Közlekedek

2010.07.30. 07:07

A tegnapi közlekedési jellegű futóedzés finoman szólva is kisebb kihívások elé állított. 12 kili könnyűfutás, semmi extra, szépen kocogósan, piroslámpát kivárva, eltévedés beleszámolva, stb.
Kicsit későn indultam, már sötétedett, de úgy emlékeztem, hogy kb. 4 és fél km-től van világítás a folyóparton, szóval nem aggódtam. Mikor bekanyarodtam a Livingstone Rd-ra (kb. 300 m-nél) el kezdett cseperészni. Az egy kilis sarkon már zuhogott, és az a kevés világosság, ami volt még, eltűnt, beborult teljesen. OK, nem gond imádok esőben futni, nem kell aggódni, Balázs kocsival jön ugyanoda, hozza nekem a száraz cuccot. A 2. km-nél kicsit meghökkentem, mert a teljesen nyílt folyóparton (értsd nincs bezavaró fasor, ilyesmi) már elég sötét volt, és komolyan felmerült bennem a gondolat, hogy inkább hazamegyek. Jaj, de az meg milyen már... Rábeszéltem magam a folytatásra és tempósan haladtam, vártam, hogy mihamarabb a kivilágított részre érjek. Aha. Nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy ott van világítás, baromira nem volt, és a jobb kontaktlencsém is begyűrődött, amit nem mertem megigazítani, mert ha kiesik, nekem annyi. Meg aztán vaksötétben teljesen mindegy volt, hogy mennyit látok. A helyzet kicsit javult később, mert sportpályák mellett futottam el, amik, bár senki nem játszott rajtuk, teljesen ki voltak világítva, így ha nem is sok, azért valamennyi fény jutott. Időközben a kontaktlencse vmi csoda folytán beugrott a helyére, szóval, olyan is volt, hogy akár 3 méterre is elláttam:-) Az eső hol alábbhagyott, hol felerősödött, de már totál el voltam ázva, nadrágostól, futókdzsekistől. Kicsit aggódtam a telefon miatt, meg hát az itiner! 9 km-től kanyarogni kellett mindenféle utcákon, úgyhogy nem ázhatott el teljesen... 10 km-hez pont 60 percnél értem. Ez minden csak nem kényelmes tempó nekem, de lehet, hogy most már le kell számolnom ezzel a hiedelemmel, és elfogadni, hogy már tudok tarósabban is 6 perces tempót produkálni. Szóval örültem, de azért kicsit lassítottam, az itiner sem ázott el teljesen, hogy mégis volt egy kis eltévedés, az nem az ő hibája volt. Sok-sok piroslámpa, meg várakozás, hogy a forgalom kicsit megálljon, végül 1 óra 18 perc alatt értem oda a tervezett másfél óra helyett.
A közlekedési futás legnagyobb baja, ha nem haza irányba fut az ember, akkor a célhelyszínen nem biztos, hogy lehet nyújtani. Tegnap elmaradt, érzem is.

Hajrá Kriszta, hajrá Zsófi!!!

Nekem most éppen résztávozni kéne, de pechemre bekapcsoltam a tévét, és mit találtam? Atlétika EB, nem is tudtam, hogy már elkezdődött... Most fejben futok tízezret a magyar lányokkal :o), aztán megint éjszakai résztávozás lesz a mai edzésből.

Kezdem elveszteni a fonalat, szóval, amíg még képben vagyok (érdekes másokét hetekkel visszamenőleg precízen tudom...).

