a célban, ilyesmi. 7 külön rajtszámtartomány, 5 rajthelyszín: 50 meghívott elitfutó, 100 akinek a korábbi eredményei annyira jók, hogy a mezőny elejéről rajtolhatnak az elittel (Balázs idekerült), majd a piros tartomány. Rögtön utánuk az a 39 futó, aki eddig az összes versenyen ott volt, majd következik a zöldrajtszámos kategória. Itt vagyok én, ehhez az 1.39-es félmaraton volt a beugró. A Hyde park egyik oldaláról rajtolnak a kékek, a másikról a sárgák, és a legeslegvégéből a narancsosok. Ebben a kategóriában van mindenki, aki először indul és máshonnan nincs igazolható eredménye, a kisgyerekesek, a babakocsisok.

Aug. 8., reggel hn6-kor ébresztő. Kicsi ivás, bíbelődés a chippel (minek van rajta négy lyuk, ha csak kettőbe kell bedugni?), csomagoptimalizálás. F7-kor elindultunk, nagyon hideg volt, a rövidujjú futópóló felett csak egy vékony futódzseki volt, majd szétfagytam. A vonatindulásig még volt vagy 20 perc, úgyhogy inkább tébláboltunk kicsit, majd jött egy busz City felirattal, felugrottunk rá. Jut eszembe, aznap a rajtszámmal az egész városban ingyen lehetett közlekedni. Sok más városban is van ilyen, sajnos Budapesten a BKV ebben nem partner. (sőt, a verseny napján a kisföldalatti teljes hosszában és a trolikon megerősítik az ellenőri állományt...)

Egy idő után már tele volt a busz rajtszámosokkal, gondoltuk majd követjük a tömeget, mert hogy hol kell leszállnunk, azt nem nagyon tudtuk. Persze mindenki máshol szállt le, a saját rajthelyéhez közel... Mindegy, bőven volt még időnk. Hamar megtaláltuk a zöldeket, a 8.30-as rajthot képest 7.20-kor már sokan álltak bent a rajtzónában. Balázsnak volt előreküldendő csomagja, úgyhogy elmentünk megkeresni, hogy hol lehet eladni. Nem volt egyszerű, nagy tömeg, nagy terület, de meglett. Rajtszámhoz passzoló zacsi, rajta a rajtszám. A csomag gyűjtése vicces volt. Kinyitották a teherautó hátulját, és szépen mindenki elkezdte becélozni a csomagot. Ha a sofőrt sikerült valakinek eltalálni megtapsolták. Nem, a sofőr nem volt mérges, nevetett és ő is tapsolt:-) Mikor megtelt, indult is Bondi-ra, és jött a következő autó. A 8.30-as rajthoz képest 8-kor indultak az utolsó teherautók, szóval - bár időközben azért melegebb lett - mindenki didergett.

8.15 körül álltam a rajtzónába, mindenki mosolygott, nem volt lökdösődés, tülekedés. Pár perc múlva pedig elkezdődött a ruhazuhatag. Ahogy vették le a melegebb cuccot az emberek és dobálták ki a járdára, az önkéntesek pedig gyűjtötték őket, az fergeteges volt. Közeledve a rajtidőhöz elénekelték az ausztrál himnuszt. Körülöttem mindenki telitorokból üvöltötte. (Ezt otthon nehezen tudnám elképzelni. Amilyen pörgős a himnuszunk, a rajtra mindenki depresszióba esne és elaludna.) Eldördült a pisztoly, ééééés nem történt semmi:-) Valószínűleg elindultak a profik a pirosrajtszámosokkal, Balázs is már tolja, de mi még percekig állunk. Majd egyszercsak elbontják előlünk a korlátokat és szépen átgyalogolunk a rajthelyre. Második lövés, és mi is indulunk. Bármerre nézek, eszméletlen tömeg, mégis simán lehet lépni, igaz kerülgetni is kell. Kétszer-háromszor nekem is sarkamra lépnek, megbillentenek, de ez benne van. Lejtőn indulunk, mindenki tolja, és hiába hosszú az előttünk lévő utca, már nem látni az elejét, rég bementek az alagútba. Hiába nem beszéltünk ezeréve, eszembejut Hauanita, aki a kis családias versenyeket szereti, nem bírja a tömeget. Egyszer beszélgettünk erről, de nem tudtam megmagyarázni, hogy én miért szeretem. Most bevillan. Valahogy olyan ez itt beleolvadni a sokezer indulóba, együtt szörfölni fel-le az utcákon, mintha egy valaki futna csak, akinek te egy pici része vagy. Egyetlen identitás, egyszerre dobban a szív, egyszerre lép, egyetlen gondolat vezérli, felérni a Heartbreak Hill tetejére és onnan lecsorogni Sydney ikonikus tengerparti strandjára, Bondi-ra.

Az alagútban kétfelé lehet futni, a hangulat olyan, mint otthon az éjszakai futáson, indián üvöltés, taps, nevetés. Az alagút után egyszercsak egy másik utcáról is becsatlakoznak, akik az elején a másik irányt választottak itt jönnek vissza. Az első sétálót kb. 2 kilinél hagyom le. Idős bácsi, 70 körüli, lila rajtszámmal, sárga pólóval. Ő azt elmúlt 39 évben mindig itt volt és szörfölt Sydney utcáin. Hihetetlen biztatást és tapsot kap. Innen emelkedik, majd kicsit lejt, majd megint emelkedik, tényleg szörf. Valahogy mindig azt képzeltem, hogy Sydney lapos, és erről már több ízben kiderült, hogy tévedtem, mégsem néztem utána a pályavezetésnek. Ki gondolná, hogy a centrumból a tengerpartra felfelé kell futni??? Hát, kell. Kanyargunk az utcákon, fogalmam sincs merre járunk. A km táblákból a 6-os az első, amit észreveszek, 6 percen belüli tempót nyomok még az emelkedőn is, pedig ott azért a belesétálás gondolata is felmerült. Az út szélén szurkolók, zenekarok, igen, Elvis él, a saját szememmel láttam:-) Lépten nyomon frissítőállomások. Mindenütt önkéntesek, gyerekek, lassú a kiszolgálás, de mindenki fegyelmezett. Nincs tolongás, sürgetés. Sok helyen a szponzorok extra gumicokrot osztogatnak, tényleg funrun. A Heartbreak Hill tetejét mindenki megtapsolja, majd egy nagy levegő és be lehet izzítani a rakétákat. Hosszú hajrá, de menni fog. A 13. km már a Bondi Beach-en van, de innen még egy szép nagy kanyar következik. Befutó, s mivel csak mutatós órám ,így egy elég pontatlan 1:22-es eredményt könyvelek el, aminek örülök, 6 percen belül vagyok. Éremosztás, hosszú-hosszú frissítősor, befutócsomag-osztás. Önkéntesek, gyakorlatlanok, mégis mindenki türelmes. Az előre küldött csomag visszaszerzése is jó időbe kerül, mikor valaki megkapja végre, nagy taps is jár mellé:-)  Senki nem siet, mindenki téblábol, megy a partra, ahol cégek tucatjai állítottak fel sátrakat, mindenki piknikezik, bbq-zik, sokan a tengerbe vetik magukat. Balázzsal Gyaloggaloppot és a Balaton Maratont emlegetjük, mert hogy itt is tél van:-)

Dél körül felkerekedünk elindulunk haza. A szervezők a legközelebbi vonatállomásig különbusszal viszika futókat. A buszokhoz eszméletlen sor áll, Balázs szerint 200 m, szerintem meg néhány kanyart nem látott, a sokszorosára tippelek. Tényleg nem túlzok, szerintem 800-1000 m körül lehetett. Az emberek nagyon fegyelmezettek, senki nem tolakszik, mindenki vár a sorára. Furcsa ez a magyar szemnek:-) Mikor a dombról visszanézek a partra, még mindig tömött sorokban futnak be az emberek.

Kedden a Sydney Morning Herald melléklete 56 oldalas, a teljes eredménylistával, és szerdára a honlapra is felkerülnek az eredmények. 1:20:50 lett vége:-)

A maratoni időtervet azért a fentieknek megfelelően át kell egy kicsit igazítani. A 6 perces tempó nem lesz sajnos (még) pálya, szóval a 4.20 megfelelőnek tűnik. Aztán majd meglátjuk, van még addig több mint egy hónap.

Coitus interruptus

2010.08.11. 17:18

avagy Tatai Minimaraton, 14 13,? km

Az előzetes terv az volt, hogy legrosszabb esetben is (ez nálam általában a kánikulát jelenti) 63 percen belül kéne futnom, jó időben a 62, esetleg 61 is megcélozható. Mivel kb. 5 éve nem indultam egyéniben utcai futóversenyen, így óvatos futást terveztem: első 2 km lightosan (4:30-4:40, lényeg, hogy erőlködés nélkül menjen), a közepső 10 km hosszútávú versenytempóban (4:30?, 4:20? Ki tudja?), az utolsó kettőre meg be lehet izzítani a rakétákat egy hosszú hajrára. (4:20? 4:10? Majd kiderül...)

A versenyre eljött velem Ray, aki hősiesen végigállta a nevezést, versenyt, várakozást, eredményhirdetést, és vittük Legót is, akivel a bemelegítést+levezetést futottam -  mondtam már, hogy imádom a családomat? :o) Rögtön amikor odaértem, találkoztam Snecivel és Lunával, és később előkerült Szasza is, jó volt ismerős arcokat látni.

A tervet majdnem maradéktalanul sikerült betartanom: az első, lassabb km után (előzgetni és kerülgetni kellett az embereket, így lett 4:29, nem rossz) megállapítottam, hogy jajdejó, nem futottam el az elejét, és nyugodtan lehet egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolni. Innentől kezdve gyakorlatilag végig előztem.
Az időjárás kegyes volt, eleve nem volt meleg, de közben még az eső is rákezdett, minden adva volt egy jó futáshoz.
A 2., 3., és 4. km táblát nem láttam, de utólag talán jobb is, így nem tudtam megijedni a tempótól. Aztán amikor 5-nél 17:04-et mutatott az órám az elmúlt 4 kilire, már nem volt mitől: gyors fejszámolás, úristen, ez 4:16-os tempó! De hát már 4 kilit lefutottam ebben, és még csak meg se kottyant, akkor hát nyomni tovább! Elegánsan futottam, kb. 2 kilinként volt frissítő, és mivel kétszer is túl messze vittem a poharat, már nem akartam eldobni, így még arra is volt gondom, hogy szemetesbe hajítsam be őket.
4:18, 4:12, 4:18, 4:18, 4:20, 8:41 következett (nem, nem lassultam le ennyire, csak nem láttam a 11-es táblát). Közben néha váltottam 1-2 mondatot a körülöttem futó srácokkal, szóval még a beszéd is ment ennél a tempónál. 12-nél utolértem végre a két SPURI SC-s sárga trikós srácot, akik irtó rendesek voltak, egyikük végig figyelt rám, bíztatott, és páros felvezetést biztosítottak a hosszú hajrához – pont ők is itt kezdtek el gyorsítani, csak mennem kellett velük. Ezúton is köszi, fiúk! :o) Toltunk így egy 4:03-as kilit, és lelkiekben már készültem még egy ilyenre (simán ment volna), amikor kezdett gyanúsan ismerős lenni a környék, és 1:28-nál a célkapuban találtam magam. 57:12-es idővel! Na én ilyet nem tudok 14 kilin, az tuti.

Mit ne mondjak, fel voltam háborodva, bennem maradt párszáz méter 4 perces tempóban, sose tudom meg, pontosan mennyi is volt a táv, és mennyit mentem volna 14 km-en. Egyedül az vígasztalt, hogy 4. lettem a nők között, és első a korcsoportban – újrakezdésnek nem rossz. Bár ahogy az eredményhirdetést elhúzták... Kupára én ennyit még nem vártam (de, de az rég volt, már nem is emlékszem), a tombolát meg ki is hagytuk, mert már majd’ éhenhaltunk. Remélem, Sneci azért nyert helyettünk valamit.

Most lehet számolgatni 14 km-re vonatkoztatva:
A. tegyük fel, hogy a 13-as tábla jó helyen volt, és ment volna a 4 perces utolsó km (mert ment volna, ebben biztos vagyok): 55:45+4:00 = 59:45, 4:16-os átlag, királyság! :o)))))
B. tegyük fel, hogy Szasza mérése és Luna információi jók, és 13,6 volt a táv: 57:12/13,6*14 = 58:53, 4:12-es átlag, na ez már az „el se hiszem” kategória.