A 3/1-es ambíciózus terv megvalósult. Sikerült 5x futni, és a hétvégi 31 is lecsúszott, 32 lett belőle.
Meadowbank-ban rendeztek tájfutóversenyt, ahová Pista unszolására Balázs benevezett, úgyhogy oda kellett eljutni, és mivel kellőképp messze volt, eléggé adta magát, hogy ez legyen a hétvégi LSD. Az mindig mókás, amikor az ember a gmap-en kinéz egy útvonalat, aztán az utca vagy ott van, vagy nincs, vagy gyalogos csak halált megvető bátorsággal léphet rá, vagy átépítették, és még bele kell tenni egy 2 kilis kitérőt, hogy visszatalálj az eredeti útvonalra. Szóval valahogy úgy vágtam neki, reggel f7-kor, hogy f10-re ott kell lennem, mert Szandi vár, igaz, az csak 26, és ott még együtt futunk 40 percet.
Az első 13 km sima ügy, ismert útvonal, folyópart. Onnan egy bazi hosszú út sok kilin keresztül. Kertvárosi jelleg, aztán egyszercsak hatalmas forgalom és vasárnap reggel a burwood-i piac kellős közepén eszméltem. Miután átverekedtem magam három kínai halaskofán, egy görög fűszeresen, és két abo utcazenészen, és azt hittem, hogy innen már csak kifelé megyek a dzsumbujból, szembejött a vonatállomás. A sidney-i suburb-ök bevásárló utcái természetesen a vonatállomások mellé települtek, vagy fordítva, mindenesetre minden második kapualjban zsúfolt kávézó, reggelizőhely. 10 méterenként pedig lámpás zebra. A piroson itt nagyon nem illik átmenni, de legalább pihentem egy kicsit. A Burwood Rd-ról kis jobbra-balra flikk-flakkal eljutottam a 3-as főútra, ahol megint szépen hosszan futhattam kellemesen csordogáló forgalom mellett. 22 kilinél egy kicsit megrogytam, de muszáj volt menni, mert hát ugye, ha vki vár, ciki sokat késni. A híd közepénél már látszott, hogy a másik oldalon valami nem kóser, kicsit átépítették a túlpartot, szó se róla. Kétségbeesett kavarás után, azért meglettem, csak 5 percet késtem a randiról. Újabb 40 perc kocogás következett, a vége kb. 32, 3:45 alatt. Hát, nem rossz ez így most és egyedül, azért ebből jócskán kell még faragni.

A 3/2-es terv eredetileg egy ennél nehezebb hét lett volna, de nagyon elfáradtam, nem igazán tudtam normális futást produkálni. A hosszú után kedden mentem ki először. 3 kilinél, mintha elvágták volna, megálltam, hazasétáltam. A többi hétköznap sem lett sokkal fényesebb, de vasárnapra sikerült annyira összszedni magam, hogy Flemingtonból hazafussak 3 forraltbor, egy kürtőskalács és egy fél lángos után. Igen, magyar piknik volt:-) A hazafutás vége 14 kili lett 1:23 alatt, hajszálnyival 6 percen belül, juhéjj:-)

A 3/3-as ügyosztály hét eredeti terv szerint pihenőhét, ehhez tartom is magam, kb. így néz ki:
H pihi
K 6 K
Sz pihi
Cs 12 K (ez megint közlekedési célú futás lesz. A legjobb motiváció)
P 6 F
Sz 8 K
V 8 T

És már csak másfél hét a világ legnagyobb futóversenyéig! A rajtszám, chip már itt lapul a fiókban, előre kiküldték postán.

Wellnesscafé again

Vigyázat, mérföldek!

2010.07.28. 15:41

Találtam a neten két „rövidprogramos” 1:30-as félmaratoni edzéstervet, az egyik 12 hetes - ez egészen emlékeztet a sajátomra, megnyugató :o), a másik 10 hetes, szóval nem én vagyok az egyetlen őrült, aki gyorsan akar gyors lenni.