Mindenesetre a 4:16-os átlagot figyelembe véve sajnos szigorúnak kell lennem magammal, és mégiscsak kitűzni azt az 1:30-as célidőt a NIKE-ra. Kizárólag jó idő esetén, kánikulára nem érvényes!

Dévényi Tibi bácsinak pedig ezt üzenem:
1. szeretnék ilyen időjárást a NIKE-ra is!
2. szeretném a NIKE-n a két SPURI-s sárgatrikós srácot 17 kilihez :o)
3. szeretnék egy új – puha, nem lapostalpú, de könnyű - félverseny cipőt (NIKE Air Skylont mé’ nem gyártanak már?!), mert az „öregek” közül az elmúlt hetekben eddig kettőt le kellett selejteznem, a harmadik-negyediket csak azért nem, mert még nem mertem őket felvenni...

Tegnap futottam egy közel-félmaratont, 20,6 km* 320 szinttel 1:34 alatt. (Odafelé emelkedő, 52:50, visszafelé lejtő, 41:12) Volt 2 fős (Jil+Ray) biciklis kíséretem, így persze könnyű. Az emelkedő első felén adták a tempót, megitattak, aztán direkt lemaradtak ("nem bírjuk a tempódat"), hogy növeljék az önbizalmamat :o).
Ebből az időből egyenesen következik, hogy az 1:39-es időterv a NIKE-ra tényleg nagyon alultervezett, kéne most már valami konkrétabb. De fogalmam sincs, mi jöhet ki az eddigiek alapján. Elfutni nem akarom, az 1:30-at még nem érzem reálisnak, az 1:35-tel meg nem lennék boldog...
Lehet, hogy lopok ötletet a futo.blogból, és a verseny előtt kiírok vmi tippversenyt :oD

*azért csak ennyit, mert már így is volt szombatig 73 km-em erre a hétre

Hogyan NE résztávozzunk

2010.08.02. 10:52

Szerda, 6x1000 2x1000

1. előző este komolytalankodjuk el a váltogatást: csináljuk vaksötétben, közben kutyát hajkurászva/fegyelmezve
2. aznap menjünk gyalog a mh-re (35 p), és közvetlenül a futás előtt tegyünk egy másfél órás sétát a kutyával, amiben feltétlenül legyen 40 perc egy helyben ácsorgás is!
3. hazaérve érezzük magunkat hullafáradtnak, és rogyjunk le „10 percre” a TV elé – találjuk meg legnagyobb meglepetésünkre az atlétika EB közvetítést
4. mire végre rá tudnánk szánni magunkat az indulásra, éppen kezdődjön a női 10000 m két magyar indulóval, akik minden bizonnyal 2 perccel jobbat futnak, ha mi is ott szurkolunk a képernyő előtt, így még legalább fél órát maradnunk kell :o) Magunk megnyugtatására nevezzük el a hosszútávfutás-nézést „mentális felkészülésnek”.
5. a TV elől végre felállva szüttyögjük még legalább fél órát: hol a trikóm, hol a sapkám, jaj melyik cipőben fussak, stb.
6. kerüljünk nosztalgikus hangulatba, és ássuk elő 5 éve nyugdíjazott, majd’ 10 éves félversenycipőnket, hiszen abban milyen jól ment... (nóóóóóóóóóóóórmááális?!?!?!?)
7. szegjük meg az első szabályt
8. kajáljunk 20:30-as induláshoz, és kezdjünk 22:15-kor
9. az első ezret kezdjük egy 44 mp-es 200 méterrel*, de nyugtassuk meg magunkat, hogy ez nem is tűnik olyan gyorsnak, meg majd úgyis „magától” belassul. 3:57
10. a 2. ezret is kezdjük 44 mp-es 200-zal*. 4:02, a végére iszonyatos hányinger-gyomorégés-gyomorfájás kombó, ivás, térdtámasztás, ivás, kicsit helyrerázódás.

Eredmény: a harmadiknak nekilódulva azonnal visszajött a „gyomros” érzés, kicsit próbáltam visszavenni, hogy jobb legyen, aztán nagyon próbáltam visszavenni, aztán teljesen, 4:55 lett a vége. Innentől a maradék 3 kilit és a levezetést egyben lekocogtam, úgy 6 percesben haldokolva, közben elmélkedve az élet – és a futás – értelmén... Közben a józanabbik énem BF (ő a régi – és talán egyszer még leendő – edzőm) hangján osztotta a naivabbik énemet: *„az OK, hogy nem érezted gyorsnak, de számolni azért tudsz, nem?!” De, csak a remény hal meg utoljára... a naiv futó meg először :o(

Áttörés

2010.07.27. 19:43

Végre megjött a jóidő: 15 fok, szakadó eső, szélvihar. Emiatt ugyan töröltük a Pilisbe tervezett bringázást (Jil+Ray) + hosszú futást (én), de végre lehetett vmi tempósabbat futni. Mivel nem akartam mindjárt a „feledik” erős héten nagyon túllőni a 80 km-s célon, és sikerült az indulást is kellőképpen elhúzni (21:15 – én vagyok A Lány, Aki Éjszaka Fut), ezért 15-ben 10 km fokozó mellett döntöttem.
A szigetig kockásra fagytam. „Utálom a szelet! Te akartad hogy hűvösebb legyen, 2 napja még a fél karodat odaadtad volna 15 fokért. De akkor is szarrá fagyok! Rendesen kell futni és akkor lesz még meleged is.” – vitáztam magammal. A terv kb. egy 12:00-11:30-11:00-10:30 félkörökből álló 10 km volt, ez egy kicsit merészebb, mint az előző ilyen edzés, kiderül, mennyit fejlődtem azóta. (Vagy mennyit fejlődött az időjárás, nézőpont kérdése ugye... 30 fok kontra 15.)
Most a nagyon laza félkört kihagytam, a „normál” tempóval kezdtem, aztán kicsit nyom –> közepesen nyom –> nagyon nyom. Már a második nagyon jól ment, sima ügy volt a 4:30-as tempó, aztán a harmadikat bár toltam neki elég rendesen, de éreztem, hogy van még itt tartalék. Az áttörés az utolsó kör volt, végig tudtam nyomni maxra, azzal az érzéssel, amit nemrég még csak 1-2 percig voltam képes elviselni. Most meg simán számoltam vissza, hogy már csak 2 kili, már csak 1500m, már csak ezer, már csak 500, mintha a világ legtermészetesebb érzése lenne, hogy bólogatok, mint Paula Radcliffe és a fülemen is levegőt veszek. A végére még egy kis hajrára is futotta. Jobban futok, mint 4 éve, igen, megcsináltam! :o)
12:01, 11:14, 10:51, 10:15, ez igen acélos, a nemrég még csak álom szintjén felmerülő 4:30-ban 10 km pipa (44:21 lett a 2 kör), szintúgy a 4:15-ben 5 km. Új rész-célokat kell keresnem ;o))))))))))))))

Szerző: Hiver

2 komment

Címkék: beszámoló fokozó

Péntek este, 30 fok. 21:50, nem várhatok tovább a lehűlésre, lásd még 1. szabály, bár az előző esti váltogatás után nagyon nem akaródzik hőségben résztávozni. Futótrikó hidegvíz alá, kicsavar, felvesz, sikít, sapka bevizez, felvesz, nemsikít, fél literes vizespalack a kézbe, indulás futni :o) A szigetre érve meghúzom a palackot és elrejtem a 2 km-es buszmegálló előtt (nem, ez nem a hossza, hanem a helye). Fullasztó az idő, a penzum 6x1000 4:10-ben, de ez utóbbi mindegy is most. Túlélésre játszom, az elsőt az "ebben a tempóban egy félkör is menne" érzésre futom, jelenleg egy 4:20-as átlaggal is kiegyeznék (ha sikerül egyenletesen futni), csak sikerüljön mind a 6 db ezer... Adok még egy plusz könnyítést is a cél érdekében, 1 p helyett 1:30-as pihenőket engedélyezek magamnak.
1. 4:13 - jobb mint a 4:20, már ennek is örülök. Na még egy ilyet, óvatosan.
2. 4:13 - OK, jöhet a vizezés, palack előtúr a bokorból, és iszom egy keveset + locsolok is, a pihenő kicsúszik 2 percen is túlra, de kell ez most. El lehet kezdeni egy kicsit jobban nyomni.
3. 4:08
4. 4:03 - hűha, ezt egy kicsit szétfutottam, most aztán tekerhetek, hogy az utolsó kettő jobb legyen. (Vizezés, pihi 2:xx p)
5. 4:05 - nem nyert. Nem mertem teljes oxigénadóssággal futni, nehogy kifeküdjek idő előtt. Jöhet az utolsó, mindent bele.
6. 4:01 - majd' megdöglöttem, hátha sikerül 4 percen belül, de nem jött össze.
Az átlag így is minden képzeletemet felülmúlta, 4:07.
Örülünk, Vincent? Örülünk! :o)))
ps: mire hazaértem, még mindig 29 fok volt...

Kedves szopónaplóm!

2010.07.23. 15:33

A tegnapi edzést sikerült addig tologatnom, mígnem estére maradt (szerdán nulla futás, munkamunkamunka és kialvatlanság miatt, csütörtök reggel átmozgatás, így maradt a váltogatásnak az este), így persze nem a HHH-n.
Mivel még este fél 10-kor is döglesztő meleg volt, így maradt a „legyünk túl rajta gyorsan verzió” és összekötöttem a munkából hazafutással. 1 km bemelegítés után nekimentem az első gyors szakasznak, saccra 1p/1p-et terveztem, de gyorsnak nem jött össze már az elején se 50 mp-nél több. Mindegy, csináltam érzésre. A végére 30 mp gyors, 60-70 lassúra torzult az arány, meg torzult a fejem is rendesen, alig húztam ki élve a minimumként kitűzött 15 perc végéig.
Három amatőr hibát persze sikerült elkövetnem, ezek egyesével is lenullázhatnak egy edzést, hát még együtt:
1. a keddszerdai 30 órás műszak, egy alvás nélküli éjszakával (tudom, ne is mondjátok...)
2. mivel elég éhes voltam már 9 felé, ezért megettem gyorsan egy muffint és ittam rá két pohár tejet. Lehet hogy ez utóbbit nem kellett volna.
3. elfelejtettem bevizezni a fejemet/fölsőmet, és frissítőt se vittem – erre a fél órára minek? – gondoltam...
Az első miatt ólomlábak, a második miatt olyan gyomorfájás, mintha minden gyors szakaszon jól gyomorszájba vágtak volna, a harmadik miatt pedig a hőguta minden tünete. Koló esete járt a fejemben (Maja jól beparáztatott a múltkor), azt hittem mindjárt lerobban a fejem, így nem erőltettem a gyorsakat, csak addig nyomtam, ameddig nem érzem úgy, hogy mindjárt elájulok. A levezetés is siralmas volt, 10 perc kellett, hogy végre másra is tudjak gondolni a „mindjárt elájulok-lerobban a fejem-fáj a gyomrom-mindjárt hányok” gondolatkörön túl, ekkor már legalább 6:30-as ezrekkel hasítottam az óbudai éjszakát...
Még hogy jól megy a váltogatás, röhögnöm kell.

Előre parázok a ma esti résztávozástól..........

Badacsonyi hétvége röviden

2010.07.20. 18:25

Fröccs, sátorverés, sütögetés, úszás Legóval, futás, úszás, kirándulás, fröccs, ürmös bor, zsíroskenyér, roséfröccs, muskotály, csülökpörkölt, zuhany, döglés, úszás, bográcsos zöldbab, villásreggeli, visszaalvás, vihar megúszása egy kisebb esővel, futás kolostorrommal, Salföldre tévedéssel, szőlőkkel és hegyoldalban célbaéréssel, fröccs, zsíroskenyér, muskotály, vidámkodás, "tengerparti" kilátás, hazakocogás Giorgioval, fröccs, futás Csanyával és Legóval, úszás, viszlát kemping, jövünk máskor is!