Áttörés

2010.07.27. 19:43

Végre megjött a jóidő: 15 fok, szakadó eső, szélvihar. Emiatt ugyan töröltük a Pilisbe tervezett bringázást (Jil+Ray) + hosszú futást (én), de végre lehetett vmi tempósabbat futni. Mivel nem akartam mindjárt a „feledik” erős héten nagyon túllőni a 80 km-s célon, és sikerült az indulást is kellőképpen elhúzni (21:15 – én vagyok A Lány, Aki Éjszaka Fut), ezért 15-ben 10 km fokozó mellett döntöttem.
A szigetig kockásra fagytam. „Utálom a szelet! Te akartad hogy hűvösebb legyen, 2 napja még a fél karodat odaadtad volna 15 fokért. De akkor is szarrá fagyok! Rendesen kell futni és akkor lesz még meleged is.” – vitáztam magammal. A terv kb. egy 12:00-11:30-11:00-10:30 félkörökből álló 10 km volt, ez egy kicsit merészebb, mint az előző ilyen edzés, kiderül, mennyit fejlődtem azóta. (Vagy mennyit fejlődött az időjárás, nézőpont kérdése ugye... 30 fok kontra 15.)
Most a nagyon laza félkört kihagytam, a „normál” tempóval kezdtem, aztán kicsit nyom –> közepesen nyom –> nagyon nyom. Már a második nagyon jól ment, sima ügy volt a 4:30-as tempó, aztán a harmadikat bár toltam neki elég rendesen, de éreztem, hogy van még itt tartalék. Az áttörés az utolsó kör volt, végig tudtam nyomni maxra, azzal az érzéssel, amit nemrég még csak 1-2 percig voltam képes elviselni. Most meg simán számoltam vissza, hogy már csak 2 kili, már csak 1500m, már csak ezer, már csak 500, mintha a világ legtermészetesebb érzése lenne, hogy bólogatok, mint Paula Radcliffe és a fülemen is levegőt veszek. A végére még egy kis hajrára is futotta. Jobban futok, mint 4 éve, igen, megcsináltam! :o)
12:01, 11:14, 10:51, 10:15, ez igen acélos, a nemrég még csak álom szintjén felmerülő 4:30-ban 10 km pipa (44:21 lett a 2 kör), szintúgy a 4:15-ben 5 km. Új rész-célokat kell keresnem ;o))))))))))))))

Péntek este, 30 fok. 21:50, nem várhatok tovább a lehűlésre, lásd még 1. szabály, bár az előző esti váltogatás után nagyon nem akaródzik hőségben résztávozni. Futótrikó hidegvíz alá, kicsavar, felvesz, sikít, sapka bevizez, felvesz, nemsikít, fél literes vizespalack a kézbe, indulás futni :o) A szigetre érve meghúzom a palackot és elrejtem a 2 km-es buszmegálló előtt (nem, ez nem a hossza, hanem a helye). Fullasztó az idő, a penzum 6x1000 4:10-ben, de ez utóbbi mindegy is most. Túlélésre játszom, az elsőt az "ebben a tempóban egy félkör is menne" érzésre futom, jelenleg egy 4:20-as átlaggal is kiegyeznék (ha sikerül egyenletesen futni), csak sikerüljön mind a 6 db ezer... Adok még egy plusz könnyítést is a cél érdekében, 1 p helyett 1:30-as pihenőket engedélyezek magamnak.
1. 4:13 - jobb mint a 4:20, már ennek is örülök. Na még egy ilyet, óvatosan.
2. 4:13 - OK, jöhet a vizezés, palack előtúr a bokorból, és iszom egy keveset + locsolok is, a pihenő kicsúszik 2 percen is túlra, de kell ez most. El lehet kezdeni egy kicsit jobban nyomni.
3. 4:08
4. 4:03 - hűha, ezt egy kicsit szétfutottam, most aztán tekerhetek, hogy az utolsó kettő jobb legyen. (Vizezés, pihi 2:xx p)
5. 4:05 - nem nyert. Nem mertem teljes oxigénadóssággal futni, nehogy kifeküdjek idő előtt. Jöhet az utolsó, mindent bele.
6. 4:01 - majd' megdöglöttem, hátha sikerül 4 percen belül, de nem jött össze.
Az átlag így is minden képzeletemet felülmúlta, 4:07.
Örülünk, Vincent? Örülünk! :o)))
ps: mire hazaértem, még mindig 29 fok volt...

süti beállítások módosítása