Halvány életjel

2010.07.15. 19:25

...avagy egy gyorsan összecsapott bejegyzés

A 6. hét 82 kilis lett, voltak végre feladatos futások, és bár meleg volt és rövidítettem az összes edzésen (nem érdemes kapásból 100 km-es héttel és minőséggel is sokkolni az újrakezdő szervezetet), azért arra merek következtetni, hogy már most elég jó formában vagyok, ahhoz képest hogy mostanában semmilyen gyors futásom nem volt. A váltogatás jól esett, pedig azt mindig utáltam, a RT 4x1000 hőségben frissítő nélkül 4:05-4:10-ben ment, 10 km fokozó utolsó 2,5 km-e 10:51 lett. De ami a legbíztatóbb, hogy a "robot" (se nem túl gyors, se nem túl lassú) érzés valahol 4:50-4:55-ös tempónál van, tehát csak 10-15 mp-cel vagyok lemaradva régi önmagamtól :o)

Aztán jött a vasárnapi sokk a DömDöDömön: szétszedtek a kutyák. 2 kutyát (Lego + Szeder) vittem canicrossban, és a legdurvább köves szakaszon jött rájuk a vadászhatnék (valószínűleg egy egész csapat vaddisznó vonult le előttünk hosszan pont az úton, mert 2x is láttunk 1-1 kismalacot, alighanem lemaradtak), tépték magukat, meg engem, 42 kiló Hiver tartott 47 kiló kutyát, 1 akarat 2 ellen, nemvóóóóóótjó, na. Ugráltak, húztak, vonyítottak, futni esélytelen volt, lépésről lépésre nagyon lassan lehetett csak őket előre engedni, különben repülök. Fél óra alatt jobban elfáradtam, mintha futottam volna egy maratont kézenállva ;o) MINDENHOL izomlázam lett. Azóta próbálok felépülni romjaimból, ráadásul napok óta 30-35 fok van, plusz még mindig munkamunkamunka, így az e heti terveimnek álmaimnak (3 feladatos edzés, hasonló tempó, csak több km, mint a múlt héten) lőttek. H-K semmit nem futottam, tegnap a reggeli alibi 2,5 km-en túl végre sikerült rávennem magam este egy 5,5 kilis átmozgatásra, eddig ennyit tudok felmutatni, nem túl acélos :o/

Ma este kéne csinálnom váltogatást, és holnap hajnalban vmi feladatos edzést - még nem tudom, hogy a résztávot vagy a fokozót hagyjam meg a hétvégére.

Mert megyünk Badacsonyba kempingezni, hurrá! Végre lesz úszás, mint keresztedzés (a vasárnap szétgyötört hátamnak-vállamnak-karomnak most különösen jól fog esni), sátorozás (IMÁDOM!) viszont nem lesz kimért pálya. Valószínűleg a résztáv marad szombatra hosszú intervall formájában (4p gyors, 1 p nagyon lassú - 6x). És lezsíroztam vasárnapra Berzsóval, hétfőre Csanyával egy futást, már nagyon várom! Mekkora mák, hogy ők is pont a környéken lesznek, már láttam magamat Legóval (vagy ha nagyon meleg van, ráadásul nélküle) magányosan kocogni a környéken. Ray pedig szerzett nekem tintapárnát, így magamhoz veszem és felavatom végre a Kéktúra igazolófüzetemet is!

Sri Chinmoy 10, Dolls Point

2010.07.12. 15:57

Idén, ami a versenyeket illeti, nem voltam túl szerencsés...
Először is január 10, hobarti félmaraton ugrott a műtét miatt. Aztán a canberrai maratont törölték. 2 versenyszervező összeveszett a tulajdonláson, és a városvezetés addig nem adta ki a területfoglalási engedélyt, amíg meg nem egyeznek. Megegyezni nem sikerült, a versenyt törölték. Komolyan, most ilyen van??? Khm, a kérdés költői volt. Mivel gőzerővel készültem és már a 30 kilin is túl voltam, ezért kamatoztandó a befektetett munkát beneveztem a Sri Ch sorozat egy 16-os távjára. 1:40 körül értem célba, teljesen kikészülve, igaz meleg is volt nagyon, de akkor azt éreztem, hogy ebből sosem lesz maraton. Erre rá 2 nappal egyébként begyulladt a fogam, feldagadt a fejem, fogorvos, repülés, 5 hét Bp, fogászattól függetlenül újabb műtét, és így a betervezett-befizetett Sydney félmaraton is ugrott. Ez ugye 4-ből 3. Június 4-én kezdtem újra a projektet, itt a blogban dokumentálva van azóta minden megtett kili. Remélem, most már, ami a versenyeket illeti, több műtét, fogászati nyavalya nem szól közbe, valamint a versenyszervezők is békét kötnek.
Aug 8-án rendezik a világ legnagyobb futóversenyét, alább már volt róla szó, oda neveztem, az 14 kili. Igazából a tervbe csak nehézkesen szuszakolható, de mindenképp meg akarom nézni belülről, nem lehet ezt kihagyni.
Aug. 19-én pedig Sydney Running Festival, mindenféle földi jóval; maraton, félmaraton, 10 kili, meg gyerekeknek is vmi rövidke. Erre a napra lezárják Sydney legnagyobb hídját a Harbour Bridge-et, és azon lehet keresztülfutni. Nem mondom, nem egy Verazzano élmény, és csak 2500 körüli a maratoni létszám, de akkor is. Igaz, tegnap belenéztem a nevdíjakba, aussieknak és kiwiknek 135 AUD a nev díj, gyüttmenteknek 180. Ha itteni címem lévén elfogadnak aussienak, akkor is húzós, na. Szóval tegnap elkezdtem keresgélni más maraton után, találtam is itt NSW-ben, de még így is olyan messze van, hogy odajutni annyiba kerül, mint helyben a nevezés. Úgy döntöttem, mégis csak átfutok azon a fránya hídon... 4 óra alatt.
Ennyit a balszerencséről és a tervekről.
Most vasárnap pihenőhét jegyében, és mindenféle gyorsító munka nélkül (na jó, volt pár hete egy tempó és egy fartlek) hirtelen felindulásból beneveztünk a Sri Chinmoy sorozat egy újabb versenyére, Botany Bay-be. Választható távok: 5 km (ennyiért nem öltözünk át, mondta Hiver régi edzője) 10 km hmmm, OK, és félmaraton ( a táv meglett volna, de azt semmiképp nem akartam, hogy mindenki rám várjon, meg hát különben is pihenőhét...)
Az akcióhoz tettestársakat is találtunk Pista és Szandra személyében.
Reggel 6-os kelés, összecsomagolása a gyerekeknek, nagyinak, szendvicsgyártás, 7.05-kor már ki is gördültünk a garázsból, és senkit sem felejtettünk itthon.
7.40-kor gyors rajtszámátvétel (kicsit béna önkéntesek, de nagyon bájosak), melegítés nem sok, de a látszatra adni kell:-) 8-kor elrajtolt a félmaraton, 8.20-kor a 10 km, utánunk pár perccel pedig az 5 kilisek.
A rajtnál hátraálltam, szép komótosan kezdtem. A pulzusmérős órát Balázsnak odaadtam, szóval nekem csak a kis percmutatós órám maradt. A terv minél közelebb kerülni a 60 perchez, merthogy még a tempófutásom során is épp csak hogy belül tudtam kerülni a 7 perces kiliken, szóval az egy óra is kissé ambíciózusnak tűnt. Eleinte Pistával tartottam, de hamar elengedtem. Az első két kilin próbálgattam a körülöttem lévőket, kinek a tempója, lépéshossza passzol, de valahogy nem stimmelt senkié, meg aztán nagyon lötyögősnek tűnt az egész. Ennél azért bátrabban kellene futni, úgyhogy egy kicsit ruganyosabbra vettem a figurát. Érdekes volt egyébként, egyáltalán nem gyorsítottam, csak testtartást változtattam és ruganyosabban léptem. 4 kili körül beértem Pistát, aztán 6-nál jött egy laza hídmászás, majd ugyanez visszafelé. Ami érdekes, újszerű érzés volt, hogy bár azt éreztem eléggé a határon futok, mégis végig kényelmes maradt a tempó, folyamatosan előztem és éreztem az erőt. Ha saccolnom kellene kb 3-tól, szinte a végéig flow-ban futottam. A vége 56:35 lett, ami azt jelenti, hogy nem csak, hogy kiléptem a 7 perces kilik bűvöletéből, de jócskán 6 percen belülre is kerültem. Jó volt. Kellemes fáradtság, no izomláz. Ebből kellene még 3, meg egy pici és megvan a 3:59 szeptemberben:-)
A futás után a sri ch-os frissítőasztal: víz, banán, narancs, éééés palacsinta. Kb 10 féle öntet választható. Hős voltam, összesen két falatot ettem, a többit a gyerekek falták fel.

Mai gyerekszáj:
D: Tegnap hol voltunk?
B: Futóversenyen
D: Gyaloglón
B: Nem is! (D)Rukkolni!
D: Nem is! Palacsintát enni!
B: Csokisat!

A Sri Chinmoy sorozat

Eredmények

Szandrának pedig ezúton is gratulálok élete első futóversenyéhez, egyben élete első 5 kilijéhez (34 perc wow)!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

56 kilis hétvége

2010.07.05. 20:40

Dömörkapu az én barátom

Számokban: Szo: 4:40-es kelés, 2+27 km, 2 lány, 2+1 kutya, egy tucat patakozás, +100 szúnyogcsípés, + 2 óriási lila folt fenéktájon, - 1 boka, +1 kavarás, kicsi izomláz, szumma 5 óra
Vas: 6 órás kelés, 27 km, 2ó31p, 3 lány, 1 fiú, 0 kutya, 2 futó, 2 bringás, +100 b+ az emelkedők miatt :o), közepes izomláz

Szombat: DömDöDöm, 2 (HÉV-ig)+27 km, 2 kutyás CC! Szeder nagyon fegyelmezetten jött, Lego kicsit sokat kolbászolt a lábam alatt. Egyszer majdnem repültem utánuk, amikor a 3 kutya egybehangzóan úgy döntött, hogy márpedig ők levadásszák a felrebbenő sast (vagy mi volt), önbizalomból jeles :o) Hergelték egymást, én alig bírtam megtartani 22+25 kiló kutyát, csúsztam utánuk talpon a köves úton, félelmetes volt. Aztán Legót le tudtam kapcsolni és kézbevenni a pórázt, akkor már legalább nem egyszerre és egy ponton rángattak, így túléltem. Patakokból kifogyóban a víz, viszont dögmeleg, ezért minden adandó alkalommal megálltunk itatni/fürdetni, én 1x seggeltem egy nagyot a patakparti hordalékon. Odafelé aszfalt+dózerút, „fordítóban” lakmározás (kenyér+szalonna+hagyma+paprika+sajt), vissza végig bent a jelzésen, a dzsumbujban. Sikárosnál kavartunk egy jót, Jil-nek kicsit kiment a bokája, szerencsére a rétről kiérve már tudott vele futni. Kevésbé fáradtam el, mint a múlt héten.

Vasárnap: összeállt a nagy csapat, Jil+Ray bringával (Jil ráadásul oda is tekerve jött), Kicsihangya+én futva. Kutyákat otthonhagytuk, mert ebben a melegben velük nem lehet összefüggőt futni. Így mindenkinek jobb volt az aszfalt, Dömörkaputól Pilisszentkeresztig és vissza. Sajnos az emelkedőket rosszul saccoltuk, kutyával (az elején még lelkesen húznak), futva nem tűnt olyan vészesnek, mint bringával, kaptam is utána Ray-től a fejemre, hogy egyből 10,5 kili folyamatos hegymenettel szívatom. Nekem nagyon jól ment, sima ügy volt, VÉGRE ÉRZEM AZ ERŐT! :o))) A felfelék is jól mentek, és alig vártam, hogy a hosszú kapaszkodás után lehessen gurulni lefelé. Amúgy is könnyebb dolgom volt, már rutinos vagyok a hátizsákos, erdei hosszúk terén (cucc, frissítés, fej), Kicsihangya viszont eleve fáradtan indult, és hajlamosabb eléhezni is (próbáltam tömni aszaltgyümölccsel + vízzel, de a végén már csak azt hajtogatta, „kóla, kóla”, de az nem volt nálunk), meg egy kicsit később is fordultunk, mint terveztük, így visszafelé néha belesétáltunk, de a végén boldogok voltunk, hogy megcsináltuk, és így elsőre az az 5:35-ös átlag is király, amit ezen a szintes terepen mentünk. Utána Szentendrén vettünk kólát a függőknek, így senki sem szenvedett maradandó károsodást.

Egész hétvégén én voltam a hajcsár, talán egy kicsit türlemetlenebb voltam a cimborákkal, mint kellett volna, de még mindig sokat tökölünk, és rosszul tűröm, amikor közben esznek a szúnyogok, meg a vasárnapi indulás is nagyon nehezen jött össze. Meg nagyon benne volt a bugi a lábamban futás közben is. Remélem, azért még nem utálnak nagyon...
Aki ismer, az meg csodálkozhat, hogy egyszer sem rám kellett várni ;o)

Gyalogolni nehéz

2010.06.23. 15:35

Mivel a térdem még nem volt tökéletes, és amúgy is az ág is húzott (szombaton szinte egész nap fájt a gyomrom, vasárnap hajnalban meg arra ébredtem, hogy rettenetesen bedagadt a szám széle, azóta se tudom, mitől volt, de reggelre szerencsére már viszonylag szalonképesen néztem ki), a futást vasárnapra is levettem a programról, helyette elkísértem Ray-t élete első teljesítménytúrájára (Óbudai Határtúra 15). Gyalog. Azt hittem, gyerekjáték lesz. A teljesítés maga nem is okozott gondot, néha túl gyors tempót is diktáltam Ray-nek, futhatnékom is sokszor támadt (Legónak is, kétszer is eltűnt percekre az erdőben, a másodiknál már nem volt őszinte a mosolyom, amikor végre előkerült). Az első gyanús jel az volt, hogy rendesen megreggelizve is elfogyott két szendvics menet közben, otthon pedig még jól belakmároztam hagymás-szalonnás kenyérből. Egy délelőtt alatt többet ettem, mint máskor egész nap. Lehet, hogy ugyanakkora távon több kalóriát éget el az ember gyalogolva, mint futva?!
Aztán másnap jött a feketeleves, ólmos fáradtság, úgy éreztem magam, mint aki előző nap lefutott egy maratont, és még a tetejébe jól meg is verték. A fenekemben még ma is izomláz van. Mindez egy 4 km/órás tempóban teljesített túrától.
Ezek után óriási respect azoknak, akik gyalog letolják a Kinizsit, ha valaha ilyenre vetemednétek, még a rajtban üssetek agyon egy szívlapáttal! Csakis futva, sehogy máshogy! Gyalogolni nehéz.

Viszont a fentiekből arra következtettem, hogy ez igenis komoly sporttevékenységnek számít, így simán hozzászámolom a heti szummához, ami így alakult:

K: 2(L)+3 km + 3 km
Sze: 11(L) km
Cs: 3 km + 3 km
P: reggel HHH, 8(L) km + 3 km
Szo: nulla (kötsög kisbusz, kötsög térdem)
Vas: 17 km, GYALOGTÚRA, jó lesz keresztedzésnek :o)
Összesen: 53 km (2. szabály kipipálva, nem úgy mint a múlt héten)

Öröm az ürömben, hogy megvolt a heti 4 futós hétköznap, és némi trendet is felfedezni vélek a hétköznapi km-gyűjtögetésben, ez jó:
1. hét: 13 km
2. hét: 24 km
3. hét: 36 km
Ami a „baleset” miatt kimaradt, az meg nem a kihívásos része a futásnak, hanem az élvezet, így jártam.

Az áttörés

2010.06.21. 12:50

Pénteken voltam reggel a HHH-n! Bár aznap se voltam a koránkelés hőse, azért sikerült egy 8 kilis körre kimenni munka előtt. Csodálatos futóidő volt, se hideg, se meleg, kellemesen borús, sapkát nem is vittem, minek, most úgyse kapok napszúrást. Hát azt nem is, a kék háromszögre érve úgy elkapott minket a zuhé, hogy siltes satyek híján azon kellett drukkolnom, nehogy kimossa az eső a kontaktlencsét a szememből. Ettől (meg a szétázott kötéstől – lásd dinnye) eltekintve nagyon örültem az égi áldásnak, imádom, amikor nyáron futás közben kezd esni – legemlékezetesebb ilyen futásom pont Gabival volt a Három Hután. Legót meg szerintem véletlenül fordítva kötötték be, minél rosszabb az idő, neki annál jobb. Így bőrig áztunk ugyan, de nagyon élveztük :o)

Szerző: Hiver

1 komment

Címkék: beszámoló hhh

Tegnap esti mérleg

2010.06.17. 17:45

10.8 km, 7 új szúnyogcsípés, félig lezárt Margitsziget, Legónak aquathlon (4x kellett kiimádkoznom a Dunából), nekem fartlek.
Ez utóbbi úgy jött össze, hogy Legónak kétféle tempó kényelmes: a gyors lépés/lassú ügetés, ami nekem már futótempó, de kényelmetlenül lassú (7-8 perces ezrek), és a vágta, ami viszont nekem piszok gyors. A pórázról elengedve a Dunáról/többi futóról/szanaszét kórincálásról viszont csak ezzel a sprinttel lehet elterelni a figyelmét, így tegnap befigyelt egy jó kis váltogatás.

Szerző: Hiver

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló lego

Kutya idő

2010.06.14. 16:02

Avagy ember tervez, időjárás (ki)végez

Mennydörgés, felhőszakadás, jégeső. Imádom! 2 héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy én esőnek így fogok örülni. A péntek-szombat még csak a kutyának volt kínlódás, a vasárnap már nálam is agonizálással telt.

Péntek: este 10-kor (tovább nem várhattam az enyhülésre, lásd 1. szabály és másnapi koránkelés) futva hazaértem a dóóógozóból, és fülön csíptem Legót egy kis ráadásra. Nem terveztem sokat, csak 4 km-t. De kb. 100 méterenként meg kellett állnom Legót bevárni, annyira nem akart futni, még mindig kutya meleg volt. A Flórián téri zöld placcnál már olyan szemrehányó tekintettel nézett rám, hogy féltem, következő útja az Állatvédelmi Ombudsmanóhoz fog vezetni, így inkább kitaláltam neki testhezállóbb feladatot: fegyelmező tréning, helybenmaradás. Nem volt vita, úgy ottmaradt, mint még soha ;o) Én meg futkároztam körülötte, amikor előtte jártam, megsimogattam a buksiját, 1x elengedtem kutyázni, hogy valami jó neki is legyen ebben a buliban, aztán hazakocogtunk. Hazafelé még túrtam magamnak egy csíkos és egy Szilvássy könyvet (szemrehányó tekintet 2: „Bezzeg én nem turkálhattam a lomokban!”). A csíkos egyszerűen elémugrott (pár napja jutott eszembe, hogy gyerekkorom egyik kedvenc sorozatát, csíkos könyveket, kéne olvasnom, hogy visszajöjjön a regényolvashatnékom, amit már jó régen sikerült elveszítenem valahol), nem hagyhattam ott, az ígéretesnek tűnő kupacot meg már muszáj volt megvizsgálni. Hiába no, a guberálási hajlam öröklődik - remélem Apukám nem olvassa ezt a bejegyzést ;o)

Szombat: a terv a hajnali kelés, Legóval HHH volt, de a lomtalanítás ezt is felülírta. Hajnali 3 körül arra ébredtem, hogy valaki valamit nagy csatazajjal üt-vág. Egy darabig hallgattam, de csak nem akarta abbahagyni. Kinéztem az erkélyünk előtti lomhalmazra, de nem az ott tanyázóktól jött a hang. Aztán rájöttem, hogy az egyik nagyeszű pont a kapualjunkban bont szét valamit. Felkaptam gyorsan egy pólót+gatyát, Legót magamhoz vettem, lementem, és emelt hangon közöltem vele, hogy ezt most qrvagyorsan fejezze abba, mert nem lehet tőle aludni, és mondja meg ezt a cimboráinak is, mert ha még egyszer le kell jönnöm szólni, akkor elengedem a kutyát is. Szegények nem tudták, hogy egy hirtelen mozdulat, és Lego nem támad, hanem menekül :o), így hatott a fenyegetés, onnantól kuss volt. Egy nagy hibát azonban elkövettem, a madaraknak elfelejtettem üzenni, így fél 4-től 5-ig nem tudtam visszaaludni, ezért újra B-tervet kellett kitalálnom: hajnali futás storno, helyette délelőtt megyek, Lego nélkül.

Aztán olyan hőség lett, hogy a délelőttből megint este fél 10 lett, és még akkor is csak úgy tudtam elindulni, hogy előtte a hidegvizes csap alá tettem a futótrikómat, és csuromvizesen vettem fel (sikítás). Induláskor elkönyvelhettem a következő szemrehányó tekintetet (húúú, mit fogok én kapni attól az ombudsmanótól), Legó nem értette, miért nem viszem, eddig a futócipő egyet jelentett neki a sétával. De még éjjel is olyan hőség volt, hogy én is csak 4 km-kénti frissítéssel (sapka + tarkó csap alá, arcmosás, ivás) tudtam abszolválni a 15 km-t. Mikor elindultam, még nem tudtam, mennyit fogok futni, csak azt, hogy másnap 4:30-as ébresztő, így közben az oda-vissza + 2 kör mellett döntöttem, ezzel ügyesen lavírozva az 1. szabály mentén (21:30-as indulás, 22:50-es érkezés), illetve az aszfalthoz nem szokott izületeimnek se ártott, hogy nem mindjárt félmaratonnal sokkoltam őket.
A futás maga nagyon jól esett, mostanában ritkán adatik meg, hogy normális tempóban folyamatosan haladhatok, a Budai oldalon extrabónuszként pedig ilyen zenei aláfestést kaptam: Csavard fel a szőnyeget, Csókkirály, Greese, és a Neotontól a Verseny. „220 felett észre sem veszed, hogy elhagyod a valóságot, 220 felett átértékeled magadban a világot” – ezen a részen vigyorogva száguldoztam. Próbáltam Gabinak átküldfénypost, remélem megkapta :o))) Találós kérdés (elsősorban Gabihoz): honnan jött a zene? (Ha nem megy, adok hozzá segítséget!)

Vasárnap: 4:40-es kelés, pikkpakk összekészülés, 5:20-as busszal irány Pilisborosjenő (a továbbiakban PBJenő), 6-kor már futottunk Jillel, dogtrekkinges futótársammal és Abival, az egyik kopóval. De hiába a kutyák miatti kegyetlen koránkelés, már fél 7-kor iszonyatosan meleg volt és tűzött a nap, Lego megint bevette a lassítópirulákat, hiába vizeztük az ebeket kívül-belül, nem akaródzott futni neki. Így Szent-kútnál bánatosan úgy döntöttünk, hogy a mai napot nem erőltetjük, és hátraarcot vettünk. Visszafelé már Abinak se volt túlzottan futós kedve... Így 2 óra alatt 12 km-t hoztunk össze, rengeteg frissítéssel közben. Konklúzió: patak menti útvonal után kell néznünk ilyen melegben. Még terveztem, hogy a hiányzó km-eket este letolom, de kicsit sem hűlt le az idő, így nem vitt rá a lélek, egyébként se biztos, hogy lett volna értelme – egy hétvége alatt begyűjteni a heti adag 2/3-át, és már az elején a napi 2 futást erőltetni. (A lenti 3 km-ek nem számítanak annak!)

Heti szumma:
K: 3+4(L) km
Sze: 3 km + 3 km
Cs: 3 km
P: 3 km + 3+2(L) km
Szo: 15 km
Vas: 12(L, CC) km
Összesen: 51 km (Az elő-előzetesen tervezett 50-es összejött, bár elégedett, az nem vagyok. A 65 km-nek jobban örültem volna. Lényeg, hogy lett 5 futósnak nyilvánítható napom a héten.)

jelmagyar:
3 km + 3 km: 2 külön futás (általában reggel céghez be, este haza)
3+4(L) km: 3 km haza, és utána Legót felszedve egyből tovább
(L): Legóval futás
(L, CC): Legóval Canicrossban futás

Szerző: Hiver

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló szumma

Velence2530 behúzva. Beszámoló később.
Holnap 4:30-as kelés (nem, nem délután :o), 5:10-es indulás, irány a Pilis!

Szerző: Hiver

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló

Első szabály

2010.06.03. 12:24

„A jó vadász legjobb barátja a sötétség.” Nem úgy a futóé. Gabihoz hasonlóan én is pályamódosításra kényszerültem, mert már a sziget budai oldalán annyira sötét volt a fák takarásában, hogy nem merészkedtem a pesti oldalra, így csak 9 km lett a tegnapi adag. No meg 63 perc. Lego megint gondoskodott a szórakoztatásomról, bekötve (CC, majd írok róla) nem futott igazán, és húzni vagy trükközni kellett, hogy ne gabalyodjunk a pórázba. Amikor elengedtem, akkor meg egyszer csak eltűnt, és csuromvizesen került elő, Dunában fürdés kipipálva. Van még mit tökéletesíteni a szigeti együttfutásunkon... Viszont máris látszik, hogy segít a blog: a tegnapi beírás nélkül tuti nem indultam volna el este, így is sikerült 3/4 11-ig húzni az indulást. Kötsög Dr. House :o) Így aztán majdnem éjfél volt, mire hazaértünk, akkor még kutyatörölgetés, etetés, fürdés, jó későn lefekvés. Konklúzió:
ELSŐ SZABÁLY:
Este 10 után nem indulok futni, és legkésőbb 11-ig hazaérek!